DSC04942.JPG

Bizonyságtétel

Nagy Lajosné, Sárika néni

Hívő, rendszeresen templomba járó családban nőttem fel. Amióta egyedül élek, volt időm elgondolkodni az életemen.

Hirtelen jött férjem halála: fél év alatt elment. Összeroskadtam, de elfogadtam Isten akaratát. Azóta állandóan érzem, hogy velem van. Próbál vezetni, én igyekszem akaratát megérteni.

Néhány példa:

Ötvenkét évesen nyugdíjba küldtem munkahelyemről. Nagyon aggódtam, hogy fogok megélni. Anyukám vigasztalt: „Megsegít az Isten, ne félj!” A következő évben anyu beteg lett, nem tudta magát ellátni. Testvéreim nem vállalták, én voltam nyugdíjas, ezért hozzám került Győrbe. Akkor halt meg, amikor én elértem a nyugdíjkorhatárt. Halála előtt egy hónappal sikerült nővéremhez hazavinni szülőfalumba. Készült hozzám vissza Győrbe. Akkor temettük el odahaza, amikor visszajött volna Győrbe. Isten megadta nekem, hogy én ápolhassam, máskülönben elfekvőbe került volna. Lelki megnyugvás ez nekem.

2008-ban mellrákot diagnosztizáltak nálam. A műtét után csak az orvos által írt gyógyszer volt és az imádság. Meggyógyultam.

Következő évben jött az Isiász. Rettenetes fájdalmaim voltak. Sokat imádkoztam. Meggyógyultam. A kertvárosban lévő kertemben fokozatosan csökkent a vetemény. A Jóisten nem egyszerre, hanem fokozatosan építette le a munkámat.

Újabb betegség: csigolyatörés. Hat hétig feküdtem, mozdulni is alig tudtam, és itt most itt vagyok. Megpróbált és megsegített az Isten. Iszonyú fájdalmaim közepette is imádkoztam.

Vetemény már nincs, csak a szőlő, gyümölcsfék és néhány évelő virág. Mindig adott segítséget a Jóisten, mert egyedül nem tudtam volna mindent megoldani. Sokszor onnan jött a segítség, ahonnan nem is gondoltam, de tudtam, hogy az isteni gondviselés volt velem. Legutóbb például sikerült eltüzelnem a faágakat és szőlővesszőt, pedig csak egy hónapot adtak a tüzelésre. Amikor végeztem leloccsant az eső – jó, hogy a szomszéd bevitt a buszig, mert másképp ernyő alatt is bőrig áztam volna.

Nagyon sok ilyen sikerélményem van, amit én mind az isteni gondviselésnek tulajdonítok.
Imádsággal kelek és fekszem. Naponta olvasom a Bibliát és hálát adok napközben is minden segítségért.

Nagyon szeretem a gyülekezet közösségét. Huszonkilenc éve, ha Győrben vagyok, menni tudok és lehet is menni templomba, én ott vagyok, mert „egyedüli reményem, Ó, Isten, csak Te vagy!”.