top of page
DSC04942.JPG

Bizonyságtételek

"Amikor eljön a Pártfogó, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam;  de ti is bizonyságot tesztek, mert kezdettől fogva velem vagytok."

(János 15, 26-27)

Marble Surface
A Passió margójára: Erdélyi Lóránd mint Jézus

A Passió margójára: Erdélyi Lóránd mint Jézus

És, hogy mit adott ez a nagypéntek? Örömöt. De lehet-e örülni nagypénteken? Szerintem lehet, sőt kell! Nem Jézus halálának, hanem a megváltásnak.

Erdélyi Lóránd

bizonyságtétele

A Passió margójára: Simon Balázs mint Annás főpap

A Passió margójára: Simon Balázs mint Annás főpap

Számomra már a főpróba is nagy kihívás volt érzelmek terén, de az első eladás végére érett meg bennem, hogy mekkora árat is fizetett meg értünk Jézus Krisztus, és ahogy körbenéztem a zsúfolásig telt templomba láttam és éreztem, hogy ezzel nem vagyok egyedül.

Simon Balázs

bizonyságtétele

A Passió margójára: Horváth Barbara mint jeruzsálemi asszony és "helyettes Júdás"

A Passió margójára: Horváth Barbara mint jeruzsálemi asszony és "helyettes Júdás"

"Csak rajtam, rajtad múlik, a tömeg szavából mi az, mit meghallasz…"

"Ki vagyok én, s ki vagy te?
Kajafás, Júdás, Pilátus, Barabás, vagy csak az útszélre félredobott bazaltkőnyi megdermedt hallgatás"

Horváth Barbara

bizonyságtétele

A Passió margójára: Kocsis Zoltán mint Cirénei Simon

A Passió margójára: Kocsis Zoltán mint Cirénei Simon

Elgondolkodtam azon, hogy vajon Cirenei Simon mikor rátették a keresztet valóban azt gondolta, amit én? Milyen érzés lehetett egy bámészkodóból a történtet egyik mellékszereplőjének, vagy talán „főhősének” lenni? Vajon akkor Simon tudta, hogy amit tesz egy ennyire meghatározó lesz és 2000 év múlva lesz, aki eljátssza őt? Úgy vélem ez életem egyik meghatározó emléke marad, és még mindig hiszem azt, hogy Isten vagy talán Jézus akarata volt. Mutattak nekem egy utat amit tovább tudok vinni.

Kocsis Zoltán

bizonyságtétele

A Passió margójára: Tóth Renáta, egy asszony a tömegben

A Passió margójára: Tóth Renáta, egy asszony a tömegben

Újra megtapasztaltam, hogy az Ő ereje a mi erőtlenségünk által ér célba, és Ő akkor is hűséges marad hozzám, amikor én hűtlen vagyok (1. Korinthus 12:9; 2. Timóteus 2:13).

Tóth Renáta

bizonyságtétele

A Passió margójára - Horváth Renáta: egy a népből

A Passió margójára - Horváth Renáta: egy a népből

Nagyszerű forgatókönyv, szövegek, zene, remek rendezés és kiemelkedő szerepjáték volt ez! Meg kellett történjen, át kellett éljük. Hálásan köszönjük Istennek és minden résztvevőnek a bevonódást, és hálásak vagyunk mindazokért, akik eljöttek!

Horváth Renáta

bizonyságtétele

A Passió margójára: Kohán Adrienn mint egy jeruzsálemi asszony

A Passió margójára: Kohán Adrienn mint egy jeruzsálemi asszony

Túl az ünnepi eseményeken, vendéglátásokon, a Passió ajándéka elkísér. Sokszor nézek úgy Jézusra, mint tökéletesre, megközelíthetetlenre, pedig Ő nekünk ajándékozta és ma is nekünk akarja ajándékozni magát.

Kohán Adrienn

bizonyságtétele

A Passió margójára: Dr. Almási Kálmán mint Fekete zakós

A Passió margójára: Dr. Almási Kálmán mint Fekete zakós

Amikor végül a fényeket felkapcsolták, körülnéztem, hogy elégedettek-e a nézők, de azt láttam, hogy többen is a könnyes szemüket dörzsölgetik. Nem színdarabot láttak. Jézus Krisztus üzent nekik, vele találkoztak. Akkor jöttem rá, hogy tényleg Istennek szolgáltunk. Ő nem elégedettséget akart, hanem megnyíló szíveket. Ehhez nekem erőtlenné kellett válnom, hogy a Szentlélek ereje érvényesüljön.

Dr. Almási Kálmán

bizonyságtétele

A Passió margójára: Kohán Zoltán mint kísértő

A Passió margójára: Kohán Zoltán mint kísértő

Maga a húsvéti történet – mármint ami 2023 Húsvétján és a megelőző hetekben a társulattal, gyülekezettel történt Győr-Szabadhegyen, szinte felfoghatatlan. [...] Nagyobb Rendező működött itt közöttünk, sokak számára készített az alkalmatlanok által valami nagyon is alkalmasat. Enyém pedig orcám pirulása – és egy élmény az Atyáról és a Fiúról, ami tovább visz és megerősít.

Kohán Zoltán

bizonyságtétele

A Passió margójára: a rendezők szemével

A Passió margójára: a rendezők szemével

Nehéz szavakba foglalni azt a sok mindent, ami a Passió szervezése kapcsán ért minket. Valahogy hirtelen a felnőttek világában találtuk magunkat és annyi bátorítást, dicséretet, szeretetet kaptunk , ami örökre velünk marad. De azt is megértettük, hogy minden jó Istentől származik, hogy Ő milyen csodálatos módon kipótolja a hiányosságainkat és Benne bízva, az Ő szavára figyelve bármire képesek leszünk az életben.

Kertész Zsófi, Kertész Flóra és Kohán Emese

bizonyságtétele

A Passió margójára - Dr. Szegedi Anikó mint Mária

A Passió margójára - Dr. Szegedi Anikó mint Mária

És akkor megtörténik…. tudom és érzem, hogy bármi fájdalom és nehézség is jön ezután, ki fogom bírni. Ki fogom bírni, mert a Jóisten mindig ott lesz, és megfogja a vállam, átölel és erőt ad.

Dr. Szegedi Anikó

bizonyságtétele

A Passió margójára: Újhelyi Éva mint Mária

A Passió margójára: Újhelyi Éva mint Mária

Nagypénteken gyülekezetemben nemcsak nézői, vagy hallgatói voltunk Krisztus elfogásának, elítélésének, keresztre feszítésének. Krisztus szenvedéstörténetét nemcsak képernyőről láttuk. Nemcsak a Szentírók sorai által idéztük fel Istentiszteleten és otthon hitünk legmélyebb titkát: gyülekezeti tagokkal, barátainkkal a PASSIÓ történetét drámajátékban élhettük át és adhattuk elő a Győr-Szabadhegyi Református Egyházközségünk templomában.

Újhelyi Éva

bizonyságtétele

„Engedjétek hozzám a gyermekeket..."

„Engedjétek hozzám a gyermekeket..."

Hatalmas áldásnak tartom, és nem győzök érte hálát adni, hogy eddigi életemet szinte végig Jézussal járhattam. Isten csodálatosan vezet, és megsegít, egyre inkább bízom benne. Újabb és újabb hibáimat ismerem meg, melyekre Istennél találok bocsánatot és megoldást. Egyre bátrabban teszek bizonyságot, és egyre több lehetőséget kapok az Úrtól arra, hogy szolgáljak Neki, amiért nagyon hálás vagyok.

Tóth Renáta

bizonyságtétele

Az Úr csodásan működik

Az Úr csodásan működik

E drága énekünk (M.R.É. 458.sz.) egész életünkben jól „dalol”. Nagyon sokszor: családban, gyülekezetben tapasztalhattuk, hogy minden sora Igazság. A mostani bizonyságtételemen keresztül szeretném megosztani hittestvéreimmel azt a Csodát, amelyet bűnös emberként éltem át férjemmel, középső leányom családjával a Szentföldön, a Jordán folyó partján, 2009. Pünkösd ünnepén.

Kiss Erzsébet

bizonyságtétele

Bizonyságtétel

Bizonyságtétel

Hívő, rendszeresen templomba járó családban nőttem fel. Amióta egyedül élek, volt időm elgondolkodni az életemen.

Nagy Lajosné, Sárika néni

bizonyságtétele

Örvény és Házikör

Örvény és Házikör

Hétköznap, késő délután. Abbahagyom a munkát, felállok a képernyő elől. Láttam rajta ma is sok mindent. Bőven olyat is, ami nélkül az életem tisztább, a világ élhetőbb volna. Örvény. Nem kellene közel mennem hozzá, de csábít, megteszem. Visszanézve félelmetes: benne maradt az erőm egy része, amit arra a napra, céllal kaptam.

Kohán Zoltán

bizonyságtétele

„Áldjad, lelkem az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” (Zsoltárok 103:2)

„Áldjad, lelkem az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” (Zsoltárok 103:2)

Református vallású családba születtem. Legnagyobb hitbeli példák számomra családom nőtagjai: imádkozó Nagymamám, Keresztanyám és Édesanyám. Ha visszanézek, Isten csodálatos kezét látom életem történéseiben.

Kohán Adrienn

bizonyságtétele

Bizonyságtétel

Bizonyságtétel

... arról a nagy kegyelemről, melyet az Úr Jézustól, áldott Urunktól kaptunk megtapasztalva, hogy „Kérjetek és megadatik nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik nektek.” (Lukács 11, 9)

Kiss Erzsébet

bizonyságtétele

bottom of page