GYŐR-SZABADHEGYI

Ez a szerep több szempontból is érdekes és egyben újdonság volt számomra. Életemnek pont egy olyan szakaszában került rám ez a szerep, ahol úgy érzem Isten elvégzendő feladatokat rótt rám. Sajnos az elmúlt évben olyan dolgok történtek amire sose gondoltam, hogy át kell élnem. Nyolc év és egy házasság után szétválni egy olyan emberrel, akire azt hittem az életem rábízhatom nem volt könnyű feladat. Isten segített ebben, hogy átgondoljam, és „újratervezzem” az életem. Emlékszem arra a napra (Nővérem második esküvője), amikor úgy éreztem, hogy Sándorral beszélnem kell. Úgy gondolom ezt az utat is Urunk mutatta nekem. Utána a dicsőítő csapatba bekerülni, egy felemelő érzés volt, és az mikor a lányok felkértek erre a szerepre külön az volt!

Úgy vélem, hogy ez a szerep került rám is az Ő akarta volt. Szokták mondani, cipeli mindenki a sajátját, de mikor a Fekete zakós mondta, miután a vállamra került a kereszt, teljesen azt éreztem, igen ez az én szerepem.

"Hagytam-e magam vezetni,
olyan útra melyen járni nem akartam?
Engedtem-e magamat formálni,
Atyámban bízva, akaratlan?
Felismertem-e, kegyelem
együtt hordozni a keresztet,
vagy vakká tett az önzés,
s a szememre hályogot eresztett?"

Ez a néhány mondat, ami engem nagyon megérintett. Elgondolkodtam azon, hogy vajon Cirenei Simon mikor rátették a keresztet valóban azt gondolta, amit én? Milyen érzés lehetett egy bámészkodóból a történtet egyik mellékszereplőjének, vagy talán „főhősének” lenni? Vajon akkor Simon tudta, hogy amit tesz egy ennyire meghatározó lesz és 2000 év múlva lesz, aki eljátssza őt? Úgy vélem ez életem egyik meghatározó emléke marad, és még mindig hiszem azt, hogy Isten vagy talán Jézus akarata volt. Mutattak nekem egy utat amit tovább tudok vinni.

Az egész előadás érdekes volt számomra, egy ilyen szemszögből látni az egészet. Jézus sok jót tett az emberekkel, azokkal is, akik rosszat tettek ellene, a végén mégis a Golgotára küldték. Az egész onnan vált „érdekessé” mikor a vállamon a kereszttel láttam a történteket. Igaz akkor már az úrvacsora és a hölgyek tánca volt, valamint a gyerekek. Az utunk végén, ott várt a Golgota. Furcsa így belegondolni, hogy Simon segített Jézusnak, de végén mégis a kereszt várta. Segítség volt ugyan, amit tett, és jót tett azzal, hogy a célig vitte a keresztet, de mégis a „végzet” várta. Az út végén, vajon hova tűnt Simon? Ő is végig nézte és megérintette a dolog, vagy csak szépen lassan visszament oda, ahonnan indult?

A próbákon kicsit kettő az egyben voltam, végig azon aggódtam, hogy hogyan fogom kivitelezni egyben a zenét valamint a szerepet is. Igaz ez ugyan nem a legelején kezdődött, de az első alkalommal is azon aggódtam, hogy jó helyre kerüljenek a zenék. Őszintén szólva, az első előadáson kicsit aggódtam, is azért figyelve az eseményeket, de felosontam a technikusokhoz, hogy minden úgy legyen ahogy az elpróbáltuk. A szerepért hálás vagyok a lányoknak, Istennek, hogy ezt a feladatot rám bízta. Hálás vagyok a csapatnak, hogy így befogadta, és köszönöm a sok támogatást amit kaptam Tőlük!

Összességében úgy érzem az egész átadta azt amit szeretett volna. Minden szereplő átélhette az akkori életet és átadhattuk a közönségnek. Nagyanyám engem mindig jó kereszténynek nevelt, és remélem fentről nagyapámmal együtt látták az egészet. Bízom benne, hogy jövőre is elő tudjuk adni a Passiót, és mindenki ugyanilyen átéléssel fog szerepelni, mint most. Utólag már voltak ötleteim, mit kellett volna másképp csinálni, hogy jobban kihangsúlyozza a mondanivalóját