GYŐR-SZABADHEGYI

Örülök, hogy letehettem ezt a szerepet. Bár vonzóan dinamikus, határokon átlépő, akaratát érvényesíteni tudó, kortalan figuraként szerepelt a darabban, a kezdeti lelkesedésem után a próbák során sokszor úgy éreztem, köpnöm, a fogaimat és számat sikálnom, mosakodnom kell a kimondott szavak után. Ráadásul kimaradtam a legszebb jelenetekből, mint az úrvacsora vagy Jézus levétele a keresztről. Folyamatosan a gyűlölködéssel voltam elfoglalva, miközben a színpadon nagyszerű dolgok történtek. Ráadásul sokszor nekem kellett továbblendíteni a cselekményt – a rossz irányba, amihez igen erősen koncentrálni kellett.

Másrészt sajnos be kell valljam, zsigerből, valóban mélyről jött a kárörvendő mosoly Júdás felé, a Pilátust zsaroló felszólítás, a fellengzős hanghordozás a katonákkal, a Jézust illető vádak sorolása, a gúnyolódás az asszonyokon. Sőt, az alternatív megoldások felkínálása – „Atyád nem segít, mentsd meg magad!” az ige lekicsinylése sem igényelt ádáz küzdelmet alap személyiségemmel. Belőlem biztosan könnyen előcsalogatható ez az alaptermészet.

Azt is észrevettem, hogy a többi szereplőtől is eltávolított ez a karakter. A próbák, a készülődés során nem nagyon kerestem a társaságukat, nem kértem a véleményüket – szívesebben voltam egyedül a szerepemmel. Hogy ezt az alakítást a lányom és barátnői osztották rám, csak ront a dolgokon és elgondolkodtat – jobb rosszat nem találhattak volna a gyülekezetben???

Maga a húsvéti történet – mármint ami 2023 Húsvétján és a megelőző hetekben a társulattal, gyülekezettel történt Győr-Szabadhegyen, szinte felfoghatatlan. A nevelés művéből a talán még menthetőt menteni igyekvő szülőként, ráadásul felelős presbiterként asszisztálni ahhoz, hogy katolikus hagyományok alapján, egy (velem együtt) alkalmatlan csapattal, alig néhány hét alatt, csupán fáradt, tompa péntek estéken, feldúlva a gyülekezet és az ilyesmire amúgy is alkalmatlan kis templomunk rendjét (még az úr asztalát is ki kellett telepíteni – ó, ó, ó!!!), három ilyen téren teljesen tapasztalatlan tinilány hóbortjának engedve, fájdalmasan csalódó emberek százai előtt, egy nap alatt kétszer is alaposan leégjünk és leégessünk mindent, ami megszokott, oly stabilnak és helyesnek tűnő, ráadásul az egyházi év legszomorúbb, legméltóságosabb napján, biztosan tönkretéve a rákövetkező legfelségesebb ünnepet is – nos ez igazán botrány volt a számomra!

A dermedtségtől nem is tudtam alaposan kifejteni ellenvéleményemet, bebizonyítani, hogy ez itt és így BIZTOSAN nem fog működni. Pedig így gondoltam, de egyszerűen letarolt, magával sodort ez a folyam.

Különös módon másféle reménylett akadályok (felsőbb egyházi vétó, presbitérium tiltakozása, országos havazás, szervezési bukta, felébredés a rossz álomból, betegség-cunami, stb.) és a körülöttünk, közöttünk és bennünk zajló valós megpróbáltatások sem akadályozták meg a végkifejletet. Sőt, minden simán ment. Tettre kész katonák teremtek, Pilátus fiában Jézus arcot kaptunk, Mária hangja és teste oda-vissza működött, a gyerekek kezébe veszélytelenül égő mécses került, a templom besötétedett. Nagyobb Rendező működött itt közöttünk, sokak számára készített az alkalmatlanok által valami nagyon is alkalmasat. Enyém pedig orcám pirulása – és egy élmény az Atyáról és a Fiúról, ami tovább visz és megerősít.