

GYŐR-SZABADHEGYI
REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG
Mácius 23. vasárnap hirdetései

Az igehirdetés elérhető itt: IGEHIRDETÉS
A presbitériummal Pannonhalmán voltunk péntek délutántól szombat délutánig, szinte teljes létszámban, közösségépítés mellett a gyülekezet jövőjét alapvetően befolyásoló kérdésekről beszélgettünk, mint például a gyülekezeti terek bővítési lehetőségei és az alapítvánnyal való együttműködés. Vendégünk volt Hella Ferenc, a Somogyi Egyházmegye esperese.
Március 29-én szombaton délután 17 órától a Rokonlélek együttes koncertjére várjuk a testvéreket. Egy 4 tagú amatőr formációról van szó, akik keresztyén hitükből indítva zenélnek. Bükkzsércről és Cserépfaluból jönnek, rockusztikus stílusban játsszák saját zenéjüket saját szövegükkel, 3 gitárral és énekhanggal. Koncertjük címe: Innen nézve.
A tavaszi gyülekezeti csendesnap május elsején és másodikán lesz Monoszlón, jelentkezések a lelkészeinknél vagy Bede Fazekas Enikőnél.
Idén is indul Egyházkerületükben kántorképző: "kis" kántorképzőt (kisebbeknek szól, előkészíti a "nagy" tanfolyamot, csak egy hetes), másrészt az egyházkerületi, "nagy" kántorképzőt. Bővebb információ később lesz, érdeklődni már lehet Tóth Renátánál.
![]() | ![]() | ![]() |
---|---|---|
![]() | ![]() | ![]() |