top of page

Isten nem hagyott el

Elhagyta-e Isten a bűnös embert?

Nem hagyta el.


„Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk.” (Róma 5, 8)

MIRŐL VAn szó?

Emlékszel a második kérdés-feleletre? Mit kell tudnod ahhoz, hogy Isten szeretetében boldogan élj? (HKT 2)

  1. Először azt, hogy milyen súlyos a bűnöm és nyomorúságom.

  2. Másodszor azt, hogy miképpen szabadít meg Isten a bűnből és nyomorúságból.

  3. Harmadszor, hogy szabadításáért milyen nagy hálával tartozom Istennek.

Eddig az elsőről beszéltünk: milyen nagy a gáz (vagy a HKT szavaival:  milyen súlyos a bűnöm és nyomorúságom).


Most áttérünk a másodikra: Mi módon szabadít meg minket Isten. Innentől az ember szabadításáról fogunk beszélni... 


Isten nem hagyott el. Elhatározta és megvalósította szabadításunkat.

depositphotos_7280000-stock-illustration-hand-shake.png

imádság

Mennyei Édesatyánk!


Köszönöm, hogy szeretsz, köszönöm, hogy értem jöttél, köszönöm, hogy újra veled élhetek.


Segíts, kérlek, hogy akkor is veled maradhassak, ha éppen nem érzem jóságodat. Akkor is remélhessek benned, amikor a hullámok összecsapnak felettem.


Ámen

a2e5b22e1a9926986c5f9444d71f703a.png

igeszakasz

Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk. (Római levél 5, 8)

bottom of page