GYŐR-SZABADHEGYI

Keresztyén családba születtem, a szüleim hívő emberek. Ahogy megtanultam beszélni, és felfogtam már dolgokat, anyukám bevezette azt, hogy ha valami rosszat csináltam, fekete pontot kaptam, ha valami jót, akkor pirosat. A fekete pontjaim nagyon tudtak zavarni. Anyukám megtanította, hogy bocsánatot kell kérni a rosszaságaimért. Bocsánatkéréssel a fekete pontok eltüntethetők voltak. Volt (és még mindig van) egy szép, képes Bibliánk is, amelyből sokszor olvastak nekem a szüleim. A gazdag és Lázár történetében megismertem a poklot és a mennyországot, és már akkor is az a szép hely tetszett jobban a két illusztráció közül.

Kicsi voltam, amikor meghoztam életre szóló döntésemet. Egy karácsonykor történt, óvodás lehettem. Együtt ünnepeltünk a rokonainkkal, amikor valamin nagyon összevesztünk az öcsémmel. Mérgemben fellöktem, ő nagyot esett, ám abban a pillanatban sírva kirohantam a szobából. Bekuporodtam egy szék alá, és hüppögve kértem az Úr Jézust, hogy bocsásson meg. Elpanaszoltam, hogy én magamtól képtelen vagyok jól viselkedni, bármennyire próbálkozom, és szükségem van az Ő bocsánatára. Elmondtam azt is, hogy az ő báránykája szeretnék lenni - mivel már hallottam róla, hogy Ő a Jó Pásztor -, és Hozzá, az Ő nyájához szeretnék tartozni. Miután megnyugodtam, visszaszaladtam a többiekhez, és odaálltam anya elé: – Anya, ugye te is megbocsátasz, mert az Úr Jézus már megbocsátott!

Többször volt már, hogy felnőtt hívő emberek nem vették komolyan ezt a megtérésemet, és olyankor én is elbizonytalanodtam, de akárhányszor gondoltam át újra, semmilyen másik konkrét alkalomra nem emlékeztem, csak erre. És pont ezek a pontos emlékek győztek meg róla, hogy ez tényleg az volt, mert akkor Isten nem őrizte volna meg így az emlékezetemben ezt az eseményt. 

Alsó tagozatban gyermeki hitben éltem. Jártam az istentiszteletek alatt tartott gyerekfoglalkozásokra, keresztény gyerektáborba nyaranta. Korán megszerettem az olvasást, így az egyik nyáron kiolvastam Patricia St. John könyvei közül mindet, ami otthon megvolt. Nagyon jó gyerekregények, de felnőtteknek is ajánlom! Hitbeli igyekezetem felsőben fordult komolyabbra. Szüleim példáját követve elkezdtem olvasni a Bibliát. Lassan, sokszor heteket, hónapokat kihagyva, de kitartóan olvastam. A János evangéliumán 3 év alatt mentem végig. Aztán a Zsoltárokat is így akadozva kezdtem, de már nem úgy fejeztem be. 3 éve nyár végén döntöttem úgy, hogy szeretnék naponta Istennel tölteni egy kis időt és igét olvasni. Azt hallottam, hogy 6 héten keresztül minden nap kell valamit csinálnunk ahhoz, hogy szokássá tegyük. Az Úr segítségét kérve belevágtam, és sikerült! Nagy örömömre most már minden nap olvasom a Bibliát, vagy reggel vagy este, és csak kivételes esetekben hagyom ki. A Jézussal való napi kapcsolat létfontosságú mindannyiunknak, akik döntöttünk mellette. Ha nehezen megy, kudarcok érnek, akkor sem szabad feladnunk, hiszen Ő az igazi erőforrás és reménység, Ő tud minket napról napra feltölteni.

Hatalmas áldásnak tartom, és nem győzök érte hálát adni, hogy eddigi életemet szinte végig Jézussal járhattam. Isten csodálatosan vezet, és megsegít, egyre inkább bízom benne. Újabb és újabb hibáimat ismerem meg, melyekre Istennél találok bocsánatot és megoldást. Egyre bátrabban teszek bizonyságot, és egyre több lehetőséget kapok az Úrtól arra, hogy szolgáljak Neki, amiért nagyon hálás vagyok.
"Mert te vagy az én reménységem, oh Uram, én bizodalmam gyermekségemtől fogva! (...) Örvendeznek az én ajakim, hogy énekelhetek Néked, és lelkem is, melyet megváltottál."   Zsoltárok 71:5, 23.