
GYŐR-SZABADHEGYI
REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG
Augusztus 30.

Heti hirdetések
Az elmúlt héten elkészültek a falak, folyik a vakolás és a gépészeti szerelés. Hamarosan elkezdődnek a burkolási munkák. Hadd említsem meg név szerint is Erdélyi József testvérünket, aki most jubilál. A 45 nappal ezelőtti kezdés óta legalább 25 alkalommal jött már, többségében egész napokra, hogy kitartóan és nagy szakértelemmel végezze a kőműves munkákat. Köszönjük neki és minden testvérünknek, aki bármilyen módon hozzájárult a felújításhoz! Ne lankadjunk, az Élő kövek csoportban fogok jelezni a következő feladatokkal kapcsolatban.
Szerdától péntekig ifjaink csendes napon voltak Vinyén. Imádkozzunk az ő közösségükért is, hogy formálódjon ki a következő hitvalló nemzedék.
Elindult az október 3-i ünnepélyes lelkészbeiktatás szervezése is. Aki szeretne bekapcsolódni keresse Szakácsné Emőkét vagy Varjasi Norbertet. Ezen a szombati napon a 10 órakor kezdődő istentiszteletet követően a Konini úti piros iskolában szeretetvendégségre várjuk a vendégeket és a gyülekezet tagjait. A szervezők kérik, hogy jöjjünk minél többen és regisztráljunk a gyülekezeti honlapon elérhető linken.
Jövő kedden 18 órától presbiteri gyűlést tartunk, ennek napirendi pontjai a közegyházi választások menetének ismertetése, jelöltállítással kapcsolatos kérdések, és a karácsonyi istentiszteleti rend.
Kedden indul a tanév, konfis szülői értekezlet szeptember 18-én lesz 18 órakor, a tanévnyitó istentisztelet pedig szeptember 20-án.
A Pápai Egyházmegye harmadik missziós napja szeptember 26-án szombaton lesz 10 és 18 óra között Pápán a Malom tónál.
![]() | ![]() | ![]() |
|---|---|---|
![]() | ![]() | ![]() |





