top of page

Felment a Mennybe

Hogyan érted azt, hogy „felment a mennybe”? (HKT 46.)

Úgy, hogy Krisztus tanítványai szeme láttára emeltetett föl a földről a mennybe,és a mi javunkra van ott, míg ismét eljön ítélni élőket és holtakat.

MIRŐL VAn szó?

Jlzus Mennybemenetele nem azt jelenti, hogy valami felhők feletti országba ment. Azt jelenti, hogy belépett az Atyával való közösségbe, az ő dicsőségébe, azaz oda, ahol már nincs bűn, nincs halál, nincs semmi, ami az élet ellen dolgozna. Oda, ahol az idő már nem ellenünk, hanem nekünk dolgozik.

depositphotos_7280000-stock-illustration-hand-shake.png

imádság

Urunk Jézus Krisztus!


Kérlek engedd, hogy megérthessem egyre jobban mennybemeneteled titkát, hiszen általa vagyok én is Isten dicsőségének örököse.


Ámen

a2e5b22e1a9926986c5f9444d71f703a.png

igeszakasz

Miután Jézus ezt mondta, a szemük láttára felemelkedett, majd egy felhő beburkolta és eltakarta a tanítványok tekintete elől. Az apostolok még mindig merően néztek a távolodó Jézus után, amikor hirtelen megállt mellettük két fehér ruhás férfi, és megszólította őket: Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé meredve? Ez a Jézus, akit felvittek tőletek a Mennybe, ugyanúgy jön majd vissza, ahogyan felmenni láttátok. (Apostolok Cselekedetei 1, 9-11.)

bottom of page