
GYŐR-SZABADHEGYI
REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG
November 1.

Hirdetések
Szombaton a kisifi alkalmán a felsős korosztály legelszántabb képviselői gyűltek össze a gyülekezeti teremben. Játékkal, beszélgetéssel épül a kapcsolat és a bizalom Urunk és egymás felé. Várják a csatlakozókat!
A múlt vasárnapi perselypénzt, 182.000 forintot továbbítottuk a semjéni templom felújításának támogatására.
A parókián befejeződött a nappali festése, elkészült a villanyszerelés. Helyükre kerültek a bútorok. Üzemkész a konyha, működik a most már teljesen független, megújított fűtésrendszer. Jövő héten még érkeznek szakemberek a parketta kipótolására, a klímák felszerelésérére, és kezdődik a külső szigetelés. Már látszik a fény az alagút végén, ahogy
nagytiszteletű úr fogalmazott.
Az év végi számvetés és a következő fázisok költségének tervezése után ráfordulhatunk a gyülekezeti terek bővítésére. Megerősítő tapasztalat és nagy öröm látni, hogyan hordozott bennünket a Mindenható az eddigiekben. Tőle kérjük az erőt a folytatáshoz is!
A közegyházi választásokkal kapcsolatban jövő héten kedden ismét presbiteri gyűlést tartunk. Az első körben az egyházmegyei, nem lelkipásztori zsinati képviselő tisztségre a 3 jelölt közül egyik sem kapta meg a szavazatok több, mint 50%-át, ezért a két legtöbb szavazatot kapott jelölt között újabb fordulóban kell választani.
A Dunántúli Református Lap jövő évi számaira és a Kálvin Kiadó kiadványaira Jakab Enikőnél lehet feliratkozni.
Idősebb testvéreinket három hét múlva, november 22-én délután, az esti istentisztelet előtt szeretnénk vendégül látni a gyülekezeti teremben. Aki szívesen részt venne, esetleg az eljutásban segítségre van szüksége, kérjük
keresse Horváth Renátát, Petronellát vagy Jakab Enikőt