top of page

58.) Isten ártatlannak nyilvánított téged

Mi módon vagy igaz Isten előtt? (HKT 60.)

Egyedül a Jézus Krisztusban való igaz hit által.


Bár lelkiismeretem vádol, hogy Isten parancsolatai ellen súlyosan vétkeztem, azokból soha egyet sem tartottam meg, és még mindig hajlamos vagyok minden rosszra,Isten az ő ingyen kegyelméből, minden érdemem nélkül, nekem ajándékozza és tulajdonítja Krisztus tökéletes elégtételét, igazságosságát és szentségét.


Ezért én úgy állhatok Isten elé, mintha soha semmi bűnt nem követtem volna el, és semmi bűnöm nem lett volna, és mintha én tanúsítottam volna azt az engedelmességet is, amelyet Krisztus érettem tanúsított - de csak akkor, ha Krisztus jótéteményeit hívő szívvel elfogadom.

MIRŐL VAn szó?

A bíró meghallgatja az ügyész minden vádját. Meghallgatja az ügyvédet is, majd ítéletet hoz: kijelenti, hogy a vádlott nem bűnös. Ez a "megigazítás", avagy igaznak nyilvánítás.


Azért nem semmi! Ott van a vádló kezében a vádirat, rajta minden bűn, minden gáz dolog, minden, amit elkövettél. És a vádló azt mondja: ítéletet érdemelsz. Ekkor a bíró feláll, elveszi a vádiratot, és széttépi. A vádló dühösen mondja: nem úgy van az! Ezek a vádpontok halált érdemelnek (minden Isten ellen hozott döntés halálra vezet... ez bizony így van). De a bíró, aki ügyvédként áll most melletted azt mondja: "Igen? Akkor vállalom én helyette a halált." És döntést hoz:


Az adósságot kifizettem, a büntetést én elhordoztam. Ez az ember nem bűnös többé.


Gondolj csak bele... hatalmas Urunk van nekünk :)

depositphotos_7280000-stock-illustration-hand-shake.png

imádság

Mennyei édesatyám!


Köszönöm, hogy emelt fővel állhatok eléd tudva azt, hogy megbocsátod bűneimet. Köszönöm, hogy bűneimnek súlyát Jézus elhordozta, és azok már nem terhelnek engem.


Kérlek, vezess el a hálára, az örömre, hogy valóban felszabadított gyermekedként tudjak élni ebben és az eljövendő világban.


Ámen 

a2e5b22e1a9926986c5f9444d71f703a.png

igeszakasz

Jézus pedig ezt mondta neki: "Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!" (János evangéliuma 8, 11)

bottom of page