top of page
LL.jpeg

Lépésről Lépésre

Káté kérdés-feleletei

1

Mi a mi hitünk alapja, ami mindig biztos pont életben és halálodban?

Az, hogy mindenestől  Jézus Krisztushoz tartozom.


Ő saját vére árán minden bűnömért maradéktalanul megfizetett,  és az ördög hatalmából megszabadított.

Úgy megőriz, hogy semmi olyan baj nem történhet velem, amit mennyei Atyám ne tudna javamra fordítani.

Ezért Szentlelkével biztossá tesz örök életem felől, és késszé tesz arra, hogy Neki éljek.

Más szóval:

Az, hogy akár épp full extrém jól vagyok, akár padlón, nem magamra vagyok utalva, hanem van valakim, aki mindig mellettem áll: Jézus Krisztus. 


Ő kifizette a tartozásaimat, kiment a bajból, és úgy vigyáz rám, hogy semmi gáz nem történhet velem, hacsak az Isten meg nem engedi. Sőt, minden helyzet a javamra sül el. 


A Szentlélek a szívemben jelzi, hogy örökké tartó életem van, és felpörget, motivál arra, hogy az életemet úgy éljem, ahogy Isten megálmodta.

Jézusé vagyok

1

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Jézus megváltott téged... az életed nem a zsákutca felé tart.

Igeszakasz

Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

János evangéliuma 3, 16

Imádság

Mennyei édesatyánk! Mindenható Istenünk!


Köszönöm, hogy Jézus Krisztus értem is meghalt, hogy élhessek. Értem is feltámadt, hogy életem már hozzád tartson. Köszönöm, hogy életem így már nem kudarc és zsákutca, hanem út az élet győzelme felé. 


Kérlek, taníts meg úgy élni, ahogy Jézus élt, hogy szüntelenül neked élhessek.


Ámen

2

Mit kell tudnod, hogy ebben a hitben megállva boldogan élj és a haláltól se félj?

Három dolgot:


Először: Mekkora a bűnöm és a nyomorúságom. 


Másodszor:  Hogyan szabadít meg Isten ebből a bűnből és nyomorúságból.


Harmadszor: Mekkora hálával tartozom Istennek ezért a szabadításért.

Más szóval:

Először: Ismerd fel, hogy van egy elég nagy gáz: a bűnöm és a nyomorúságom. Nem vagyok annyira rendben magammal, mint amennyire néha szeretném gondolni. 😅


Másodszor: Tudd meg, hogy Isten nem hagy ebben. Van kiút, van szabadítás a bűnből és abból, ami elválaszt Istentől. Ezt Jézus Krisztusban kapom meg. ❤️


Harmadszor: Ha rájövök, hogy Isten ennyire szeret és megszabadít, akkor erre nem az a válaszom, hogy „nice”, aztán megyek tovább. 😄 Hálásan akarok élni, és az életemmel is megmutatni, hogy értékelem, amit kaptam.


Vagyis röviden:
👉 Rájövök, hogy baj van.
👉 Megismerem, hogy Isten megment.
👉 Erre válaszul hálásan élek.

Bűn → kegyelem → hála. 🙏

A boldog élet... van olyan? (Van!)

2

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Olyan boldogságról beszélünk, amit semmi és senki nem vesz el. Még a halál sem. Vágod? :D

Igeszakasz

Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljessé legyen.

János evangéliuma 15, 11

Imádság

Boldogság... annyira elcsépelt szó. De Uram, hiszem, hogy te tudsz olyan boldogságot adni, ami nem vezet csalódáshoz... nem vezet pofáraeséshez... amit a halál sem vesz el. Kérlek, kérlek, vezess el erre.

Ámen

3

Honnan ismered fel nyomorúságodat?

Isten törvényéből.

Más szóval:

Isten megmutatta az élet törvényét: szeress, ahogyan Ő. 

A nyomorúságról => Gáz van

3

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Meghökkentő a válasz, ugye? Isten kijelenti az élet törvényét: szeress, hogy élj. És rádöbbensz, hogy ha ez így van, akkor ez gáz. Szeretet = Élet. Szeretetlenség = Halál. Na ez a gáz. 


De miért is? Lapozz: nézd meg a következő kérdéseket is... No para! A végén örülni fogsz :)

Igeszakasz

Mert a törvény cselekedeteiből nem fog megigazulni egyetlen halandó sem őelőtte. Hiszen a törvényből csak a bűn felismerése adódik. (Római levél 3, 20)

Imádság

Mennyei Édesatyánk! 

Törvényt adtál nekünk, a szeretet törvényét. Törvényt, ami védi életünket és boldogságra vezet minket. De mi azt sem tudjuk, mi ez a törvény, azt sem tudjuk ki vagy te, aki nekünk életet adtál. 

Kérünk, engedd, hogy megismerjünk téged és megismerjük az élet és a boldog élet útját.

Ámen

4

Mi Isten törvénye?

„Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből és szeresd felebarátodat, mint magadat.”

Más szóval:

... ahogy már mondntam:,az élet törvénye ez: szeress, ahogyan Ő!

Szeress, hogy élj!

4

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Emlékszel az előző kérdésre: miért pont Isten törvényéből tudjuk meg, hogy gáz van? Nos, itt most kifejtjük. Az élet alaptörvénye, a Szeretet törvénye. A képlet egyszerű: Szeretet = ÉLet. Szeretetlenség = Halál.


Mit mond erről a törvényről a mi Urunk?

Igeszakasz

"Melyik a legfőbb az összes parancsolat közül?" Jézus így válaszolt: "A legfőbb ez: Halljad, Izráel, az Úr, a mi Istenünk, egy Úr, és szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. A második ez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat." (Márk evangéliuma 12, 29-31)

Imádság

Mennyei Édesatyánk! 

Hálát adunk neked, hogy élhetünk. Hálát adunk neked, hogy a szeretet csodálatos erejét teremtetted életünk alapjának.

Köszönjük, hogy szeretsz akkor is, ha mi nem tudjuk szeretni magunkat. Köszönjük, hogy szeretsz akkor is, ha csak magunkat tudjuk kényeztetni. Köszönjük, hogy új esélyt adtál. Kérünk, segíts, hogy élhessünk ezzel az eséllyel.

Ámen

5

Hogy nevezi ezt a törvényt mi Urunk?

A nagy parancsolat, illetve a legfőbb parancsolat a törvényben.

Más szóval:

Ez az alaptörvény az életben.

A Nagy parancsolat

5

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

A legfőbb parancsolat, avagy nagyparancsolat - szeretni Istent, és ebből következően szeretni a felebarátot. Jézus azt mondja, hogy "E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.", azaz minden, amit Isten az Ószövetségben kijelentett, minden amit Isten tett, annek ez az egyetlen alapja: Isten szeret.


De ha ezt tudom, akkor miért ismerem meg belőle a nyomorúságomat... mi a gáz?

Igeszakasz

"Mester, melyik a nagyparancsolat a törvényben?" Jézus így válaszolt: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták." (Máté evangéliuma 22, 36-40)

Imádság

Köszönjük Jézus, hogy megmutatod a titkot, ami minket éltet, felemel és megerősít: köszönjük a te Szeretetedet. 


Taníts meg minket úgy szeretni, ahogy te szeretsz minket.


Ámen

6

Megtarthatod-e a szeretet törvényét tökéletesen?

Nem, mert természetem szerint hajlamos vagyok Istent és felebarátomat semmibe venni.

Más szóval:

Dehogyis. Őszintén szólva, alapjáraton inkább fújok a világra, és csak magammal foglalkozom. Néha még azokat is legszívesebben offolnám, akiket amúgy szeretnem kellene. Isten meg nem is érdekel.

Mi a gáz?

6

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Áh, ez nem így van! - szakad ki belőlünk. Túloz a hitvallásunk. 


Tehát... ez a gáz. Amikor Isten elmondja, hogy mi a baj, még akkor is lesajnáljuk. Pedig gondolj bele. A "gyűlölet" a Szentírásban nem érzelem, hanem döntés: "Nem kellesz". "Nem érdekelsz". "Tőlem akár meg is halhatsz". És figyeld csak meg: "Miért engedi meg Isten?" - vágjuk a fejéhez. Pedig Isten pont , hogy nem engedi. Azt mondta"Ne ölj" és mi ölünk. Azt mondta "ünnepelj velem" és mi megyünk a fejünk után. 


Génjeinkben van a "nem érdekelsz"... Isten felé a leginkább. Na ez a gáz.


Mellesleg, ha nem lenne igaz, akkor miért van szükség törvényhozásra, bíróságra, rendőrsrégre, katonaságra, biztonsági őrökre... és még sorolhatnám. Azért mert anyira szereti az egyik ember a másikat? Ugyan már... :)

Igeszakasz

Azt gondolják az ostobák: Nincs Isten, nem is létezik! Mind romlottak, tetteik is utálatosak, nincs közöttük egy sem, aki jót tenne. Isten letekint a Mennyből az emberekre, hogy lássa, van-e köztük értelmes, Istent kereső. De mind elfordultak Istentől, megromlottak mindannyian, nincs, aki jót tenne, nincs egy sem! (Zsoltárok 53, 1-3 EFO)

Imádság

Mennyei Édesatyánk!


Köszönjük, hogy a te szereteted tökéletes.


Tanítsd meg minket bízni benned... taníts meg minket hinne ebben a szeretetben.


Ámen

7

Isten rontotta el így az embert?

Nem. Isten az embert jónak teremtette, saját képére és hasonlatosságára, hogy úgy szeressen, ahogy ő maga szeret.

Más szóval:

Isten rontotta el az embert ilyennek?


Nem. Egyáltalán nem. 😌 Isten jónak teremtett, ráadásul a saját képére és hasonlatosságára.


Vagyis kaptunk tőle valami nagyon különlegeset: képesek vagyunk úgy szeretni, ahogy ő szeret. ❤️

Szóval amikor valami elromlik bennünk vagy körülöttünk, nem mondhatjuk azt, hogy:
„Hát, Isten ilyenre rakott össze.” 🤷‍♂️


Isten eredeti terve jó volt. Mi viszont később rendesen belekavartunk. 😬


👉 Isten nem rontott el minket. Jó helyről indultunk.

Isten tehet mindenről?

7

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

A kérdés érdekes... zsigerből fakad: miért rontotta el Isten? Ádámi (Istent tagadó, Isten ellen lázadó) mivoltunk egyik legfőbb jele: mindenért Istent hibáztatjuk. MIért engedi? Miért nem tesz semmit. És alapvetően: miért rontotta el a teremtést? Ugye, milyen ismerős ?

Isten szelíd válasza azonban nem száll be az értelmetlen vitába. Kijelenti (például a zsoltárírón keresztü): Isten csodálatos alkotása vagy! Remekmű vagy! Gyönyörű vagy! A hibát ne Istennél keresd!

Igeszakasz

Örökkévaló, te alkottad testem, anyám méhében kezed formált engem! Dicsérlek, mert csodálatos módon teremtettél! (EFO - Zsoltárok 139, 13-14)

Imádság


Mennyei Édesatyám! A zsoltáríróval együtt imádkozom: Örökkévaló, te alkottad testem, anyám méhében kezed formált engem! Dicsérlek, mert csodálatos módon teremtettél! Bizony, csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt! Mindent  tudsz rólam! Még csontjaimat is láttad, ahogy titokban formálódtak anyám  méhében! Naponta figyelted, amint alaktalan testem formát öltött.  Könyvedben minden része fel volt írva, és a napok is, mikor kiformáltad  tagjaimat. Istenem, milyen kedvesek nekem gondolataid! Meg sem  számolhatom, olyan rengeteg!

8

Akkor hogyan lett az ember ilyen gonosszá?

Az ember az Édenkertben bűnbe esett, és engedetlenné vált. Emiatt minden ember Istentől elszakadva, a bűn és a halál foglyaként születik.

Más szóval:

Az ember az Édenben fullosan szétbarmolta a rendszert, elbukta a pályát. Az engedetlenséggel egy olyan vírust szabadítottunk magunkra, ami azóta is mindenkinél alapból fut. Emiatt nem 'tiszta lappal' indulunk: mindannyian offline módban, az Istenről lecsatlakozva születünk, és a saját hibáink (a bűn) meg a véges időnk (a halál) foglyai vagyunk.

Honnan ered a baj?

8

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

A válasz egyszerű: az embert nem érdekelte mit akar Isten. Szakított a jó és a rossz tudás fájáról - értsd: magához ragadta az egyedül Istent illető jogot, hogy döntsön élet és halál fölött. Azt hiszi (mindig azt hiszi) már mindent tud az életről, tudja, mi a jó és mi a rossz az életnek. Nem kell ide Isten... "Majd én". És elszakadtunk az élet forrásától... Megengedte Isten a halált? Nem. Sőt, figyelmeztetett, hogy mi vezethet el oda. Mi választottuk azt ISten helyett. 


De ne félj... nem ez a lényeg. Még egy kérdés erejéig azonban maradjunk ezen a mélyponton, hogy aztán elindulhassunk felfelé :D

Igeszakasz

Ahogyan tehát egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál, úgy minden emberre átterjedt a halál azáltal, hogy mindenki vétkezett (Római levél 5, 12)

Imádság

Mennyi Édesatyánk!

Elrontottuk. És elrontjuk újra és újra, amikor nem érdekel, mit mondasz, nem érdekel, szerinted mi a jó és mi a rossz. Azt hisszük, mindent tudunk. 


Köszönöm, hogy te nem hagytál minket cserben. Köszönöm, hogy amikor elfordultunk tőled, te nem fordultál el tőlünk, hanem elhatároztad a mi megszabadításunkat. És megszabadítottál... 

Ámen

9

Annyira megromlottunk, hogy képtelenek lettünk Isten jóságában élni és úgy szeretni, ahogy ő szeret minket?

Igen, hacsak Isten Isten meg nem szabadít és Szentlelke által újjá nem születünk.

Más szóval:

Be kell látnunk: toxikus kapcsolatban élünk saját magunkkal. Annyira ráállt az agyunk az önvédelemre és az egónkra, hogy képtelenek vagyunk az Isten tiszta 'vibe'-jában maradni. 


Olyan ez, mint egy függőség: tudjuk, mi lenne a helyes, de a belső kényszer (a bűn) mindig visszaránt a régi, rossz mintákhoz.

A mélyponton... és onnan végre felfelé

9

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Tehát a gáz nagy... de, amint Isten ígérte, nem maradunk meg itt.


Van kiút. Ezt a kiutat nevezi Isten újjászületésnek, új életnek. Ezt adta meg Jézus Krisztus feltámadása. Erről szól a keresztyén élet, amire most hív téged az Úr.


Hív téged az Úr! Gyere , indulj el ezen az úton! Szállj fel a hajóra: Jézus Krisztus VIP jegyet szereztt neked. Gyere! :D

Igeszakasz

Ha pedig az egynek elbukása miatt lett úrrá a halál egyetlen ember által, akkor azok, akik bőségesen kapják a kegyelem és az igazság ajándékát, még inkább uralkodni fognak az életben az egy Jézus Krisztus által. (Római levél 5, 17)

Imádság

Mennyei Édesatyánk!


Köszönöm, hogy eljöttél értem is. Köszönöm, hogy új életre hívtál!

 Kérlek add, hogy láthassam csodáidat, az élet tőled teremtett szépségét. Adj örömöt, boldogságot, ahogy te ígérted.


Ámen

10

Elhagyta-e Isten a bűnös embert?

Nem hagyta el. „Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk.” (Róma 5, 8)

Más szóval:


❌ Nem! Isten nem lépett ki a játékból, és nem hagyta magára az embert. ❤️
Sőt, már akkor elküldte Jézust értünk, amikor még tele voltunk bűnnel.


👉 Róma 5,8: „Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk.”

Nem hagyott el!

10

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Emlékszel a második kérdés-feleletre? Mit kell tudnod ahhoz, hogy Isten szeretetében boldogan élj? (HKT 2)

  1. Először azt, hogy milyen súlyos a bűnöm és nyomorúságom.

  2. Másodszor azt, hogy miképpen szabadít meg Isten a bűnből és nyomorúságból.

  3. Harmadszor, hogy szabadításáért milyen nagy hálával tartozom Istennek.

Eddig az elsőről beszéltünk: milyen nagy a gáz (vagy a HKT szavaival:  milyen súlyos a bűnöm és nyomorúságom).


Most áttérünk a másodikra: Mi módon szabadít meg minket Isten. Innentől az ember szabadításáról fogunk beszélni... 


Isten nem hagyott el. Elhatározta és megvalósította szabadításunkat.

Igeszakasz

Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk. (Római levél 5, 8)

Imádság

Mennyei Édesatyánk!


Köszönöm, hogy szeretsz, köszönöm, hogy értem jöttél, köszönöm, hogy újra veled élhetek.


Segíts, kérlek, hogy akkor is veled maradhassak, ha éppen nem érzem jóságodat. Akkor is remélhessek benned, amikor a hullámok összecsapnak felettem.


Ámen

11

Kit rendelt Isten a mi szabadításunkra és megváltásunkra?

A mi Urunk, Jézus Krisztust, akit az Atya teljes váltságul és igazságul adott nekünk.

Más szóval:

Jézus a mi mindent lefedő biztosításunk: kifizette a kárt (váltság), és visszaadta a jó hírnevünket az Isten előtt (igazság).

A Megváltásról => Isten életre hív... bátorság! Indulj el felé!

11

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Ha Isten megkérdezné, hogy miért üdvözítsen, mit válaszolnál? Mielőtt felsorolnád, mennyi jó dolgot tettél, hányszor voltál templomban, és mennyire király vagy sok mindenben is... gondolkozz el! Egyetlen jó válasz van csak! 


A válasz: Jézusért. Jézusért üdvözíts engem.


És erről szól a mi hitünk. Van egy olyan Istenünk, aki Jézusban bemutatkozott, megszabadított, és elmondta, azért üdvözített, mert szeret téged. Ez a lényeg :)

Igeszakasz

Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János evangéliuma 3, 16)

Imádság

Mennyei Édesatyám!


Jézusért kérlek, üdvözíts engem... vezess el a boldog életre, és add, hogy ne gyengeségeim, bűneim, hülyeségeim határozzanak meg engem, hanem egyedül a te Szereteted.


Ámen

12

Honnan tudod ezt?

Az evangéliumból

  • amelyet Isten már kezdetben, az Édenkertben kijelentett, 

  • az ószövetség történetei során meghirdetett, előkészített 

  • végül pedig Jézus Krisztus által beteljesített.

Más szóval:

Az Evangéliumból, ami Isten 'mesterterve' a megmentésünkre. 


Már az Édenkertben, a rendszer összeomlásakor kijött az első 'teaser' (ígéret), aztán az Ószövetségen keresztül jöttek a béta-verziók és a leírások, végül pedig Jézus Krisztusban kaptuk meg a fullos, végleges verziót (a teljes megoldást).”

Evangélium - hitünk forrása

12

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Minden, amit olvasol az Ószövetségben, a szabadításunkhoz vezető útról szól. Isten eleve erre készült, kezdettől fogva ez volt a terv, nem volt "B" terv.


Honna tudod? Mert Ő elmondta, és a Szentírásban ezt le is íratta. Tőle van az info. 


És ennek a csúcsa az Evangélium.

Igeszakasz

Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, az jelentette ki őt. (János evangéliuma 1, 18)

Imádság

Mennyei Édesatyám!


Köszönöm, hogy biztosra mentél, amikor előkészítetted szabadításomat. Köszönöm, hogy semmit nem bíztál a véletlenre és az emberi lúzerségre... kezedben tartottad szabadításom tervét. ÉS megcsináltad... köszönöm.


Kérlek, segíts, hogy mindig ez az örömhír határozza meg hitemet.


Ámen

13

Mi az „evangélium”?

Az evangélium görög szó és azt jelenti: „Örömhír”. 


Az Örömhír lényegét Pál apostol fogalmazza meg a Korintusiakhoz írt első levelében: „Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint. Eltemették, és - ugyancsak az Írások szerint - feltámadt a harmadik napon...” (1Kor 15, 3-4)

Más szóval:

Az evangélium egy görög szó, jelentése: örömhír, jó hír.


De milyen jó hírről van szó?


Arról, hogy Isten nem hagyott minket egyedül a bűneinkkel és a hibáinkkal. Jézus Krisztus eljött értünk, meghalt a bűneink miatt, eltemették, de harmadik napon feltámadt.


Ez a kereszténység középpontja: Jézus meghalt értünk, és feltámadt értünk. A halála azt jelenti, hogy Isten komolyan veszi a bűneinket, ugyanakkor Krisztusban megbocsátást ad. A feltámadása pedig azt jelenti, hogy a bűn, a halál és a reménytelenség nem az utolsó szó.

Örömhír!

13

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

εὐαγγέλιον (euangelion)


eu= előtag, aminek jelentése "örömteli", "jó", "szép"

angelion= hír

Igeszakasz

Elsősorban azt a legfontosabb üzenetet adtam át nektek, amelyet én is kaptam: hogy Krisztus a bűneinkért halt meg úgy, ahogyan az Írás előre megmondta, azután eltemették, de a harmadik napon feltámadt úgy, ahogyan az Írás előre megmondta, és hogy a feltámadása után láthatóan megjelent Kéfásnak, azután a tizenkét apostolnak. (Első korintusi levél 15, 3-5 EFO)

Imádság

Mennyei Édesatyám!


Olyan jó örömhírt kapni bárkitől. Olyan jó örömhírt kapni szeretteimről és szeretteimtől, barátaimról és barátaimtól... bárhonnan, bárkitől. 


Köszönöm, hogy te is eljuttattad hozzám Örömhíredet!


Ámen

14

Mit nevezel még evangéliumnak?

Az Örömhírről írtak azok az írók, akik Isten Szentlelkének vezetése alatt leírták Jézus tanításait, csodáit, és azt, hogyan teljesítette be Isten ígéretét kereszthalálával és feltámadásával. Ezeket az iratokat is Evangéliumnak nevezzük.

Más szóval:

No comment :D

Evangéliumok a Szentírásban

14

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Ehhez nem kell  magyarázat... a válaszban minden benne van: 


Az Örömhírről írtak azok az írók, akik Isten Szentlelkének vezetése alatt leírták Jézus tanításait, csodáit, és azt, hogyan teljesítette be Isten ígéretét kereszthalálával és feltámadásával.


Ezeket az iratokat is Evangéliumnak nevezzük.



Igeszakasz

Jézus nagyon sok csodát tett a tanítványai szeme láttára. Ezek közül azonban sok nincs leírva ebben a könyvben. Amelyek viszont le vannak írva, azokat éppen azért jegyezték fel a számotokra, hogy higgyétek, hogy Jézus a Messiás, az Isten Fia, s hogy a benne való hit által életetek legyen a nevében. (János evangéliuma 20, 30-31.)

Imádság

Mennyei Édesatyánk!


Hálát adok neked, hogy gondoskodtál üzeneted írásba foglalásáról. Gondoskodtál arról, hogy az általad vezetett írók feljegyezzék csodáídat, hatalmad jeleit és mindazt, amit kijelentettél magadról, emberről és a világról.


Add, hogy úgy olvashassam a Bibliát, mint a te hatalmad bizonyságát. Add, hogy úgy olvashassam az evangéliumokat, mint olyan írásokat, amelyekben engem is megszólítasz Jézus Krisztuson keresztül. 


Ámen

15

Hány ilyen evangélium van az Újszövetségben?

Négy: Máté, Márk, Lukács és János evangéliuma.

Más szóval:

Négy: Máté, Márk, Lukács és János evangéliuma.

A négy evangélium

15

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Innen-onnan hallani, hogy több evangélium is van, csak... és jönnek a népszerű konteók.


Tehát: igen, több olyan irat volt, ami Jézus tetteit és csodáit leírta. Igen, ezek közül több is fennmaradt és mindmáig elérhetők (senki nem tartja ezeket titokban).


De... ezek közül kezdettől fogva csak négyet, azaz négyet tartottak Istentől sugallmazottnak. És csak ezt a négyet tekintették ezért az újszövetségi iratok részeinek (olvasd ezt el a Muratori töredékről). (btw, abban a korban, amikor még nem volt net, felhőalkalmazás és okosteló, tényleg csodának számított ez az összhang... ez a Szentlélek csodája... mármint ez az adatszinkronizálás az egymástól több ezer kilóméterre lakó keresztyének között). 


Amit Isten ebben a négy evangéliumban üzen, bőven elég a boldogsághoz és az üdvösséghez. Aki ennél többet akar, akárhányat is olvas még, az sem lesz neki elég. Maradjunk most ennyiben.

Igeszakasz

Sokan próbáltak már beszámolni azokról a dolgokról, amelyek közöttünk történtek, s amelyek által Isten terve megvalósult. Ugyanazokat írták le, amelyekről mi is hallottunk azoktól, akik kezdettől fogva a saját szemükkel látták mindezt, és akik hirdették Isten üzenetét. Jómagam kezdettől fogva mindennek gondosan utána jártam, s úgy gondoltam, hogy szép rendben én is írásba foglalom mindezeket egy könyvben a számodra, tisztelt Teofilus. Így majd meggyőződhetsz azoknak a dolgoknak a hitelességéről, amelyekre tanítottak téged. (Lukács evangéliuma 1, 1-4)

Imádság

Mennyei Édesatyánk!


Hálát adok neked mindazokért a testvérekért, akiket egykor arra hívtál, hogy leírják tetteidet, csodáidat. 


Hálát adok neked Mátéért, az egykori vámszedőért, aki otthagyva a nyerészkedő foglalkozást, követte Jézust. 


Hálát adok Márkért, a fiatalemberért, aki ruháit hátrahagyva szaladt el, amikor Jézust elfogták... mégis egyik legbátrabb bizonyságtevője lett a feltámadott Úrnak. 


Hálát adok Lukácsért, az orvosért, aki utánajárt a történteknek, és megkérdezett megannyi szemtanút, hogy pontosan írhassa le mindazt, amit már ő maga is hallott vagy olvasott. 


Hálát adok Jánosért, aki magát Jézus legkedveltebb tanítványának tartotta, mert úgy érezte, neki bocsátotta meg a legtöbb bűnt.


Ámen

16

Ugyanúgy üdvözül-e Krisztus által minden ember, ahogyan Ádám által elveszett?

Nem. Csak azok üdvözülnek, akiket Isten igaz hit által Krisztusba oltott, s akik az ő jótéteményeit elfogadják.

Más szóval:

Nem. A megváltás nem egy kötelező ’push notification’ (kéretlenül felugró ablak a kütyüdön), amit mindenki megkap, akár kéri, akár nem. Jézus kifizette az óvadékot, és megnyitotta a cellaajtót, de ki is kell rajta sétálni. 


Csak azok kapják meg a ’full verziót’ az üdvösségből, akik: 


- Bejelentkeznek a rendszerbe (igaz hit által). 

- Elfogadják a licencfeltételeket (elismerik őt a Főnöküknek). 

- Beépülnek a hálózatba (részévé válnak Krisztus testének).

Hit által

16

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Az üdvösség Isten ajándéka. Nem mi szereztük meg, nem mi érdemeltük ki, hanem ő tartott minket annyira pótolhatatlannak, hogy életét adta értünk. Ez ajándék.


De az ajándékot el kell fogadni. Az egy dolog, hogy okostelefont kapsz ajándékba. De ahhoz, hogy használhasd, ki kell bontani a csomagolásból, és be kell kapcsolni. Ez az alap. Az üdvösség terén ez a hit. Elfogadod Isten ajándékát és "bekapcsolod".

Igeszakasz

Ezután így szólt hozzájuk (Jézus): "Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik. (Márk evangéliuma 16, 15-16)

Imádság

Mennyei Édesatyánk!


Köszönöm neked, hogy megajándékoztál az üdvösséggel. 


Kérlek, add, hogy hihessek benned akkor is, ha örömmel tölt el a hit és akkor is, amikor minden az ellen szól, hogy te szeretsz engem. Adj hitet... erősítsd meg a hitemet, kérlek.


Ámen

17

Mi az igaz hit?

Az igaz hit: 


  • Megalapozott tudás: felismerem, hogy mindazt, amit Isten az ő igéjében nekünk kijelentett, igaz. 

  • egyúttal személyes bizalom Istenben és az ő szabadító tervében, amely nekem is és rólam is szól.

Más szóval:

Az igaz hit nem vaktában való tapogatózás. 


  • Ez egy megalapozott tudás: elismerem, hogy az Isten 'User Manual'-jában (a Bibliában) leírt infók hitelesek és igazak. Nem csak 'érzem', hanem vágom a tényeket.” 


  • „De ez több, mint egy adatbázis ismerete. Ez személyes bizalom: amikor a a Szentlélek belülről meggyőz arról, hogy az egész mentőakció nem csak egy nagy elmélet a világnak, hanem konkrétan rólam szól. Elhiszem, hogy Isten nemcsak a 'többieknek', hanem NEKEM IS megnyomta a Reset gombot (bűnbocsánat), nekem is odaadta a 'Valid' minősítést (igazság), és nekem is garantálta a végtelen tárhelyet (örök élet). És mindezt nem azért, mert megvettem vagy megdolgoztam érte, hanem mert Jézus 'VIP bérlete' rám is érvényes.

A hit

17

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Ha hiszel, akkor:

  1.  Tudod, kinek hiszel és miért - a hit nem hiszékenység. Nem akárkinek hiszek, hanem annak az Úrnak, aki életét adta értem. 

  2. Úgy is cselekszel, ahogy a hited vezet - a hit nem vélemény, nem álláspont. A hit az a bizalom, amit az engem üdvözító Isten iránt érzek, és ezért merek bátran cselekedni úgy, ahogy Jézus tanította. 

Aki életét adta értem, nem csaphat be semmi téren.

Igeszakasz

A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. (Zsidókhoz írt levél 11, 1)

Imádság

Mennyei Édesatyám!


Add, hogy minél jobban megismerhessem Jézust és általa Téged! Add, hogy merjek cselekedni úgy, ahogy Jézus cselekedne az én helyemben.


Ámen

18

Fontos dolog a hit?

Igen. „Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik" (Zsidókhoz írt levél 11,6).

Más szóval:

Naná, hogy az! Hit nélkül olyan vagy, mint egy okostelefon térerő nélkül: hiába van benned kismillió funkció meg jó szándék, nincs meg a kapcsolat a hálózattal. 


Isten nem egy automatizált jótékonysági gép, aki válogatás nélkül szórja a jutalmat. Ő egy Személy, akihez csak úgy tudsz kapcsolódni, ha elismered a létezését és bízol a jellemében. 


A hit az a 'bizalmi index', ami nélkül nem tudsz Isten közelébe kerülni. Először is el kell hinned, hogy a 'Főnök' tényleg online van, másodszor pedig tudnod kell, hogy Ő nem egy fagyos megfigyelő, hanem partner az életedben, aki értékeli és 'díjazza', ha keresed a társaságát.

Hit által van üdvösségünk

18

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Naná, hogy fontos. Ha nem hinnél abban, hogy az okosteló használata biztonságos, nem használnád. Ha nem hinnél abban, hogy a pirosnál álló autó betartja a szabályokat, nem lépnél le az útról, amikor zöldet mutat neked a lámpa.


A hiten alapul egész emberi világunk működése. 


Isten úgy látta jónak, hogy csak ezt a hitet, bizalmat kéri tőlünk ahhoz, hogy az üdvösség a miénk lehessen. 

Igeszakasz

Hiszen azt tartjuk, hogy hit által igazul meg az ember, a törvény cselekvésétől függetlenül. (Római levél 3, 28)

Imádság

Mennyei Édesatyánk!


Erősítsd meg hitemet napról napra, hogy hihessem mindazt, amit Jézus mondott, és láthassam csodáidat már itt, ebben az életben.


Ámen

19

Mit higgyen a keresztyén ember? (HKT 22.)

Mindazt, amit Isten az evangéliumban nekünk megígért. Ezeknek lényegét az Apostoli Hitvallás foglalja össze.

Más szóval:

Mindent, amit Isten az 'Evangélium projektben' megígért nekünk. Ez nem egy ezeroldalas, átláthatatlan szerződés: a lényeget megtalálod az Apostoli Hitvallásban. 


Olyan ez, mint egy összefoglaló, vagy a kereszténység Alkotmánya. Ebben benne van minden garantált ígéret, amit Isten tett, és amit a közös keresztény hitvallásunk alapelvei (a 'Rendszer Alapelvei') feketén-fehéren tanítanak nekünk.

A hitvallás

19

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Ha hit által van üdvösségünk, akkor az egyház közösségében fontos a hitvallás. Ez alapján tartozunk össze, ez alapján van egység közöttünk.


Most a az Apostoli Hitvallásra tér rá a káté, annek egyes részeit magyarázza. 


Az Apostoli hitvallás alapja egy nagyon rövid hitvallás volt, és a keresztelésnél vallották meg a megkereszteltek: Jézus Krisztus az Isten Fia (olvasd el az igeszakaszt :) ), vagy "Jézus Krisztus Isten Fia, Megváltó"


A konfirmációban te is az Apostoli Hitvallással fogod megvallani hitedet :)

Igeszakasz

Ezt mondta neki Fülöp: "Ha teljes szívedből hiszel, akkor lehet." Ő pedig így válaszolt: "Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia." (Apostolok cselekedetei 8, 37)

Imádság

Mennyei Édesatyánk!


Köszönöm, hogy hihetek benned. Kérlek segíts, hogy hitvallásom minden egyes szava szívemből jöjjön... hogy ha sokszor nem is értelek, sokszor nem is fogom fel, mit akarsz, mégis higgyem, hogy mindig mindent a javamra fordítasz.


Ámen

20

Szembe kell-e állítanunk a Bibliát és a természettudományt?

Nem, mert a Biblia nem akar természettudomány lenni, hanem hitvallás. Több ezer éves megfogalmazásban szól a korabeli ember fogalmaihoz igazodva a teremtő Istenről. A természettudomány viszont mindig az adott kor színvonalán szól a teremtett világról.

Más szóval:

Nem. A hit és a tudomány nem ugyanazt a kérdést próbálja megválaszolni.


Képzeld el úgy, mintha két különböző játékmódban lennének. 🎮


A tudomány azt vizsgálja, hogy hogyan működik a világ: miből áll, hogyan alakult, milyen törvények szerint működik. Ahogy fejlődik a tudásunk, egyre többet fedezünk fel róla, és akár az is előfordulhat, hogy egy korábbi elképzelésünket pontosítjuk vagy megváltoztatjuk.


A Biblia viszont nem egy több ezer éves természettudományos tankönyv. Nem az a célja, hogy megmagyarázza például, hogyan működik egy sejt vagy hogyan alakultak ki a galaxisok. Hanem azt mondja el, kiben bízhatunk, ki a világ Teremtője, és mit jelent kapcsolatban lenni Istennel.


Ezért amikor a Biblia a teremtésről beszél, az akkori emberek számára érthető nyelven beszél Istenről és a világról. A tudomány pedig mindig abból indul ki, amit az adott korban meg tudunk figyelni, mérni és kutatni.


Szóval nem az a kérdés, hogy „a tudomány vagy Isten?”.

Inkább az, hogy mit akarunk megtudni:

  • 🔬 A tudomány: „Hogyan működik ez a világ?”

  • 🙏 A hit: „Ki teremtette ezt a világot, és mit jelent számomra Isten?”

  • 📖 A Biblia: „Mit akar Isten tudatni velünk önmagáról és rólunk?”

A kettő nem ellenfél. Nem ugyanazon a pályán játszanak.

Hit és tudás

20

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Tudomány (főnév) ;

Jelentése: Annak az elméleti / kisérleti tanulmányozása, hogy Isten hogyan csinálja a dolgokat.

Igeszakasz

Állj meg, és gondold meg Isten csodáit! Tudod-e, mikor rendelkezik úgy az Isten, hogy villámfénye ragyogjon a felhőben? Tudod-e, miért lebegnek a fellegek, a tökéletes tudás csodái? Hogyan melegednek át ruháid, ha nyugton hagyja a déli szél a földet? Ott voltál-e, amikor a felhőtakarót formálta, mely szilárd, mint az öntött tükör? (Jób 37, 14-18)

Imádság

Mennyi Édesatyánk! Mindenható Teremtőnk!


Köszönöm, hogy megismerhetem a teremtett világból azt a kicsiny részt, amit rám bízol. Köszönöm, hogy megláthatom benne teremtésed csodáit.


Kérlek, add meg az alázatot ahhoz, hogy ha tévedek valamiben, merjem keresni a helyes utat. Ha igazam van valamiben, hálát adhassak neked, hogy megláthattam csodáidnak egy részét.


Ámen

21

Eszerint a hit és a tudás nem ellentétek?

Semmiképpen nem, mert a hit ellentéte a hitetlenség, a tudás ellentéte pedig a tudatlanság.

Más szóval:

Dehogy ellentétek! Olyan ez, mintha a hardver-ismeretet akarnád szembeállítani a felhasználói bizalommal. 


A tudás a 'Hogyan?'-ra válaszol: megmutatja a rendszer működését, a fizikai törvényeket, a kódot. A tudás ellentéte a tájékozatlanság (amikor nem érted a gépet). 


A hit a 'Ki?'-re és a 'Miért?'-re válaszol: ez a bizalom a Fejlesztőben. 


A hit ellentéte a bizalmatlanság (amikor nem hiszel a Szoftvergyártó szándékaiban). A tudásod lehet 100%-os a gravitációról, de mégis kell a hit (bizalom), hogy be merj ülni egy repülőbe. 


A tudós a laborban a 'hardvert' vizsgálja, a hívő ember pedig a 'Szerzővel' tartja a kapcsolatot. A kettő nem üti egymást, sőt: minél többet tudsz a világ bonyolultságáról, annál logikusabb, hogy van mögötte egy zseniális Elme.

Hinni és tudni

21

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

A tudomány az, hogy megismerem azon rendet, törvényeket és csodákat, ami alapján Isten rendezi a világunkat. A hit az, hogy tudom, Istennek nem csak a világgal, hanem velem is terve van... és én megyek azon az úton, ami a terve felé vezet.


A tudásod lehet 100%-os a gravitációról, de mégis kell a hit (bizalom), hogy be merj ülni egy repülőbe. A tudós a laborban a 'hardvert' vizsgálja, a hívő ember pedig a 'Szerzővel' tartja a kapcsolatot. A kettő nem üti egymást, sőt: minél többet tudsz a világ bonyolultságáról, annál logikusabb, hogy van mögötte egy zseniális Elme.”

Igeszakasz

Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. Azután megáldotta őket Isten, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá! Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a szárazföldön mozgó minden élőlényen! (1 Mózes 1, 27-28)

Imádság

Mennyei Édesatyánk! Teremtő Istenünk!


Adj kedvet a tanuláshoz, adj örömöt a tudáshoz, adj kitartást a tanuláshoz.


Ámen

22

Mi a hitünk alapja?

A mi hitünk alapja Isten igéje, ami a Bibliában van megírva.

Más szóval:

Nem azért hiszek, mert bármi bizonyítaná Isten kijelentésének igazságát. Nem azért hiszek, mert a tudásom már elég nagy ahhoz, hogy mindent tudjak, amit tudni kell... nem azért hiszek, mert azt mondták, hogy igaz.


Azért hiszek mert Isten bemutatkozott. Elmondta ki ő és mit akar... és meg is cselekedte, amit akart.


És mindezt leírták... én Istennek hiszek.

Hitünk alapja

22

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Nem azért hiszek, mert bármi bizonyítaná Isten kijelentésének igazságát. Nem azért hiszek, mert a tudásom már elég nagy ahhoz, hogy mindent tudjak, amit tudni kell... nem azért hiszek, mert azt mondták, hogy igaz.


Azért hiszek mert Isten bemutatkozott. Elmondta ki ő és mit akar... és meg is cselekedte, amit akart.


És mindezt leírták... én Istennek hiszek.

Igeszakasz

Ezért is szenvedem ezeket, de nem szégyellem, mert tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra. (Timóteushoz írt második levél 1, 12)

Imádság

Mennyi Édesatyánk! Teremtő Istenünk!


Kérlek, adj nekem erős hitet, hogy láthassam csodáidat.


Ámen.

23

Mit jelent az, hogy Isten a „mennynek és földnek Teremtője "?

Azt jelenti, hogy az egész világ Isten teremtő akaratára jött létre a semmiből. 


Ahogyan egy zseniális építmény az mérnököt és az építőket dicséri, úgy hirdeti a teremtett világ is alkotóját.

Más szóval:

Azt jelenti, hogy az egész univerzum nem egy véletlen glitch (hiba), hanem az Isten tudatos fejlesztői döntésére jött létre a semmiből. 


Isten nem csak egy tervrajzot készített, amit aztán mások kiviteleztek. Ő a Tervező és a Kivitelező egyben. Ahogy egy zseniális épületnél (legyen az az Országház, Eiffel-torony vagy a lehetetlennek tűnő felhőkarcoló) nem kérdés, hogy volt-e tervezője, úgy a világunk 'statikája' és szépsége is egyértelműen az Isteni Mérnökre mutat. 


Ahogy egy profi szoftver vagy egy zseniális app elárulja a programozója stílusát és logikáját, úgy a világ is (a galaxisoktól a DNS-ig) Isten 'digitális ujjlenyomatát' hordozza. A természet nem csak 'szép', hanem egy folyamatos stream, ami Isten zsenialitását sugározza.

Mennynek és földnek teremtője

23

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Isten szólt és lett. Ilyen egyszerű.


Isten nem megy bele a babonaságokkal folytatott felesleges vitába (mint péld. a világ a semmiből keletkezett magától... ). Kijelenti, hogy tudjuk: Ő volt :D Mintha azt mondaná: "Én alkottam. Ugye, milyen nagyszerű?"


Nem írja le, hogyan formált minket, hogyan formálta a világot, csak azt, hogy Ő volt. Nem mondja el, hogyan alkotta meg az életet, csak azt, hogy kiárasztotta Lelkét és életet adott. 

Igeszakasz

Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett. (Jelenések könyve 4, 11)

Imádság

Mennyei Édesatyánk, Teremtő Istenünk!


Köszönjük, hogy ilyen csodálatosan megalkottál mindent. 


Segíts, hogy az egész teremtett világot úgy láthassam, mint a te ajándékodat, amely a te hatalmadat és nagyszerűségedet hirdeti.


Ámen

24

Mi a gondviselésbe vetett hit?

Isten szeretetének állandó megtapasztalása. Az a boldog érzés, hogy életemet nem a vaksors, nem valami végzet irányítja, hanem az én mennyei Atyám.

Más szóval:

Azt jelenti, hogy az életed nem egy kaotikus szerencsejáték, és nem is egy rideg, megváltoztathatatlan 'végzet-algoritmus' irányít.


A gondviselés az Isten folyamatos felügyelete és törődése. Ez az a felszabadító tudat, hogy nem a vaksors rángat, hanem egy olyan Égi Édesapa tartja kézben a dolgaidat 🤲, aki szeret 🫶 téged. Ő nemcsak 'hostolja' a világot, hanem személyesen menedzseli a te életedet is. 


Bármi jön – legyen az siker vagy nehézség –, tudhatod, hogy az nem a semmiből érkezett, hanem a Gondviselő 🛡️ szűrőjén ment át, és Ő végül valahogy a javadra fordítja.

A gondviselés

24

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Aki téged megteremtett, aki téged megváltott a haláltól, pont Ő ne viselne gondot rólad?

Igeszakasz

Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem vagytok-e ti értékesebbek azoknál? Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy perccel is? Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mező liliomait, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek? (Máté evangéliuma 6, 26-30)

Imádság

Mennyi Édesatyám! Gondviselő Istenem!


Köszönöm, hogy gondot viselsz rólam és szeretteimről. Tudom, hogy az emberi igazságtalanság sokszor megfoszt minket mindattól, amit te adnál nekünk... és ilyenkor nehéz hinni gondivselésedben. De mégis tudom, hogy mindent megadsz ahhoz, hogy a ránk bízott hivatást betöltsük. Kérlek, viseld továbbra is gondunkat.


Ámen

25

Mi a gondviselésbe vetett hit haszna?

Megszabadít (1.) az aggodalmaskodástól, (2.) a babonák sötétségéből, (3.) az emberektől való félelemtől. (4.) derűssé és hálássá tesz, (5.) valamint reményt ad szívembe minden körülmény között.

Más szóval:

Megszabadít
1. 😰➡️😌 az aggodalmaskodástól,
2. 🧿🌑➡️☀️ a babonák sötétségéből,
3. 😨👥➡️🕊️ az emberektől való félelemtől.

4. 😄🙏 derűssé és hálássá tesz,
5. 🌧️➡️🌈❤️ valamint reményt ad szívembe minden körülmény között.

Hála a gondviselésért

25

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Jó tudni, hogy életem nem a csillagok állásától, horoszkópoktól, jóslásoktól, élő vagy elképzelt hatalmasságoktól függ, hanem a teremtő Isten kezében van.

Igeszakasz

Minden élő tőled várja ételét, te pedig idejében adsz nekik! Megnyitod kezed, enni adsz nekik, megelégítesz minden élőt bőségesen! (Zsoltárok könyve 145, 15-16)

Imádság

Mennyei Édesatyám! Gondviselő Istenem!


Köszönöm, hogy életem a te kezedben van és mindent az én javamra fordítasz. Kérlek, tégy engem derűssé, hálássá és adj örömöt.


Ámen

26

Miért hívjuk Őt Jézusnak, azaz Szabadítónak? Tényleg nincs más út, csak Ő?

Azért, mert ő szabadít meg bűneinktől,és mert üdvösséget másnál sem keresni nem kell, sem találni nem lehet.

Más szóval:

Azért, mert Ő az egyetlen, aki ténylegesen kiment minket a bűneinkből, vagyis a saját elrontott működésünkből.


Nézd, az üdvösség (a teljes helyreállás) nem egy olyan dolog, amit bárki másnál megkaphatnál. Nincs rá más app, nincs más szolgáltató, és nincs más 'B-terv'. 


Olyan ez, mint egy egyetlen érvényes belépőkód: hiába próbálkozol más jelszavakkal, csak Jézusé nyitja a rendszert. 


Máshol keresni is felesleges időpocsékolás, mert egyszerűen senki másnak nincs jogosultsága ahhoz, hogy törölje a tartozásodat és visszaadja az életedet.

Jézus a megváltó

26

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Jézus neve (Jhósua') azt jelenti: Az Úr megszabadít.  


A képen ez szerepel héberül :)


Igeszakasz

Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. (Filippiekhez írt levél 2, 9-11)

Imádság

Hatalmas neved kimondom, Jézus, minden szív és gondolat felett
Mert jelenlétedből békesség árad: Hívlak Jézus.

Hatalmas neved kimondom, Jézus Minden sötét függőség felett
Mert van remény és van teljes szabadság: Hívlak Jézus


A neved élet
A neved gyógyír
Neved erő
Láncokat tör szét
Szökik az árnyék
Fénye elől



27

Miért nevezik őt Krisztusnak, azaz Felkentnek?

Azért, mert őt az Atya rendelte, és Szentlelkével felkente:


1.) legfőbb prófétánkká és tanítónkká, aki kijelentette Isten akaratát a mi váltságunkról; 

2) egyetlen főpapunkká, aki testének egyetlen áldozatával minket megváltott, és az Atya színe előtt szüntelenül könyörög értünk; 

3) örökkévaló királyunkká, aki minket igéjével és Szentlelkével kormányoz, és a megszerzett üdvösségben oltalmaz és megtart.

Más szóval:

Azért, mert Ő a 'Főnök' által hivatalosan kinevezett és felhatalmazott szakértő három kulcsfontosságú területen:

  1. Ő a legfőbb Próféta (Isten hírnöke): Ő az, aki átadta a belső infókat. Elmondta nekünk az Isten 'titkos' tervét: hogy nem büntetni akar, hanem visszavásárolni minket. Ő hozta el a hiteles forráskódot az élethez.

  2. Ő a mi Főpapunk (kapcsolat Istennel): Ő az egyetlen, aki lerendezte a tartozásunkat. Saját magát adta ’garanciának’, kifizette a kárunkat, és most is ott van a ’központban’, hogy képviselje az érdekeinket az Atya előtt. Olyan Ő, mint egy profi ügyvéd, aki sosem veszít pert.

  3. Ő a mi Királyunk (Vezérünk és Védelmezőnk): Ő az, aki kézben tartja az irányítást. Nemcsak parancsokat osztogat, hanem a szavával és a ’belső szoftverrel’ (Szentlélek) vezet minket. Vigyáz a már megszerzett szabadságunkra (üdvösségünkre), és garantálja a biztonságunkat minden támadással szemben.

Jézus a Krisztus

27

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

A királyokat, főpapokat és volt, hogy a prófétákat is úgy avatták fel, hogy olajjal leöntötték (azaz felkenték) - ezzel mintegy teljesen Istennek szentelték őket.


Amikor várták a megváltót, a próféciák alapján tudni lehetett, hogy az eljövendő megváltó király egyben Isten  igaz prófétája és igaz főpapja is lesz. Ezért egyszerűen Felkentnek nevezték az eljövendő megváltót - ez héberül: Másiah; görögül Chrisztosz. 


A képen a "ChiRó" - Krisztus monogramja, a görög "Chrisztosz" (felkent) név első két betűje látható A Chi (X) és a Ró (P).

Igeszakasz

Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében. (János evangéliuma 20, 31)

Imádság

Hatalmas neved kimondom, Jézus, a félelem és szorongás felett
A csüggedés vermében szenvedőkért: Hívlak Jézus


A neved élet
A neved gyógyír
Neved erő
Láncokat tör szét
Szökik az árnyék
Fénye elől

28

Hogyan nevezik Jézus Krisztus követőit?

Keresztyéneknek. Ez a görög eredetű szó azt jelenti: Krisztushoz tartozó. Keresztyénnek csak az vallhatja magát, aki Isten Fiát, Jézus Krisztust élete urának vallja és őt szívből követni igyekszik.

Más szóval:

Azt, hogy Krisztushoz tartozol – ez a te hivatalos 'márkajelzésed'. De ez nem csak egy matrica az autódon vagy egy bejegyzés a profilodban.


Keresztyénnek lenni valójában egy státusz: azt jelenti, hogy Isten Fiát, Jézust elismerted az életed legfőbb Rendszergazdájának (Urának). Nem csak szimpatizálsz vele, hanem átadtad neki az irányítást, és teljes erőbedobással azon vagy, hogy az Ő stílusában és az Ő 'kódja' szerint éld az életed.


Ez egy exkluzív előfizetés: a nevedet adod hozzá, Ő pedig a nevét adja hozzád. 


Nem a vallásos duma tesz azzá, hanem az, hogy szívből hozzá vagy kapcsolódva.

Jézus követői

28

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

A keresztyén (keresztény) a görög chrosztianosz szóból ered, ami azt jelentette: krisztusi, Krisztushoz tartozó, azaz a Felkent követője. Ne csak papíron legyél keresztyén... ez önmagában nem használ semmit. Merj rácsodákozni mindarra, amit felkent királyunk, Jézus Krisztus tett értünk. Merj rajongani érte, lelkesedni érte... légy rá büszke... rá legyél büszke :)

Igeszakasz

A tanítványokat pedig Antiókhiában nevezték először keresztyéneknek. (Apostolok Cselekedetei 11, 26)

Imádság

Urunk Jézus Krisztus!


Köszönöm, hogy engem is elhívtál arra, hogy követőd lehessek. Sokszor vagyok bizonytalan, sokszor úgy érzem, nem éri meg időt és energiát feccölni követésedbe. De tudom azt is, hogy a te erőd az én erőm, a te dicsőséged lehet az én dicsőségem. Ezért segíts , kérlek, hogy egyedül rád tekintsek szükségemben, téged magasztaljalak mindig és mindenhol... hadd legyek én is világosság, ami ragyog a sötétségben.


Ámen

29

Miért nevezik Krisztust „Isten egyszülött Fiának”, ha mi is Isten gyermekei vagyunk? (HKT 33.)

Azért, mert egyedül Krisztus örökkévaló és természet szerinti Fia Istennek; mi pedig – Krisztusért, kegyelemből – Isten fogadott gyermekei vagyunk.

Más szóval:

Azért, mert Jézus az egyetlen, aki 'gyárilag', eredendően és öröktől fogva Isten Fia 👑✝️♾️. 


Ő és az Atya egyazon 'forráskódból' vannak, Ő a természetes örökös 👑📜🏠.


Mi viszont nem így születtünk. Mi olyanok vagyunk, mint akik kívülről érkeztek a rendszerbe, de – kapaszkodj meg – Jézus miatt kaptunk egy 'örökbefogadási szerződést' 📜🤝. Isten nem azért nevez minket a gyerekeinek, mert jár nekünk, hanem mert kegyelemből 'honosított' minket a saját családjába. Jézus az igazi fiú, mi pedig miatta kaptunk teljes jogú családi tagságot 🏠❤️✅.

Isten egyszülött Fia

29

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Hogy megértsük: Isten Fia... hasonló, mint Isten Avatarja. Szóba áll velünk, és nyilván úgy, hogy mi meg is értsük (és ne haljunk bele ijedtségünkbe, amikor megszólít).


Isten gyermeke vagy: Jézus által Isten visszafogadott téged. Elveszítettük ugyan az istengyermeki ajándékot, de Isten Jézus által visszaadja nekünk.


Kéred? Kérd nyugodtan... a tiéd :)

Igeszakasz

Simon Péter megszólalt, és így felelt: "Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia." (Máté evangéliuma 16, 16)

Imádság

Mennyei Édesatyám!


Köszönöm, hogy Jézus Krisztus által visszafogadtál.


Kérlek, add, hogy egész életemben hálás lehessek ezért a hatalmas ajándékért.


Ámen

30

Miért nevezed őt „mi Urunknak”?

Azért, mert ő váltott ki minket a bűn és a halál fogságából, nem holmi ezüstön vagy aranyon, hanem az ő drága vérén. Így most már őhozzá tartozom, az ő szeretetének hatalma alatt élehetek. 

Más szóval:

Azért, mert Ő nem egy diktátor, aki ránk erőltette magát, hanem Ő a mi törvényes Felszabadítónk 🦸‍♂️🔓.


Képzeld el, hogy a „hardvered” és a „szoftvered” is egy sötét, toxikus hatalom – a bűn és a halál 😈⛓️ – fogságában volt. Jézus viszont nem nézte tétlenül a „rendszerösszeomlást” 💻💥: belépett a folyamatba, és saját magát adta váltságdíjként ✝️💰, hogy kivásároljon minket.


Azzal, hogy „kifizette a számlánkat” 🧾✅ – a vérét adta értünk ✝️🩸 –, jogot szerzett ránk 📜👑. De ez a legjobb dolog, ami történhetett: miatta nem vagyunk többé kiszolgáltatva a káosznak 🕸️❌.


Ő a tulajdonosunk 👑, ami egyet jelent a teljes védelemmel 🛡️ és a jogtiszta élettel ✅✨. Ő az „Úr” mert Ő mentett meg .

Ne félj! Jézusé vagy... ezért Istené vagy!

30

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Jézus kiváltott a halálból. Ne félj! Az övé vagy! Engedd, hogy teljesen az övé lehess!

Igeszakasz

... nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén. (Péter első levele 1, 18-19)

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus!


Köszönöm, hogy megváltottad életemet a halálból és a bűn fogságából.


Kérlek, segíts, hogy úgy láthassam a világot, ahogy te látod. Segíts, hogy úgy láthassam magamat, ahogy te látsz engem.


Ámen

31

Ki tartja igazán Jézus Krisztust Urának?

Jézus tanítása szerint: "Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: URam, URam, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” (Máté 7, 21)

Más szóval:

Jézus nem egy földi önkényúr. 👑❌😈 


Olyan Úr, aki életet ad 🌱❤️, és – figyelj! – életét adja teremtményének ✝️❤️ akkor is, ha az ember ellene döntött. 🚶‍♂️↩️.


Új esélyt ad 🔄✨, és életét adja elveszett szerettéért. 🫶✝️🐑


Nos, egy ilyen Úr 👑❤️ minden kicsinyes uraságnál többet ér! 💎

Érdemes hallgatni útmutatására 👂📖, mert az az életre és a boldogságra vezet.


Ha tehát tényleg uradnak tartod, merj úgy cselekedni, ahogy mondja. 🫡👑➡️❤️

Nem fogod megbánni. 😉✨

A mi Urunk

31

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Jézus nem egy földi önkényúr. Olyan Úr, aki életet ad és - figyelj! - életét adja teremtményének akkor is, ha az ember ellene döntött. Új esélyt ad, és életét adja elveszett szerettéért.


Nos, egy ilyen Úr minden kicsinyes uraságnál többet ér! Érdemes hallgatni útmutatására, mert az visz az életre és a boldogságra. Ha tehát tényleg uradnak tartod, merj úgy cselekedni, ahogy mondja. Nem fogod megbánni :)

Igeszakasz

"Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: URam, URam, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. (Máté evangéliuma 7, 21)

Imádság

Uram, Jézus Krisztus!


Add meg a bátorságot, hogy merjek úgy cselekedni, ahogy te tanítod. Merjek úgy cselekedni, ahogy te magad cselekednél. Add meg a hit engedelmességét, amely a legnagyobb szabadságra vezet engem. 


Ámen

32

Mire hívja Urunk a keresztyén embert?

Urunk azt akarja, hogy ne csak a nevünk, hanem az egész életünk azt bizonyítsa: Őhozzá tartozunk.

Más szóval:

Urunk nem azt akarja, hogy nevében szájkaratézz, vagy vallásos dumákkal told tele a netet és haverjaid fejét.


Azt akarja, hogy az egész életünk bizonyítsa: Őhozzá tartozunk. 👑✝️🏠✨

A hivatásunk

32

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Nem arra hív az Úr, hogy erőltesd ki magadból a jót. Először is értsd meg, hogy akkor is szeret, amikor nem vagy jó. Már akkor életét adta érted, amikor még abszolút nem érdekelt, és jártál... jársz saját fejed után. Szeret, és azt akarja, hogy úgy ahogy vagy, tökéletlenül vagy tökéletesen, rosszként vagy jóként, de vele legyél. Az ő térfelén. Az ő csapatában.


 A többi jön magától... 


Figyi! A bolygónk, a Föld azért olyan gyönyörű, élettel teli, nyüzsgő és csodálatos, mert az egyetlen nap fényét befogadja, és visszatükrözi. Nem ad ki magából fényt (hála Istennek), hanem befogadja és visszatükrözi a Nap fényét.

 Vedd észre Jézus szeretetét... fogadd be és tükrözd vissza... ilyen egyszerű :) Nem kell csillagnak lenned (nem is várja el tőled az Egyetlen Csillag - Jézus!) Legyél olyan, mint a Föld: fogadd be a ragyogását és tükrőzd vissza.

Igeszakasz

Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: "Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért? (Máté evangéliuma 16, 24-26)

Imádság

Köszönöm Jézus, hogy elhívtál.


Meghívtál, hogy vízre lépjek, hol Nélküled elsüllyedek.
Ebben megtalállak Téged, a mélységben megtart hitem.


A mélységnél nagyobb kegyelmed, mely elvezet és tart engem.
Ha elbuknék és nagyon félnék, Te nem hagysz el, nem inogsz meg.


Nagy Neved hívom én, és felnézek a vizek fölé.
Ott látlak én, a lelkem Benned megpihen.
Enyém vagy és én Tied.

33

Mit jelent az, hogy „fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától”? (HKT 35.)

Azt, hogy Isten életadó Lelkével emberi beavatkozás nélkül elindította Mária méhében az új életet. Isten FIa, aki öröktől fogva Isten, így vett magára emberi természetet, megszületett, egy lett közülünk. Emberré lett, mindenben olyan, mint mi, kivéve a bűnt. 

Más szóval:

Ez az igazi „cross-platform” csoda. Isten fia, aki eredetileg az „égi szerveren” fut (vagyis örökkévaló Isten), belelépett a mi világunkba, és felvette az emberi skint.


Nem egy szimulációról van szó: a Szentlélek „kódolta” be őt a valóságunkba Márián keresztül, így Jézus 100%-ig ember lett, hús-vér DNS-sel (Dávid király családfájával). Ez azért fontos, mert így tökéletesen vágja a helyzetünket: tudja, mi az a fájdalom, a fáradtság vagy a barátság. 


Olyan, mint mi , de egy hatalmas különbséggel: ⚡ benne nincs meg az a „rendszerhiba (bűn)” 🐛❌, ami nálunk alapból ott van a szoftverben.

"Fogantatott Szentlélektől, született szűz Máriától""

33

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Gyermekként született, de emberi beavatkozás nélkül - ez az új teremtés kezdete: annak idején Isten előhívta az életet Szentlelkének erejével. Most Szentlelkének erejével előhívja Mária méhéből az új embert, Jézust, aki által szóba áll velünk és megvált minket a haláltól.

Igeszakasz

De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten gyermekeivé legyünk. (Galáciaiakhoz írt levél 4, 4.)

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus!


Köszönöm, hogy egy lettél közülünk... hogy elhordozd azt, amit én elhordozni nem tudok és kiszabadíts onnan, ahonnan szabadulni nem tudok.


Ámen

34

Miben áll Jézus Krisztus váltságműve?

Szent életével és ártatlan halálával eleget tett Isten igazságának. Ezzel megszerezte számunkra a bűnbocsánatot és az örök életet.

Más szóval:

Jézus hibátlanul végigjátszotta az életet 🎮✨ – soha nem vétkezett, és nem fordult el Istentől.


Aztán magára vállalta a mi büntetésünket 🛡️✝️, és a kereszten kifizette azt az árat, amit mi nem tudtunk volna kifizetni. 💔🩸


Ezzel rendezte a tartozásunkat Istennel 🧾✅, és megszerezte nekünk azt, amit mi magunktól nem tudnánk megszerezni: a bűnbocsánatot ❤️‍🩹 és az örök életet ♾️🌱.


Röviden: Jézus elvégezte helyettünk azt, amit mi nem tudtunk volna. 🎮✝️❤️

"Szenvedett Pontius Pilátus alatt, megfeszítették, meghalt és eltemették"

34

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Emlékszel? A gáz nagy: "azon a napon, amikor szakítasz a jó és a rossz tudás fájáról, halálnak halálával halsz"... kipusztul az emberiség, mert nem képes Isten nélkül megállni. Szakítottunk róla... terhel minket ez az átok... de Isten úgy döntött, hogy maga fogja ezt az átkot, ezt a "halálnak halálát" elhordozni és legyőzni.


Ha a gáz nagy, Isten szeretete sokkal sokkal hatalmasabb nála!

Igeszakasz

Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt; és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak. (Zsidókhoz írt levél 2, 14-15.)

Imádság

Urunk, Jézus Krizstus!


Köszönöm... köszönöm, hogy elhordoztad az engem terhelő megsemmisülést, reménytelenséget, az élet kudarcát és zsákutcáját.


Kérlek, engedd, hogy én magam is megtapasztalhassam már most győzelmed erejét és nagyságát.


Ámen

35

Miért kellett Jézusnak kereszthalált halnia?

Azért, mert a bűn és a halál erejét csak ő volt képes legyőzni: 


azzal a pusztítással, amit az Isten elleni lázadás okozott, csak ő tudott szembe szállni: csak ő tudta kiállni azt, csak ő tudta elhordozni azt és csak ő tudta legyőzni azt.

Más szóval:

A képlet egyszerű:  a megváltást csak az tudja elhozni, aki legyőzi a halált 💀⚔️🏆… azaz meghal ✝⚰️, és visszajön élve! ⚰️➡️🌅❤️


Jézus megcsinálta! 🏆🔥 


Érted! ❤️ 

Érted? 😎🙌

Krisztus keresztje: Győzelem a halál fölött

35

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

A képlet egyszerű: a megváltást csak az tudja elhozni, aki legyőzi a halált... azaz meghal és visszajön élve. 


 Jézus megcsinálta! Érted! Érted? :)

Igeszakasz

Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk. (Római levél 5, 8.)

Imádság

Mennyei Édesatyám! 


Köszönöm, hogy Jézusban új életet adtál.


Kérlek, segíts úgy élnem, mint aki már ennek az új, örök életnek a részese: félelem nélkül, rettegés nélkül.


Ámen

36

Nagyobb dolog-e az, hogy megfeszítették, mintha más halálnemmel halt volna meg? (HKT 39. )

Nagyobb, mert ez tesz bizonyossá afelől, hogy ő magára vette azt az átkot, amelynek súlya rajtam volt. A kereszthalált ugyanis Isten megátkozta.

Más szóval:

Naná, hogy van benne extra jelentés!


A kereszt akkoriban nem csak egy sima kivégzés volt ⚔️☠️, hanem a „total cancel” 🚫❌ szimbóluma. Aki ott lógott, azt a társadalom és Isten is teljesen kiátkozta 😨🚫 – ő volt a legmélyebb ponton 📉, a „blacklist” legalján.


Jézus azért pont ezt a brutális utat választotta, hogy bevállalja helyettem az összes következményt . Magára húzta azt az átkot („negatív karmát” ⛓️⬇️), ami az én elszúrt dolgaim miatt járt volna nekem. 💔


Ezzel adta meg a garanciát 🧾✅: mivel őt „lekapcsolták” és megátkozták a kereszten, én végleg lekerültem a tiltólistáról 🚫📜➡️❌, és szabad az utam Istenhez. 🛣️➡️❤️🙏

Megváltó halál az egész emberiségért

36

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Jézus halála nem egyetlen ember - a názáreti Jézus - halála volt csupán. Ő azt a halált szenvedte el, ami az egész emberiséget terhelte istentelensége miatt: a reménytelen véget, az élet kudarcát és zsákutcáját. Azt az átkot, amely életünket tette tönkre. 


Hatalmas a mi Urunk! Ítélő bírónk lehetett volna, mégis megmentőnkké lett.

Igeszakasz

Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltetett minket az Isten önmagával Fia halála által, akkor miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által. (Római levél 5, 10)

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus!


Hatalmas Úr vagy, és csodálatra méltó a te szereteted. 


Kérlek, engedd, hogy láthassam ennek a szeretetnek erejét, nagyságát és szépségét, és ez vezéreljen életemben.


Ámen

37

Mi hasznunk van még Krisztus áldozatából és kereszthalálából? (HKT 43.)

Óemberünk, azaz a régi emberi természetünk Jézussal együtt meghal a kereszten: ezért már nem negatív indulatok, vak vágyaim mondják meg, hogy mit tegyek. Ellenkezőleg: hálaáldozatul neki tudom szentelni magamat. 

Más szóval:

Az, hogy a kereszt nem csak egy régi sztori, hanem egy valós power-up a mában. Jézus ereje segít abban, hogy a bennünk lévő "régi verziót" (az önző, mérgező, folyton hibázó énünket) végleg offline módba tegyük vagy töröljük.


A cél az, hogy ne a romboló vágyaink és a "mainstream" elvárások irányítsanak minket (mint egy távirányított botot), hanem upgrade-eljük az életünket. Mostantól nem a saját érdekünk hajhászása a cél, hanem az, hogy az életünk egyfajta "vibe-check" legyen: hálából úgy éljünk, hogy az Istennek is tessen.

Krisztus győzelme mibennünk

37

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Az embert alapjáraton indulatai vezérlik - és közöttük számos olyan van, ami "ádámi", azaz Isten és az élet ellen van (a kolosséi levél alapján néhány példa: irígység, önzés, paráznaság, szenvedély, kapzsiság, harag,  gonoszság, istenkáromlás, gyalázatos beszéd, hazugság... és még sorolhatnánk).


Ha Krisztus szeretete benned él ezeket le tudod győzni. Már nem ezen indulatok parancsolnak neked, hogy mit tegyél, kit kedvelj, hanem képes vagy ellene menni az indulatoknak és előhozni szívedből a legszebbet, a szeretetet, ami békét terem, igazságot hoz, helyreállítja az életet. Magyarul: nem vagy többé saját indulataidnak kiszolgáltatva.

Igeszakasz

Az elmúlt időkben még a régi emberi természetünk uralkodott rajtunk. A Törvény bűnös kívánságokat keltett életre bennünk, ezért követtük el a bűnöket, és a halálnak teremtünk gyümölcsöket. (Római levél 7, 5 EFO)

Imádság

Mennyei Édesatyám!


Köszönöm, hogy ellene mondhatok a bennem lévő indulatoknak.


Kérlek, adj erőt, hogy soha semmit ne tegyek a romboló indulatok szerint, hanem mindig a te szereteted szerint cselekedjek.


Ámen

38

Mi Jézus kereszten aratott győzelmének első gyümölcse és jele?

Az, hogy Jézus Krisztus feltámadt: lehetetlen volt ugyanis, hogy a halál fogva tartsa őt.

Más szóval:

Az, hogy Jézus feltámadt! ✝️➡️🌅


A halál megpróbálta „bent tartani” ⚰️🔒, de nem tudta! 💥💪
Jézus legyőzte a halált, ezért a halál nem a végső boss, hanem van tovább. ❤️♾️

"Harmadnapon feltámadt"

38

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Ha a sötétség elnyeli a gyertyafényt, önmagát teszi tönkre, mert a gyertyafény szerteoszlatja őt. 


Amikor a halál elnyelte Jézust, az Élet Urát, önmagát tette tönkre, mert az Élet szerteoszlatta őt. 

Igeszakasz

De őt az Isten, miután feloldotta a halál fájdalmait, feltámasztotta, mivel lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa őt. (Apostolok Cselekedetei 2, 24)

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus!


Kérlek, engedd, hogy egész életemet a te feltámadásodból áradó erő és öröm hassa át! Ez adjon erőt, ha magam alatt vagyok, ez adjon örömöt, amikor épp boldognak érzem magam... magasságban, mélységben a feltámadás öröme legyen életem világossága.


Ámen

39

Mit használ nekünk Krisztus feltámadása?

Először: feltámadásával legyőzte a halált, hogy minket is részesítsen abban az igaz életben, amelyet szerzett. 


Másodszor: hatalmával már most új életre támaszt minket is. Nem kell megvárni a világ végét, már ma elkezdhetjük ezt az új életet élni: tudunk változni, fejlődni és jobban szeretni.


Harmadszor: Krisztus feltámadása a mi végső feltámadásunk záloga.

Más szóval:

Hogy egy gamer mondaná: 


Krisztus feltámadása egy tripla legendary loot nekünk:

  1. Unlocked content: Jézus szétzúzta a halált, és ezzel végleg elérhetővé tette számunkra a „Perfect Score”-t (az igazságot). Amit a kereszten megszerzett nekünk, azt a feltámadással aktiválta is a profilunkon.

  2. Instant Upgrade: Már most, ebben a pillanatban kapunk tőle egy belső erőt. Nem kell megvárni a világ végét, már ma elindíthatjuk az életünkben az „Új Élet” appot: tudunk változni, fejlődni és jobban szeretni.

  3. The Ultimate Warranty: Ez a garanciajegyünk arra, hogy nekünk nincs végleges „Game Over”. A feltámadása a bizonyíték (a token), hogy egy nap mi is kapunk egy új, romolhatatlan „skint” és örök életet nála.

Vele együtt mi is feltámadunk

39

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

  1. ) Tiszta lappal állhatsz Isten elé - soha nem fogja felhánytorgatni bűneidet, tévedéseidet.

  2. ) Már nem az indulataid rabja leszel, hanem tudsz cselekedni úgy, ahogy Jézus: szeretettel, az életért.

  3. ) Olyan látóhatárt nyit az új élet, ami szó szerint a végtelenre nyílik. Ez az örök élet reménye - a mi biztos jövőnk.

Igeszakasz

Ha pedig annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül, akkor az, aki feltámasztotta a Krisztus Jézust a halottak közül, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által. (Római levél 8, 11.)

Imádság

Urunk Jézus Krisztus!


Köszönöm, hogy feltámadásoddal új reményt adtál - életem már nem zsákutca és kudarc, hanem tőled jövő legyőzhetetlen erő.


Kérlek, segíts, hogy mindig úgy merjek eléd állni, hogy tudjam, te szeretettel fogadsz.

Kérlek, segíts úgy cselekedni, ahogy te magad is cselekednél.

Kérlek, adj biztos reményt az örök életem felöl.


Ámen

40

Hogyan érted azt, hogy „felment a mennybe”? (HKT 46.)

Úgy, hogy Krisztus tanítványai szeme láttára felment a mennybe,és a mi javunkra van ott, míg ismét eljön ítélni élőket és holtakat.

Más szóval:

Azt, hogy Jézus a tanítványai szeme láttára kilépett a fizikai valóságból, és bejelentkezett a „Központi Szerverre” (a mennybe).


Nem azért ment el, hogy magunkra hagyjon minket, hanem hogy Adminisztrátori rangban képviseljen minket az Atyánál. Most Ő a mi legfőbb „Proxy-nk” és közbenjárónk. Ott marad a központban, és onnan menedzseli a dolgainkat egészen addig, amíg el nem jön a „Final Update” napja, amikor visszatér, hogy lezárja a történetet és igazságot tegyen mindenki között.

"Felment a Mennybe"

40

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Jézus Mennybemenetele nem azt jelenti, hogy valami felhők feletti országba ment. Azt jelenti, hogy belépett az Atyával való közösségbe, az ő dicsőségébe, azaz oda, ahol már nincs bűn, nincs halál, nincs semmi, ami az élet ellen dolgozna. Oda, ahol az idő már nem ellenünk, hanem nekünk dolgozik.

Igeszakasz

Miután Jézus ezt mondta, a szemük láttára felemelkedett, majd egy felhő beburkolta és eltakarta a tanítványok tekintete elől. Az apostolok még mindig merően néztek a távolodó Jézus után, amikor hirtelen megállt mellettük két fehér ruhás férfi, és megszólította őket: Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé meredve? Ez a Jézus, akit felvittek tőletek a Mennybe, ugyanúgy jön majd vissza, ahogyan felmenni láttátok. (Apostolok Cselekedetei 1, 9-11.)

Imádság

Urunk Jézus Krisztus!


Kérlek engedd, hogy megérthessem egyre jobban mennybemeneteled titkát, hiszen általa vagyok én is Isten dicsőségének örököse.


Ámen

41

Eszerint nincs velünk Krisztus a világ végezetéig, amint ezt nekünk megígérte?

Krisztus valóságos ember és valóságos Isten. Emberként ugyan nincs többé a földön, Szentlelke által azonban mindig velünk van.

Más szóval:

Dehogynem, abszolút velünk van! Csak más üzemmódban. Úgy képzeld el, mint egy VR-fejlesztőt, aki kilépett a szimulációból (a fizikai testéből), és most az admin konzolnál ül. Mint hús-vér ember (a "skinje" szerint), már nincs itt a szerveren, hiszen felment a központba.


De mint Isten – akié az egész szoftver, a sávszélesség és a kód –, soha nem hagy ki minket. A Szentlélek által olyan, mintha egy folyamatos, 0-24-es Live Stream kapcsolatban lennénk vele. Bár a fizikai jelenléte (a hardver) "fent" van, a szoftvere, a szeretete és a támogatása (a szoftveres update-ek) minden pillanatban elérhető nálunk.


Olyan, mintha Jézus „online” maradt volna velünk 📶🎮: nem látjuk őt úgy, ahogy a tanítványok látták, de valóságosan jelen van, és kapcsolatban lehetünk vele. 🙏💬❤️

"Ott ül a mindenható Atyaisten jobbján"

41

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Az, hogy Mennybe ment, azt is jelenti, hogy nincs már alávetve a múló idő fogságának: mindaz, amit értünk ebben a világban megtett, a mennybemenetele miatt minden idők minden emberének elérhetővé vált.


Példa:


Ha a te számítógépedről (ami csak a tiéd, csak a te szobádban van) feltöltöd az adatokat egy felhőbe, akkor minden olyan eszköz (PC, okosteló, vagy hasonló) számára elérhetővé válik, amely rajta van a rendszeren. Az a konkrét mű, amit Jézus a mi történelmünkben megtett  (ami csak ott és csak akkor történt, amikor Jézus a földön volt) "feltöltődött a felhőbe" - minden olyan lélek számára elérhető, akik rácsatlakozik Isten hálózatára.

Igeszakasz

Ha tehát feltámadtatok a Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol a Krisztus van, aki az Isten jobbján ül. (Kolosséi levél 3, 1)

Imádság

Urunk Jézus Krisztus!


Csodálatos az a megoldás, amit kitaláltál, hogy a te ajándékodat én is elérhessem. 


Kérlek, taníts meg imádkozni, szentírást olvasni és istentiszteleten résztvenni úgy, hogy a te jelenlétedet átélhessem.


Ámen

42

Mit használ nekünk Krisztus mennybemenetele?

1) Először, hogy ő a mennyben Atya előtt köbenjár értünk; 


2) Másodszor, hogy a mi testünk ővele már a mennyben van, s ez biztos záloga annak, hogy minket is fölemel magához. 


3) Harmadszor, hogy ő az ő Szentlelkét küldi le nekünk, akinek ereje által már törekedhetünk arra, ami Isten szerint jó.

Más szóval:

1️⃣ Először: Jézus a mennyben van, és képvisel minket az Atyánál. 🙏👑
Olyan, mintha ő lenne a mi „védőügyvédünk” ⚖️🛡️: nem ellenünk beszél, hanem értünk.


2️⃣ Másodszor: Jézus már a mennyben van, emberi testben. 🧍‍♂️☁️
Ez nekünk egyfajta „előzetes biztosíték” 🔐✨: ha Jézus, aki hozzánk hasonlóan ember, már ott van, akkor ez azt jelenti, hogy egyszer mi is ott lehetünk vele. 🏠❤️


3️⃣ Harmadszor: Jézus elküldte hozzánk a Szentlelket. 🕊️⬇️
A Szentlélek segít abban, hogy ne csak az érdekeljen minket, ami itt és most van 🌍📱💰, hanem tudjunk Istenre és az örök életre is figyelni ☝️✨. Vagyis ne csak azt kérdezzük: „Mi a menő most?” 😎🔥, hanem azt is: „Mi az, ami Isten szerint igazán számít?” ❤️🙏

A mennyhez tartozunk

42

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Tehát:

1.) van a mennyben ügyvédünk, szószólónk: Örökké ő lesz pártfogóm, Elnémul minden vádolóm, (627. dicséret) 

2.) megdicsőült teste biztosíték arra, hogy már mi is hozzá tartozunk és mi is a mennybe juthatunk. 

3.) Harmadszor, maga helyett Szentlelkét küldte le nekünk.

Igeszakasz

Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk. (Római levél 8, 16-17.)

Imádság

Mennyei Édesatyánk!


Köszönöm, hogy hozzád tartozhatom, és Jézussal közösségben már én is Országod lakója, dicsőséged örököse lehetek.


Ámen

43

Nem lett volna jobb, ha Jézus a Földön marad?

Nem, mert akkor csak kevesen találkozhatnának, még kevesebben beszélhetnének vele. Így azonban Szentlelke által mindenki minden percben kapcsolatban lehet vele.

Más szóval:

Nem! 😎 Jézus nem azért nincs most itt közöttünk testben, mert eltűnt vagy elérhetetlen lenne. 


Ha most is itt járna a földön, egyszerre csak néhány ember találkozhatna vele 👥🚶‍♂️, és még kevesebben tudnának vele beszélni. 💬


Így viszont a Szentlelke által mindenki, bárhol és bármikor kapcsolatban lehet vele. 🌍


Nem kell időpontot foglalni. 😄📅  Jézus mindig „online” van. 🟢✝️🙏

Él a kapcsolat!

43

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Rendben, hogy felment az Atya dicsőségébe - ami számunkra egylőre egészen más dimenzió. De így te is kapcsolatban lehetsz vele bármikor - gondolj megint a felhőbe feltöltött adataidra:


Ha a te számítógépedről (ami csak a tiéd, csak a te szobádban van) feltöltöd az adatokat egy felhőbe, akkor minden olyan eszköz (PC, okosteló, vagy hasonló) számára elérhetővé válik, amely rajta van a rendszeren. Az a konkrét mű, amit Jézus a mi történelmünkben megtett  (ami csak ott és csak akkor történt, amikor Jézus a földön volt) "feltöltődött a felhőbe" - minden olyan lélek számára elérhető, akik rácsatlakozik Isten hálózatára.

Igeszakasz

Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek; mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok. (János evangéliuma 16, 7.)

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus!


Köszönöm, hogy kapcsolatban akarsz lenni velem, hogy a te erőd legyen velem egész életemben.


Kérlek, taníts meg élni ezzel az erővel, taníts meg úgy jobbá tenni az életet, ahogy te tetted jobbá azt.


Ámen

44

Miféle vigasztalásod van abból, hogy Krisztus eljön ítélni élőket és holtakat?

Az, hogy minden körülmények között bátran várom a mennyből azt a bírót, aki azelőtt értem Isten ítélőszéke előtt állt, és rólam minden kárhoztatást elvett és az ő többi választottaival együtt a mennyei örömbe és dicsőségbe önmagához átvisz. 


Azaz: az az Isten, aki bírám lehetett volna, Jézus Krisztus által szabadítómmá és megváltómmá lett. Ezért megváltott gyermekeként állhatok elé.

Más szóval:

Az az Isten, aki bírám lehetett volna, Jézus Krisztus által szabadítómmá és megváltómmá lett. Ezért megváltott gyermekeként állhatok elé.


Vagyis nem úgy kell Isten elé állnom, mint aki rettegve várja az ítéletet 😰⚖️, hanem mint egy megváltott gyermek, akit Isten szeret és magához fogad. 👨‍👧‍👦🏠❤️

"Onnan jön el ítélni élőket és holtakat"

44

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Jézus miatt nem az ítélet az utolsó szó, hanem a kegyelem. ✝️➡️❤️🙏



Igeszakasz

Ki ítélne kárhozatra? A meghalt, sőt feltámadt Jézus Krisztus, aki az Isten jobbján van, és esedezik is értünk?
(Római levél 18, 34.)

Imádság

Mennyei Édesatyám!


Köszönöm, hogy nem elítéltél, hanem megszabadítottál. 


Kérlek, segíts, hogy úgy várjam a te eljöveteledet, mint ami az értünk hozott áldozatod minden szépségét és áldását kiterjeszti végre az egész világra.


Ámen

45

Mit hiszel a Szentlélekről?

1) Hiszem, hogy ő valóságos és örök Isten az Atyával és a Fiúval. 


2) ő nekem is megadatott, engem igaz hit által Krisztusnak és Krisztus minden jótéteményeinek részesévé tesz,vigasztal, és velem marad örökké.

Más szóval:

1️⃣ Először: A Szentlélek nem egy energia vagy „jó érzés”, hanem valóságos Isten, az Atyával és a Fiúval együtt. Ő Isten, aki ma is jelen van és dolgozik bennünk. ⚙️❤️


2️⃣ Másodszor: A Szentlélek nekem is adatott. 🕊️🎁

Ha hiszek Krisztusban, akkor a Szentlélek összekapcsol Jézussal 🔗✝️, és részesévé tesz mindannak a jónak, amit Jézus megszerzett nekünk: bűnbocsánatnak, új életnek és Isten szeretetének. ❤️‍🩹🌱 Amikor nehéz vagy egyedül vagyok 😔, vigasztal és megerősít 🤗🛡️. 


Nem csak néha kapcsol be, hanem velem marad örökre. 🕊️♾️❤️


Röviden: a Szentlélek Isten jelenléte az életemben. 🕊️📶❤️

Hiszek Szentlélekben

45

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

  1. Isten, aki ezt az egész teremtett világot alkotta, nem a világ része, nem benne lakik (Atya)

  2. Mégis Ő úgy döntött, hogy belép ebbe a teremtett világba, és jelenlétével életet ad az általa teremtett élővilágnak (Szentlélek / vagy más néven Szentszellem)

  3. Sőt, úgy döntött, hogy a saját képére és hasonlatosságára teremtett emberrel szóba áll (Fiú - Isten Avatarja, ha úgy tetszik), és hogy még tökéletesebb legyen ez a szóbaállás, emberré lett (Jézus Krisztus)

  4. És úgy döntött, hogy éltető jelenlétét mindazok szívébe engedi, akik hisznek mindannak, amit Jézus Krisztusban elmondott és megtett. (A Szentlélek mibennünk).

Ilyen egyszerű :)

Igeszakasz

Vagy nem tudjátok, hogy testetek, amit Istentől kaptatok, a bennetek levő Szentlélek temploma, és ezért nem a magatokéi vagytok? (Korintusiakhoz írt első levél 6, 19)

Imádság

Mennyei édesatyánk!


Hálát adok neked, amiért nekem is megígérted Szentlelkedet.


Kérlek, éltess, erősíts, hogy megállhassam a helyemet minden élet ellen támadó erővel szemben. Éljen bennem az élet győzelme Szentlelked által.


Ámen

46

Miért jó nekem, ha a Szentlélek nekem is adatott?

A Szentlélek belülről dolgozik bennem:


 - biztosít arról, hogy hozzá Istenhez, és az életem az ő kezében van. 


- Nemcsak azt mondja: „Ezt kellene csinálnod!”, hanem belülről átformál, hogy tényleg akarjam is Istent követni. 


- Olyan erőt és képességet ad, amivel egyedül nem rendelkeznénk: hajlandóvá és képessé tesz arra, hogy Istennek éljek.

Más szóval:

A Szentlélek belülről dolgozik bennem.


Isten a Szentlelkét a szívembe adja, és így biztosít arról, hogy hozzá tartozom, és az életem az ő kezében van. 🛡️✨


Nemcsak azt mondja: „Ezt kellene csinálnod!”, hanem belülről átformál, hogy tényleg akarjam is Istent követni. 🔄❤️


💪 Olyan erőt és képességet ad, amivel egyedül nem rendelkeznénk: hajlandóvá és képessé tesz arra, hogy Istennek éljek.


👉 Röviden:
A Szentlélek nemcsak megmutatja az utat, hanem belülről segít végig is menni rajta. 🕊️🛣️❤️

🎮 Isten „Spirit Boostot” ad: nem helyettem játszik, hanem megerősít, hogy vele és neki éljek. 🔥🕊️

A Szentlélek mibennünk

46

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Biztos vagy abban, hogy üdvözülni fogsz. És ige, cselekedni úgy tenni, ahogy Jézus cselekedne.


"...Szentlelkével bizonyosságot ad örök életemről, és szív szerint hajlandóvá és késszé tesz arra, hogy szüntelenül neki éljek."

Igeszakasz

...a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által. (Római levél 5, 5)

Imádság

Mennyei Édesatyánk!


Kérlek, tégy késszé engem is arra, hogy neked élhessek: életet adhassak, ahogy életet adsz, örömöt hozhassak, ahogy te örömöt adsz, békét adhassak, ahogy te magad békét adsz.


Ámen

47

Mikor ünnepeljük a Szentlélek kiáradását?

Pünkösdkor. Pünkösd napján áradt ki a Szentlélek az apostolokra, akik így felbátorodva hirdették meg Jézus feltámadását. 


Péter bizonyságtételére 3000 ember tért meg, akik megkeresztelkedtek és szintén megkapták a Szentlélek ajándékát. Ekkor született meg a keresztyén egyház, azaz Isten új szövetségének közössége.

Más szóval:

🔥🕊️ PÜNKÖSD – amikor „bekapcsolt” a Szentlélek!


Pünkösdkor 🕊️🔥 kiáradt a Szentlélek az apostolokra. Ettől bátrak lettek, és már nem féltek az emberektől. 💪😎


Elkezdtek beszélni Jézusról, és bátran hirdették: 📢 „Jézus meghalt, de feltámadt!” 


Péter is bizonyságot tett Jézusról. A szavára kb. 3000 ember tért meg Jézushoz 🙌❤️, megkeresztelkedtek 💧✝️, és ők is megkapták a Szentlélek ajándékát. 


És itt történt valami hatalmas: megszületett a keresztyén Egyház! ⛪❤️


Ez Isten új szövetségének közössége 🤝📖 – azoknak a közössége, akik Jézushoz tartoznak.

Pünkösd

47

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Keresztyén egyház =


  1. Keresztyén = Krisztusi

  2. Egyház= egy családba gyűjtött nép (a régi magyar nyelvben a "ház" szó ugyanazt jelentette (többek között), mint ma a "család")


Az egyház Jézus Krisztus követőinek közössége, a Jézus Krisztus által kötött új szövetség népe.

Igeszakasz

Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: "Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak?" Péter így válaszolt: "Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. (Apostolok Cselekedetei 2, 37-38)

Imádság

Mennyei Édesatyánk!


Köszönöm neked, hogy én is a te szövetségesed lehetek, a te szövetséges népedhez tartozhatom.


Kérlek, add meg nekem a te hűségedet, hogy úgy ragaszkodhassam hozzád, ahogy te ragaszkodtál hozzám.


Ámen

48

Mit hiszel az egyetemes egyházról?

Hiszem, hogy Isten Fia a világ kezdetétől a világ végezetéig az egész emberiségből Szentlelke és igéje által az igaz hitben megegyező, örök életre kiválasztott gyülekezetet gyűjt magának, ezt oltalmazza és megtartja. 


Hiszem, hogy ennek a gyülekezetnek én is élő tagja vagyok, és örökké az is maradok.

Más szóval:

JÉZUSNAK VAN EGY NAGY CSALÁDJA


Isten a világ kezdetétől a világ végéig minden időben gyűjti magának azokat az embereket, akik hisznek benne. 🌍➡️♾️


🕊️📖 Ezt a Szentlélek és Isten Igéje által teszi: a Szentlélek megnyitja a szívünket, Isten Igéje pedig megmutatja nekünk Jézust.


Így alakul ki az Egyház, vagyis azoknak az embereknek a közössége, akik ugyanabban az igaz hitben bíznak Krisztusban. 


Olyan, mintha Jézusnak lenne egy hatalmas, világméretű „csapata” 🌍👥, amelybe minden korszakból és mindenféle emberből hív magához embereket. És ami még jobb: Jézus nemcsak összegyűjti őket, hanem őrzi és megtartja is őket. ❤️🔒


Nem az a lényeg, hogy én milyen erősen kapaszkodom Jézusba, hanem hogy ő hűségesen kapaszkodik belém. 🤝✝️


🙋‍♂️❤️ Én is ennek a közösségnek a tagja vagyok!

Nem csak „néző” vagyok a pálya szélén, hanem élő tagja vagyok Krisztus Egyházának. ⛪🔥 És ez nem ideiglenes tagság: Jézushoz tartozom, és örökké az övé maradok. ❤️✝️🔒

Hiszem az egyetemes anyaszentegyházat

48

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

  1. Egyetemes= minden olyan közösség a része, amely Jézus Krisztust Urának vallja, megkeresztelkedtek a tanítása szerint és hiszik mindazt, amit Isten a Szentírásban kijelentett (amit az Apostoli Hitvallás összefoglal)

  2. Anya=  az anyához tartozik mindenki, aki tőle született, ugyanúgy ehhez a pünkösdi néphez tartozik minden közösség, aki Krisztustól született.

  3. Egyház= egy család, egy családba gyűjtött nép

Igeszakasz

Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is: egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett, és mindenek által, és mindenekben. (Efezusi levél 4, 4-6)

Imádság

Mennyei Édesatyánk!


Köszönöm, hogy ebbe a csodálatos közösségbe hívtál, amit nem érdek és nem haszon tart egybe, hanem egyedül a te Szereteted.


Kérlek, taníts meg úgy élnem, hogy hasznára lehessek közösségemnek és hasznára lehessek az emberiségnek.


Ámen

49

Melyek a protestáns egyházak?

A protestáns egyházak a reformáció hitvallásait követték, és a római egyház szétszakadása után e hitvallások alapján működtek tovább Rómától és a pápai hatalomtól függetlenül. 


Ilyen a mi református egyházunk is.

Más szóval:

A protestánsok azt mondták:


👉 „Mi a Bibliához és a reformáció hitvallásaihoz akarunk igazodni.” 📖✝️ Nincs olyan földi hatalom - sem királyé, sem pápáé, ami Isten Igéje fölé helyezheti magát.


Ilyen a mi református egyházunk is! ⛪


Mi is a reformáció örökségét és hitvallásait követjük. 📖🔥

A protestáns egyházak

49

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

A reformátorok nem hitújítók voltak, nem partizánok vagy forradalmárok. Annak a tanításnak voltak követői, ami kezdettől fogva élt a nyugati egyházban. 


A 2. Hevét Hitvallás előszavában ezt írják: "...állhatatosan megmaradnak a Krisztus egyházának igaz és ősi egységében, semmiféle új vagy téves tanítást nem terjesztenek, következésképpen egyetlen szektához vagy eretnekséghez sincs semmi közük."


Igen, elkerülhetetlen volt, hogy az egyház története során szülessenek a krisztusi tanítástól eltérő tanok is, jórészt érdekekből, hatalmi játszmákból. Emiatt többször volt szakadás úgy az egyetemes egyházban (keleti és nyugati egyházak), mint a nyugati egyházon belül is. Az 1500-as években, a reformáció alkalmával a nyugati egyház helyrehozhatatlanul szakadt több részre.

Igeszakasz

Félek azonban, hogy amint a kígyó megcsalta Évát ravaszságával, úgy tántorodnak el a ti gondolataitok is a Krisztus iránti őszinte és tiszta hűségtől. Mert ha valaki odamegy hozzátok, és más Jézust hirdet, nem akit mi hirdettünk, vagy más lelket fogadtok be, nem akit kaptatok, vagy más evangéliumot, nem amelyet elfogadtatok, azt szépen eltűritek. (Második korintusi levél 11, 3-4)

Imádság

Mennyei Édesatyánk!


Hányszor marakodunk testvérek, családtagok... marakodni sajnos nagyon jól tudunk. Hányszor okozott már a marakodás megbántást, sebeket és bizony, háborút is testvér és testvér között.


Kérlek, taníts meg arra, hogy az irgalmad mindig nagyobb az emberi irgalmatlanságnál. Taníts meg megértenem, hogy nem vagyok tévedhetetlen. Taníts meg egyedül a te Igédnek engedni.


Ámen

50

Mit jelent a protestáns elnevezés?

A protestáns elnevezés tiltakozót jelent. A reformáció hitvallói tiltakoztak az ellen, hogy emberek mondják meg nekik, miben kell hinni. Ehelyett Jézus tanítását, Isten Igéjét fogadták el egyetlen hiteles forrásnak.

Más szóval:

A „protestáns” szó azt jelenti: tiltakozó. ✋


De vajon mi ellen tiltakoztak? 🤔


A reformáció hitvallói azt mondták:
„A hitünkben nem embereknek akarunk engedelmeskedni, hanem Krisztusnak!” ✝️👑

Nem azt akarták, hogy egy ember döntse el helyettük, miben kell hinni, hanem azt vallották, hogy Isten Igéje és Krisztus legyen a végső mérce. 📖✝️

Egyedül Krisztus

50

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

A protestálás (tiltakozás) nem egyenlő a hisztivel. A reformáció hitvallói bizony életüket tették kockára hitvallásukért - a protestálás akkor a bibliai hit mellett való bátor kiállást jelentette.

Igeszakasz

Péter és az apostolok így válaszoltak: "Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek. (Apostolok Cselekedetei 5, 29.)

Imádság

Mennyei Édesatyám!


Add meg nekem is a bátorságot, hogy megvallhassam a hitemet. Segíts, hogy hitvallásom másokat is elvezessen hozzád.


Ámen

51

Mikortól számítjuk a reformációt?

1517. október 31-én Luther Márton, Ágoston rendi szerzetes, kiszögezte 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára. Ezekkel a tételekkel hívta fel a figyelmet az egyházon belüli tévedésekre, hibákra, és a bibliai tanításra.

Más szóval:

1517. okróber 31-étől.

A Reformáció

51

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

A tételek kiszegezése gyakori gesztus volt abban az időben: a megvitatandó tanokat szegezték ki a tanítók. Azért a kapura, mert az volt az egyetemi hirdetőtábla is egyben. 


Luther Márton akkor még nem tudta, hogy ezzel az egyszerű gesztussal milyen folyamat pattan ki a európaszerte. Rengetegen vágytak Jézus Örömhírére és tanítására. Olyan tanításra, amit nem torzított el sem királyi sem egyházi hatalmi érdek.

Igeszakasz

... hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus. (Efezusi levél 4, 14-15)

Imádság

Mennyei Édesatyánk!


Tudjuk, hogy nem szabadott volna egymás ellen fordulni, amikor a te iagzságodat kerestük. Tudjuk, hogy nem szabadott volna hatalmi érdekeket a te Igéd elé tenni. Tudjuk... de ma is megtesszük igen sokszor.


Kérlek, adj bátorságot, hogy mindig a te igazságodat kereshessem, és a hatalom mámora meg ne tévesszen, el ne csábítson. Kérlek, vigyázz rám.


Ámen

52

Mit jelent magyarul a református elnevezés?

A református elnevezés magyarul "visszaalakítottat" jelent. Amikor a keresztyén egyház megromlott, Isten a reformátorok által visszaalakította hitünket arra, amit Krisztus tanított.

Más szóval:

A művész kifaragja a szobrot = formáció (kialakítás) ✨🗿


Az időjárás elkoptatja, eltorzítja a szobrot= DEformáció (az eredeti forma elvesztése / eltorzulás) 🌧️💨


A művész helyrehozza a szobrot, visszaadva neki eredeti formáját = REformáció - azaz visszaalakítás 🗿❤️

Református egyház....

52

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Képzeld el, hogy van egy gyönyörű szobor!


1. FORMÁCIÓ – kialakítás - A művész kifaragja a szobrot, és megadja neki az eredeti formáját.
➡️ FORMÁCIÓ = kialakítás, megformálás.


2. DEFORMÁCIÓ – eltorzulás
Telnek az évek… az eső 🌧️, a szél 💨 és az idő ⏳ koptatja a szobrot.
A szobor már nem olyan, mint eredetileg: elkopik és eltorzul. 😕
➡️ DEFORMÁCIÓ = az eredeti forma elvesztése, eltorzulás.


3. REFORMÁCIÓ – visszaformálás
A művész újra előveszi a szobrot, és helyrehozza, hogy ismét az eredetihez hasonló legyen.
➡️ RE-FORMÁCIÓ = újraformálás, visszaalakítás.


Ezért hívjuk reformációnak:


RE = újra / vissza
FORMÁCIÓ = megformálás 


Reformáció = visszatérés ahhoz, amit Isten eredetileg adott. 📖✝️

Igeszakasz

... ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes. (Római levél 12, 2)

Imádság

Mennyei Édesatyánk!


Tudom, hogy nélküled nem ismerhetnénk, mi az igaz, mi a tőled való. 


Ezért kérlek, add meg, hogy napról napra megújulhassak, olyan lehessek, amilyennek megálmodtál.


Ámen

53

Mi a református egyháztag kötelessége és küldetése?

A református egyháztag kötelessége és küldetése, hogy rendszeresen vegyen részt az istentiszteleteken, éljen a szent keresztség és az úrvacsora sákramentumával, gyakorolja a szeretetszolgálatot, tiszta életével példát mutasson, hogy másokat is Istenhez vezessen, valamint hogy egyházát adományaival fenntartsa.

Más szóval:

⛪ Ha Jézushoz tartozom, annak az életemben is látszania kell. ❤️✝️


Nem csak egy „név” vagyok az egyházi listán. 📋🙂 Hanem aktív tagja vagyok Isten közösségének. 👥⛪


🎯 Mi a küldetésem?


1. Járjak istentiszteletre
Rendszeresen ott legyek Isten népe között, hallgassam az Igét és együtt imádkozzak a többiekkel. 📖🙏


2. Éljek a sákramentumokkal
Vegyem komolyan a keresztséget és az úrvacsorát, mert ezek Isten kegyelmére emlékeztetnek és Krisztushoz kapcsolnak. ✝️❤️


3. Szolgáljak másoknak
Ne csak magammal foglalkozzak, hanem vegyem észre, ha valakinek segítségre, szeretetre vagy bátorításra van szüksége. 🫂💪❤️🤝 


4. Mutassak példát az életemmel
Úgy éljek, hogy abból látszódjon: Jézushoz tartozom. 👣✝️
A cél nem az, hogy tökéletesnek tűnjek, hanem hogy az életem Isten felé mutasson. 🧭❤️


 5. Vezessek másokat is Istenhez
A szavaimmal és a tetteimmel olyan legyek, aki segít másoknak megismerni Jézust. 🌍❤️


6. Támogassam az egyházat
Amit Istentől kaptam – időt, képességet, munkát vagy anyagiakat –, abból én is hozzátehetek Isten közösségének fenntartásához. 🎁🤲


🎮 Gamerül:
Ha Krisztus csapatához tartozom, nem csak a „néző módot” kapcsolom be. 👀🎮
Részt veszek, szolgálok, segítek, fejlődöm, és másokat is hívok a csapatba. 🕊️⛪❤️

A református egyháztag kötelessége

53

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Ha Jézus hívott téged, biztos, hogy feladatot is ad neked. A hálánkból cselekedetek fakadnak, örömteli teljesítése mindannak, amire Jézus  küld minket. Ez tök jó :D

Igeszakasz

Mi, akik erősek vagyunk, türelmesen el kell viseljük azoknak a gyengeségeit, akik még erőtlenek. Ne a magunk javát keressük hát, hanem mindenben arra törekedjünk, ami a testvéreink javát szolgálja, és őket erősíti! (Római levél 15, 1-2 EFO)

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus!


Köszönöm, hogy elhívtál engem is a te gyülekezetedbe.


Kérlek, segíts, hogy a rámbízott feladatokat elvégezhessem.


Ámen

54

Mit hiszel a bűnök bocsánatáról?

Hiszem, hogy Isten tudja, vannak hibáim és bűneim. De mégsem úgy tekint rám, mint akinek ezekért fizetnie kell, hanem azt mondja: Jézus mindent megfizetett helyetted. 


Rossz természetemmel és a bűnökkel harcolnom kell ugyan egész életemben, de ezek többé már nem választanak el Istentől: Isten kegyelme alatt élek, nem kell félnem az ítélettől.

Más szóval:

Isten tudja, hogy vannak hibáim és bűneim.

Sőt, azt is tudja, hogy a bűnös természetemmel egész életemben harcolnom kell. ⚔️😔

De Jézus helyettem elégtételt szerzett. ✝️🩸Ezért Isten nem úgy néz rám, mint akinek a bűnei miatt újra és újra ítéletet kellene kapnia. 🚫⚖️


🎁 Isten kegyelemből Jézus igazságával ajándékoz meg.
Vagyis amit Jézus megszerzett, azt Isten nekem tulajdonítja. ❤️🛡️


A „bűnlista” 📜❌ ott van, Isten mégsem azt mondja:
👉 „Ebből neked most mindent vissza kell fizetned!”


Hanem Jézusra mutat:
✝️ „Ő már kifizette helyetted.” ✅❤️


Ez nem azt jelenti, hogy többé nem hibázom.
Hanem azt, hogy a bűneim már nem választanak el Istentől, és nem az ítélet a végső állomás.


Jézus miatt Isten kegyelmében vagyok, és nem kell többé rettegnem az ítélettől. 🛡️🙏

Hiszem... a bűnök bocsánatát

54

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Képzeld el, hogy ott állsz egy szobában, ami tele van képernyőkkel. Gondold el, hogy ezekre a képernyőkre ki van vetítve minden, amit csináltál... jó is, rossz is. Minden rossz is... azok a dolgok, amikre nem vagy büszke, azok, amelyek ártottak neked, másoknak... gáz dolgok, amelyeket ha meglátnának barátaid, szeretteid, és akik büszkék rád, akkor szénné égnél előttük szégyendben. Akik meg eleve nem bírnak, kiröhögnének, és ujjal mutogatnának rád: na tessék!


És gondold el, hogy most Istenhez kiáltasz: Istenem, irgalmazz nekem! Ne szégyenüljek meg, ne vesszek el, kérlek!


Most azt gondold el, hogy Jézus eléd áll, megfogja a kezed, és ezekről a képernyőkról lekerül minden gáz, minden ciki, minden rossz... minden, amiért szénné égnél szeretteid előtt. 


Eltűnik, nincs többé... Jézus keresztje leradírozza őket, életed képernyőjén kijelöli mindezt és nyom egy "delete" gombot... ezeknek az életedet tönkre tévő súlyát Ő elhordozta, ő lett helyetted gáz, ciki, mindenki szégyene. Megbocsátott. 

Igeszakasz

Adósság-listánkat, amely azzal vádolt bennünket, hogy felsorolta az Isten törvénye ellen elkövetett vétkeinket, odaszegezte a Keresztre, s ezáltal azt végleg eltörölte. (Kolosséi levél 2, 14 EFO)

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus!


Köszönöm, hogy elhordoztad helyettem bűneim súlyát. Köszönöm, hogy vállaltad értem a szégyent, a megaláztatást és a halált. És köszönöm, hogy feltámadtál, és engem is erre az új életre hívsz.


Kérlek, légy hozzám irgalommal, bocsásd meg vétkeimet, bocsásd meg bűneimet és engedd, hogy veled együtt örvendhessek az új élet örömében.


Ámen

55

Miféle vigasztalásod van a test feltámadásából?

Az, hogy a halál már nem életem vége, hanem átlépés az újjá teremtett világba, ahol én magam is feltámadok, testem pedig Jézus dicsőséges testéhez lesz hasonlóvá.

Más szóval:

🎮 Gamerül:


Most a „karakterünk” sérült és múlandó. 🧍‍♂️💔⏳
De Jézus nem csak a „mentést” akarja megőrizni. 💾❤️
Egyszer az egész embert helyreállítja egy új, romolhatatlan életre! 🔄✨♾️

Hiszem... a test feltámadását

55

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Jézus legyőzte a halált: az élet már nem a megsemmisülés felé, hanem a kibontakozás felé tart. Magyarul, az elvetett búzaszem már szárba tud szökni és nem hal meg a földben rekedve.


Valami hihetetlen csodálatos jövő vár rád! Mered ezt hinni? :)

Igeszakasz

Ha ugyanis eggyé lettünk vele halálának hasonlóságában, még inkább eggyé leszünk vele a feltámadásának hasonlóságában is. (Római levél 6, 5)

Imádság

Mennyei Édesatyánk!


Köszönöm, hogy Jézus által új életre hívtál!


Kérlek, erősítsd meg bennem a reményt, hogy mindig lássam az eljövendő élet biztos jövőjét akkor is, amikor a földi életem jövője bizonytalan.


Ámen

56

Miféle vigasztalásod van az örök életről szóló hitvallásból?

Mivel már most előre érzem szívemben az örök élet örömét, hiszem, hogy életem elmúltával olyan teljes boldogságom lesz, amilyet „szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem gondolt”, amelyben Istent örökké dicsérni fogom.

Más szóval:

Most csak egy kis preview-t, előzetest láthatunk látunk az örök éeltből.
De Isten készít egy olyan „full verziót”, amit a jelenlegi képzeletünk sem tud teljesen felfogni. 🤯❤️

Hiszem... az örök életet

56

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

És ismét mondom:


Valami hihetetlen csodálatos jövő vár rád! Mered ezt hinni? :)


Szó szerint végtelen lehetőség áll előtted... ne félj élni vele :)

Igeszakasz

Az az ígéret pedig, amelyet ő maga ígért nekünk, az örök élet. (János első levele, 2, 25)

Imádság

Mennyei Édesatyánk!


El sem tudom képzelni, mennyire csodálatos az az élet, amit már nem terhelnek félelmeim, sérülékenységem, gyengeségem... ami szabad, gyönyörű és százszoros, ezerszeres termést hoz.


Kérlek, hadd érezzem már most előízét az örömeimben és kérlek, erősítsd meg szívemben a reményt.


Ámen


57

Mi hasznát veszed, ha mindezeket hiszed?

Azt, hogy Krisztusban Isten előtt igaz vagyok és az örök életnek örököse.

Más szóval:

Tudhatom: Krisztusban Isten előtt igaz vagyok.


Ez nem azt jelenti, hogy én tökéletes vagyok. 😇❌, hanem azt, hogy Jézus miatt Isten igaznak fogad el engem és az örök élet örökösévé tesz. 


Jézus miatt nem kell azon rettegnem, hogy elég jó vagyok-e Istennek. Ő Krisztusért elfogad engem. ❤️✝️

Hiszem... Isten igazzá tett engem Krisztus által

57

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Ha hiszed mindezt, és hited szerint mersz élni, az olyan, mintha kibontanád Isten neked adott ajándékát. Az új élet nem csak a feltámadásra szól, hanem már most elközdődik. Isten igaz emberként bánik veled és az örök életre hív.

Igeszakasz

De amikor megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete, nem az általunk véghez vitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szentlélek által, akit kitöltött ránk gazdagon Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által, hogy az ő kegyelméből megigazulva reménységünk szerint részesei legyünk az örök életnek. (Tituszhoz írt levél 3, 4-7)

Imádság

Mennyei Édesatyám!

Köszönöm, hogy úgy bánsz velem, mintha mindig is igaz ember lettem volna. 

Kérlek segíts, hogy valóban ezért az ajándékodért mindig hálás lehessek Neked.

Ámen

58

Mi módon vagy igaz Isten előtt? (HKT 60.)

Egyedül a Jézus Krisztusban való igaz hit által. 


Bár lelkiismeretem nagyon jól tudja, hogy Isten parancsolatai ellen vétkeztem, azokból soha egyet sem sikerült tökéletesen megtartanom, és még mindig hajlamos vagyok a rosszra. 


Isten azonban az ő ingyen kegyelméből, minden érdemem nélkül, nekem ajándékozza és tulajdonítja Krisztus tökéletes elégtételét, igazságosságát és szentségét. 


Ezért én úgy állhatok Isten elé, mintha soha semmi bűnt nem követtem volna el, és semmi bűnöm nem lett volna, és mintha én tanúsítottam volna azt az engedelmességet is, amelyet Krisztus érettem tanúsított - de csak akkor, ha Krisztus jótéteményeit hívő szívvel elfogadom.

Más szóval:

Egyedül a Jézus Krisztusban való igaz hit által.


😔 A lelkiismeretem néha pontosan tudja, hogy baj van: nem tartottam meg tökéletesen Isten parancsolatait, vétkeztem, és még mindig hajlamos vagyok rosszat tenni. ⚠️💔


👉 Ezért saját teljesítményemmel nem tudom kiérdemelni, hogy Isten előtt igaz legyek. 🧍‍♂️❌🏆


De Isten kegyelemből, ingyen adja nekem azt, amire szükségem van. Ezért én is úgy állhatok elé, mintha soha semmi bűnt nem követtem volna el.

Isten ártatlannak nyilvánított téged

58

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

A bíró meghallgatja az ügyész minden vádját. Meghallgatja az ügyvédet is, majd ítéletet hoz: kijelenti, hogy a vádlott nem bűnös. Ez a "megigazítás", avagy igaznak nyilvánítás.


Azért nem semmi! Ott van a vádló kezében a vádirat, rajta minden bűn, minden gáz dolog, minden, amit elkövettél. És a vádló azt mondja: ítéletet érdemelsz. Ekkor a bíró feláll, elveszi a vádiratot, és széttépi. A vádló dühösen mondja: nem úgy van az! Ezek a vádpontok halált érdemelnek (minden Isten ellen hozott döntés halálra vezet... ez bizony így van). De a bíró, aki ügyvédként áll most melletted azt mondja: "Igen? Akkor vállalom én helyette a halált." És döntést hoz:


Az adósságot kifizettem, a büntetést én elhordoztam. Ez az ember nem bűnös többé.


Gondolj csak bele... hatalmas Urunk van nekünk :)

Igeszakasz

Jézus pedig ezt mondta neki: "Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!" (János evangéliuma 8, 11)

Imádság

Mennyei édesatyám!


Köszönöm, hogy emelt fővel állhatok eléd tudva azt, hogy megbocsátod bűneimet. Köszönöm, hogy bűneimnek súlyát Jézus elhordozta, és azok már nem terhelnek engem.


Kérlek, vezess el a hálára, az örömre, hogy valóban felszabadított gyermekedként tudjak élni ebben és az eljövendő világban.


Ámen 

59

Miért mondod, hogy egyedül kegyelemből van üdvösséged?

Mert ezt az üdvösséget sem kiérdemelni, sem elérni, sem megszerezni nem tudja az ember. Isten azonban úgy szerette az embert, hogy úgy döntött: megszerzi ezt az üdvösséget és ajándékként adja nekünk.

Más szóval:

Mert ezt az üdvösséget sem kiérdemelni, sem elérni, sem megszerezni nem tudtam. 


Isten azonban úgy szeretett, hogy úgy döntött: megszerzi ezt az üdvösséget és ajándékként nekema adja. 

SOLA GRATIA - egyedül kegyelemből

59

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

A kegyelem:


A megérdemelt büntetés elengedése... csak úgy. Mondjuk azért, mert a bíró annyira szereti a vádlottat, hogy helyette kifizet minden tartozást, és egy új életet ad neki.


A vádlott tiszta lappal indulhat.


Ez a kegyelem... és ez a megigazulás (igaznak nyilvánítás / bírói öntés: mivel az adósságot leróttam helyette, többé már nem bűnös)

Igeszakasz

Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez. (Efezusi levél 2, 8)

Imádság

Mennyei Édesatyánk!


Köszönöm, hogy annyira szerettél engem, hogy életre hívtál és megváltottad az életemet.


Kérlek, taníts meg olyan irgalommal nézni embertársaim gyengeségeit, hibáit és tévedéseit, amilyen irgalommal néztél te engem.


Ámen

60

Miért állítod, hogy egyedül csak a hit által lettél igazzá?

... mert Isten előtt az én igazságom egyedül Krisztus elégtétele, igazságossága és szentsége, és ezeket én csak hit által tudom elfogadni és sajátommá tenni.

Más szóval:

Azért, mert azt az ajándékot, amit Isten  Jézus Krisztus által nekem is felkínál, csak hittel tudom elfogadni.

SOLA FIDE - Egyedül hit által

60

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Hit által:


Isten ajándékként kínálja az üdvösséget. Ezt azonban el kell fogadni.


Valaki ajándékba vesz neked egy okostelefont: szépen becsomagolja, még címkét is ragaszt rá: "Sok szeretettel". Az egy dolog, hogy addig nem lesz a tiéd, amíg el nem fogadod tőle, de ahhoz, hogy használni tudd az ajándékodat, ki is kell bontani.


A hit: elfogadod Isten ajándékát és kibontod a csomagolásból (kibontakoztatod mindazt, ami benne van).

Igeszakasz

Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez. (Efezusi levél 2, 8)

Imádság

Mennyei Édesatyánk!


Taníts meg arra, hogyan bontakoztathatom ki mindazt a csodát, amit a nekem ajándékozott üdvösséggel adtál. Segíts felfedeznem azt a rengeteg szépséget, ami benne van, és ami csak arra vár, hogy életem részévé legyen.


Ámen

61

Nem tesz ez a tanítás könnyelmű és gonosz emberekké?

Nem. Ez nem engedély a rosszra. Ellenkezőleg: azok, akik hit által Krisztusba vannak oltva, életük a hálaadás gyümölcseit fogja teremni.

Más szóval:

Nem. Jézus nem azért szabadít meg, hogy aztán azt mondjam: „Szuper, akkor most bármit csinálhatok!” 😎❌


Hanem:
👉 „Jézus megmentett! ❤️ Ezért szeretnék úgy élni, hogy neki is öröme legyen miattam.”

Hálából teszem a jót.

61

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Tehát:


1) Nem azért teszek jót, hogy üdvözüljek. Azért teszek jót, mert már üdvözültem.


2.) Ha az üdvösség bennem él, az új élet bennem van, akkor egyre jobban esik Isten szeretete szerint élni. És ez tök jó.

Igeszakasz

Mit mondjunk tehát? Maradjunk a bűnben, hogy megnövekedjék a kegyelem? Szó sincs róla! Akik meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk még benne? Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik a Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk? A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk. (Római levél 6, 1-4)

Imádság

Mennyei Édesatyánk!


Köszönöm, hogy megtanítasz életet adni, szebbé tenni a világot.


Néha nagyon nehéz belátni, hogy te vezetsz el a jóra. Sokszor lehúz a rossz, mert valahogy "izgalmasabbnak" tűnik. Ezért kérlek, segíts ellenállni a hazug kísértésnek és csakazértis megtenni mindazt a jót, amire te hívsz engem.


Ámen.

62

Honnan származik a hit, amely által Krisztusnak és minden jótéteményének részeseivé leszünk?

A Szentlélektől, aki a hitet a szent evangélium hirdetésével szívünkben felébreszti és a sákramentumokkal megerősíti.

Más szóval:

A Szentlélektől!


A hitet nem egyszerűen mi „gyártjuk le” magunkban. 


A Szentlélek ébreszti fel bennünk a hitet akkor, amikor halljuk Jézus Örömhírét, Isten Igéjét.


A sákramentumok – a keresztség és az úrvacsora – pedig megerősítik ezt a hitet. ✝️🛡️

A Szentlélek és a sákramentumok

62

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

A Szentlélek adja a hitet. Hogyan?


1.) Hallottál az Örömhírről... hirdettem Neked, de hallhattál róla szülőktől, nagyszülőktől, vagy sok helyről. Első lépés: ELHITTED.


2.) A felébresztett hitet támogatja az, hogy találkozol az Úrral ott, ahová hív. Megadja a helyet és az időpontot, ahol személyesen találkozoal azzal az Úrral, akiben HISZEL. Nos, a hely és az időpont: az Úrvacsora (vagy ha még nem vagy megkeresztelve akkor előtte a keresztelés.) Ahol és amikor úrvacsora van, oda és akkorra hív az Úr arra, hogy találkozzatok face to face. Az úr nem csak virtuálisan akar veled találkozni - személyesen is! Itt ezen a földön a találkozás a Szentlélek által lehetséges (a múlandó világban velünk lévő múlhatatlan Úr)

Igeszakasz

... de megmosattatok, megszentelődtetek, és meg is igazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelke által. (Korintusiakhoz írt első levél 6, 11-12)

Imádság

Mennyei Édesatyánk!


Erősítsd meg bennem a hitet... olyan könnyű kétségbe esni, olyan könnyű kételkedni a te Igazadban. Kérlek, erőstsd hitemet!


Ámen

63

Mik a sákramentumok?

A sákramentumok Isten jelenlétének és Jézus kereszthalálából és feltámadásából fakadó kegyelemnek látható jelei. Szertartások amelyeket maga Jézus parancsolt nekünk.


Isten ezeket azért rendelte, hogy általuk az evangélium ígéretét még jobban megértesse és megpecsételje, hitünket és életünket megerősítse. 


Ha hittel részt veszek benne, Isten teljesíti is nekem azt, amit ígért és elérhetővé válik számomra az a forrás, amit a sákramentumhoz ígéretében hozzákapcsol: Jézus egyszeri áldozatából fakadó életre támasztó erő.

Más szóval:

💧🍞 A sákramentumok Isten látható jelei az evangélium mellett.


📖 Isten nemcsak elmondja, hogy mit ígér nekünk, hanem a sákramentumokban látható és megtapasztalható jelet is ad hozzá. 👀❤️


🎁 Isten azért rendelte őket, hogy az evangélium ígéretét még jobban megértsük és biztosnak lássuk, és közben a hitünk is megerősödjön. 🛡️✝️


🙌 Ha hittel veszek részt bennük, akkor nem üres szertartásként élem meg őket, hanem Isten jelen lévő erejéből merítek, arra támaszkodom. ❤️🙏

A sákramentumok

63

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Az Úr azt akarja, hogy személyesen találkozzunk vele. Ebben a világban számunkra még láthatatlan, rejtett az ő jelenléte, de adott nekünk helyet és időt arra, hogy ez a személyes találkozás vele és legfőképpen a kereszthalálában és feltámadásában megmutatkozott győzelemmel lehetséges legyen.


Ez a hely és idő a sákramentumok (szent cselekmény / szertartás) helye és ideje. De figyelem: csak akkor működik, ha hiszed.


Nézd meg a fenti képet... segít :)

Igeszakasz

Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad, és én őbenne. Ahogyan engem az élő Atya küldött el, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, élni fog énáltalam. (János evangéliuma 6, 56-57)

Imádság

Mennyei Édesatyánk!


Szeretnék minél többször az úrvacsorában találkozni veled. Kérlek, segíts!


Ámen

64

Milyen szertartást tartunk sákramentumnak a Szentírás alapján?

Csak azokat, amelyeket maga Jézus Krisztus rendelt, hogy cselekedjük, és az Ő kereszthalálának és feltámadásának művére irányítják figyelmünket és életünket.

Más szóval:

Ebben is Jézus szava a döntő: 


csak azt, amit 


1.) ő parancsolt nekünk, hogy tegyünk, 

2.) az ő kereszthalálának és feltámadásának jelen lévő erejét ábrázolják ki - a láthatatlan kegyelemnek ad egy látható jelet. Mintha Jézus azt mondaná nekünk is: ha meríteni akarsz ebből a forrásból, csináld ezt!

Jézus által rendelt jelek

64

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Számunkra két fontos dolog együtt kell, hogy érvényesüljön ahhoz, hagy valamilyen szertartást Jézus által rendelt sákramentumnak nevezzünk:


  1. ) Maga Jézus Krisztus modta, hogy cselekedjük;

  2. ) Az Ő kereszthalálának és feltámadásának művét ábrázolják ki (a  láthatatlan kegyelemnek látható jelei)

Igeszakasz

Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében (Máté evangéliuma 28, 19) "Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre." (Lukács evangéliuma 22, 19)

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus!


Köszönöm, hogy adtál segítséget ahhoz, hogy a számunkra megfoghatatlan ajándék, megfogható legyen. Kérlek, segíts megértenem , miképpen lehet megragadni szeretetedet a sákramentumokban.


Ámen.

65

Hány sákramentumot rendelt Krisztus az Újszövetségben?

Kettőt: a szent keresztséget és az Úr szent vacsoráját.

Más szóval:

Csak kettőt: a keresztséget és az úrvacsorát.

Két sákramentum

65

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Jézus csak két olyan jelképes cselekedetet (szertartást) rendelt, ami az ő kereszthalálából és feltámadásából fakadó láthatatlan kegyelmet kiábrázolja (kiábrázolás: a láthatatlan valóság jelenlétének látható jele).

Igeszakasz

Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében (Máté evangéliuma 28, 19) "Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre." (Lukács evangéliuma 22, 19)

Imádság

Mennyei Édesatyánk!


Segíts, hogy egyre jobban megérthessem szereteted nagyságát, és az életem részévé váljon, belém ivódjon, átjárjon, minél többször élek az úrvacsorával.


Ámen

66

Miképpen emlékeztet és biztosít téged Isten a szent keresztségben arról, hogy Krisztus egyszeri keresztáldozata javadra szolgál?

Krisztus, aki a vízzel való leöntést rendelte, azt ígérte, hogy az ő vére és Lelke olyan bizonyosan megtisztít engem lelkem tisztátalanságaitól, azaz minden bűnömtől, amilyen bizonyos az, hogy a víz a test szennyét lemossa.

Más szóval:

 Mit jelent a keresztség?


Jézus a vízzel való leöntést adta jelként a keresztségben. 💦 🚿 Gondolj arra, amikor megmosakszol: a víz lemossa a testünkről a koszt. 🧼✨
Ugyanilyen biztos Isten ígérete is: Krisztus vére és Szentlelke megtisztít minket a bűneinktől. ❤️‍🩹🕊️


📖 A víz önmagában nem „varázsvíz”. A víz jel: arra mutat, amit Krisztus tesz velünk.


✝️ Krisztus vére = ő megszerezte a bűneink bocsánatát. 🩸❤️
🕊️ A Szentlélek = megtisztítja és megújítja a szívünket. ❤️✨
💧 A víz = láthatóan megmutatja ezt a megtisztulást. 👀


„Ahogyan biztos, hogy a víz lemossa a tested szennyét, olyan biztos Krisztus ígérete is: ő megtisztít a bűneidből.” 💧✝️❤️

A keresztség

66

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

A keresztelésedben Isten elpecsételt téged Jézus Vérével. Mit jelent?


Jézus a vérét adta érted - ezzel váltott ki a halál fogságából. Pont, ahogy egykor a rabszolgát kiváltotta valaki (kifizette az árát) majd miután megvásárolta, fel is szabadította. Ezzel lettél Isten gyermeke. A pecsét - azaz, ami jelzi, hogy Istenhez tartozol - az a felbecsülhetetlen érték, amit Jézus érted fizetett. A vére.


A keresztelésedkor Isten ezt neked már ebben a világban megígérte: a láthatatlan kegyelemnek (Jézus vérének felszabadító hatalma) a vízzel való leöntés volt a látható jele. FIGYELEM! Örökre szól!

Igeszakasz

Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik. (Márk evangéliuma 16, 16)

Imádság

Mennyi Édesatyánk!


Köszönöm, hogy Jézus Krisztus vére által újra a gyermeked lehetek. Kérlek, taníts meg úgy élni, mint aki tényleg az újjáteremtett világhoz tartozik.,


Ámen

67

Mit jelent az, hogy Krisztus vére és Lelke által megtisztított minket?

Egyrészt azt jelenti, hogy kegyelemből, Krisztusnak az ő keresztáldozatában értünk kiontott véréért Istentől bűnbocsánatot kaptunk. 


Másrészt: a Szentlélek megújított és Krisztus tagjává szentelt minket, hogy a bűnnek napról napra meghaljunk, és Isten szerint jóra törekvő életet éljünk.

Más szóval:

Egyrészt azt jelenti, hogy kegyelemből, Krisztusnak az ő keresztáldozatában értünk kiontott véréért Istentől bűnbocsánatot kaptunk. 


Másrészt: a Szentlélek megújított és Krisztus tagjává szentelt minket, hogy a bűnnek napról napra meghaljunk, és Isten szerint jóra törekvő életet éljünk.

A keresztség - Az új élet forrásának jele

67

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Tehát:


A keresztség ábrázolta ki neked (megmutatta a számodra még láthatatlan valóságot):


már nem a múló világhoz, hanem az újjáteremtett világhoz tartozol. Te is új teremtmény vagy. Újjászülettél - ezért hivatva vagy arra, hogy ezt megvalósítsd az életedben... kibontakoztasd ezt az új életet.

Igeszakasz

Ami minket is megtart most képmás gyanánt, mint keresztség, ami nem a test szennyének lemosása, hanem jó lelkiismeret keresése Isten iránt, a Jézus Krisztus feltámadása által; (Péter első levele 3, 21)

Imádság

Mennyei Édesatyánk!


Adj nekem erőt ahhoz, hogy a bennem elültetett új élet kibontakozzon, megmutassa magát tetteimben, cselekedeteimben is. Segíts, kérlek, mert nélküled nem megy.


Ámen

68

Miképpen emlékeztet és biztosít téged Isten az Úr szent vacsorájában arról, hogy Krisztus egyszeri keresztáldozatában és minden ajándékában részes vagy?

Krisztus nekem és minden hívőnek meghagyta, hogy egyek a megtört kenyérből s igyak a nekem nyújtott pohárból az ő emlékezetére. 


Ezzel együtt megígérte, hogy az ő testének feláldozása és megtöretése, vérének kiontása a kereszten értem is éppúgy megtörtént, mint ahogy két szememmel látom, amikor az Úr kenyerét nekem megtörik és a kelyhet nekem odanyújtják. 


És azt is megígérte, hogy az ő megfeszített teste és kiontott vére olyan bizonyosan táplálja lelkemet az örök életre, mint amilyen valóságosan eszem a kenyérből és iszom a kehelyből, amelyet Krisztus testének és vérének jeleként az Úr szolgája nekem átad.

Más szóval:

🍞🍷 MIT JELENT AZ ÚRVACSORA?


Jézus azt mondta a követőinek: együnk a megtört kenyérből és igyunk a pohárból az ő emlékezetére. Ezért az úrvacsorában a kenyér és a bor Jézus értünk hozott áldozatára mutat, az abból fakadó erőt jeleníti meg.


👀 Amikor látom, hogy a kenyeret megtörik 🍞➡️💔 és a kelyhet odanyújtják 🍷🤲, az olyan biztos jel számomra, mint amit a saját szememmel látok:


👉 Jézus az én bűneimért is odaadta magát. ✝️❤️
👉 Az ő vére értem is kiontatott. 🩸❤️

🍞 És ahogy a kenyérből valóban eszem, és 🍷 ahogy a pohárból valóban iszom, úgy bízhatok abban is, hogy Krisztus áldozata lelkemben táplál engem az örök életre. 🕊️❤️♾️

Az úrvacsora

68

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Ne félj: nem olyan bonyolult, amilyennek tűnik. Tehát:


  1. ) HÍV: Jézus téged is hív az úrvacsorához;

  2. ) MEGERŐSÍT: Téged is biztosít (királyi szavát adja), hogy kereszthalála neked is szól, neked is megváltást szerzett;

  3. ) TÁPLÁL: megmutatja és elérhetővé teszi a te világodban az örök élet forrását

Igeszakasz

És amikor ettek, vette a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, odaadta nekik, és ezt mondta: "Vegyétek, ez az én testem." Azután vette a poharat, hálát adott, odaadta nekik, ittak belőle mindnyájan, és ezt mondta nekik: "Ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik. (Márk evangéliuma 14, 22-24)

Imádság

Urunk Jézus Krisztus!


Köszönöm, hogy meghívtál asztalodhoz.


Kérlek, segíts, hogy tudjak élni szereteted azon erejével, amivel táplálsz engem.


Ámen

69

Mit jelent Krisztus megfeszített testét enni és kiontott vérét inni?

Egyrészt azt jelenti, hogy Krisztus szenvedését és halálát hívő szívvel elfogadjuk, és ezáltal bűnbocsánatot és örök életet nyerünk. 


Másrészt azt is jelenti, hogy a Szentlélek által, aki Krisztusban és bennünk is lakozik, mi egyre inkább eggyé válunk az ő szent testével – bár ő a mennyben, mi pedig a földön vagyunk –, testéből való testté és csontjából való csonttá leszünk azért, hogy miként a test tagjait egy lélek, minket is a Szentlélek éltessen és kormányozzon.

Más szóval:

Ha engedelmeskedek Jézusnak és úrvacsorához járulok - eszek a megtört kenyérből és iszok az átnyújtott borból, biztos lehetek abban, hogy az a forrás, ami számomra láthatatlan és megfoghatatlan, erősíti lelkemet, táplálja életemet. Így fogja egész életemet ugyanaz az erő vezetni és irányítani, amit a Szentlélek ad nekem, és ami Jézus megfeszített és megdicsőített testéből számrazik.


Röviden: Biztos lehetek abban hogy "az erő velem van" - mégpedig Jézus ereje, ami legyőzte a halált.

Testével táplál

69

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Az Úr Jézus Krisztus értünk megfeszített teste, ami a halált legyőzve feltámadott és most az Atya dicsőségében van:


a "link" köztünk és a Isten világa (Isten Országa) között. Ez a "link" minden úrvacsorán megmutatkozik, mert az Ő Szentlelke itt van közöttünk.  


Ha hittel veszel részt az úrvacsorán, ez a link "működik", Jézus táplál téged azzal az erővel, ami az eget és a földet teremtette, és ami feltámasztotta őt a halottak közül. Nem semmi dolog ez.

Igeszakasz

Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. (János evangéliuma 6, 54)

Imádság

Urunk Jézus Krisztus!


Kérlek, táplálj engem napról napra azzal az erővel, amit az Úrvacsorában megmutatsz. Szeretnék azzal az erővel eltelni, ami megeremtette az életet és feltámasztott téged a halálból. Szeretnék győztes lenni úgy, ahogy te magad vagy győztes.


Ámen

70

Ha Isten minden nyomorúságunkból egyedül kegyelemből, minden érdemünk nélkül Krisztus által szabadít meg, akkor miért kell jót cselekednünk?

Mert a hit gyümölcsöt terem, cselekvésre indít:


1) Isten iránti hálából,


2) Hogy lássam, valódi a hitem, jó úton járok,


3) hogy másokat is megnyerjünk Krisztusnak.


👉 A jó cselekedet nem az üdvösség ára, hanem a Krisztusba vetett hit gyümölcse. 

Más szóval:


1️⃣ ❤️ HÁLÁBÓL ISTENNEK


2️⃣ 🛡️ HOGY LÁSSAM: VALÓDI A HITEM


3️⃣ 🌍❤️ HOGY MÁSOK IS MEGISMERJÉK KRISZTUST


✝️ Jézus megvált → 🕊️ a Szentlélek megújít → 🌱 a hit terem → 🍎 látszik a jó élet


❤️ 1. Hálát adok Istennek.
🛡️ 2. A gyümölcsök megerősítik a hitemet.
🌍 3. Másokat is Krisztushoz vezethetek.


👉 A jó cselekedet nem az üdvösség ára, hanem a Krisztusba vetett hit gyümölcse. 

Új élet => Hála => Jó cselekedetek

70

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Nem azért teszem a jót, hogy üdvözüljek - ez nekem lehetetlen lenne.


Azért teszem a jót, mert Jézus üdvözített - és ez mindent megváltoztat! Életemet is, engem is.


Jézus azt mondja, hogy a rossz fa nem tud hozni jó gyümölcsöt, de a jó fa sem hoz rossz gyümölcsöt. Ennyi. (Máté 7, 17-18)


VAgy másik: nélküle olyanok vagyunk, mint a szőlőtőről letört szőlővessző. Egy darabig elvegetál, de nem fog gyümölcsöt hozni, az biztos. A keresztelésedben kijelentette neked Isten: ahogy a letörött szőlővesszőt visszaoltja a gazda a szőlőtőre, úgy "olt" vissza téged is Jézusba. Ő a szőlőtő: ha benne maradsz, ugyanaz az élet jár át téged is, ami őt (ahogyan a szőlővesszőt ugyanaz a nemes nedv, ami a szőlőtőben van) - tudsz gyümölcsöt teremni - tudsz úgy cselekedni, ahogy Jézus cselekedne.

Igeszakasz

Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni. (János evangéliuma 15, 4-5)

Imádság

Mennyei Édesatyánk!


Nincs szó, amivel meghálálhatom azt, amit Jézus Krisztus által értem tettél. Kérlek, tégy engem hálássá, hogy egész életem arról szólhasson, hogy a te nagyságodat tükrözöm vissza a rám bízott teremtett világra.


Ámen

71

Mik a hálaadás gyümölcsei, avagy a Szentlélek gyümölcse?

Szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény. (Galatákhoz írt levél 5, 22-23)

Más szóval:

🕊️ A Szentlélek gyümölcsei – vagyis milyen lesz egyre inkább az életem, ha a Szentlélek formál engem:


❤️ Szeretet – törődöm másokkal, nem csak magammal.
😊 Öröm – Istenben akkor is tudok örülni, amikor nem minden tökéletes.
🕊️ Békesség – nem akarok mindenből háborút csinálni.
⏳ Türelem – tudok várni, és nem robbanok fel azonnal.
🤝 Szívesség – kész vagyok segíteni és jót tenni másokkal.
🌱 Jóság – azt keresem, hogyan tehetek jót.
🔒 Hűség – lehet rám számítani, nem hagyom cserben a másikat.
😌 Szelídség – nem kell mindig nekem lennem a leghangosabbnak vagy a legerősebbnek.
🛡️ Önmegtartóztatás – tudok nemet mondani arra, ami rossz vagy káros.


🍎 Ezek együtt mutatják, hogyan formálja a Szentlélek az életünket. Nem különleges szuperképességek.

Ezek látható jelek az életünkben, amelyekből egyre inkább látszik, hogy Krisztushoz tartozunk. ❤️✝️


Minél több ilyen gyümölcs terem az életünkben, annál inkább látszik rajtunk a Szentlélek munkája. 🕊️🍎✝️

A hálaadás gyümölcsei

71

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Ha Isten Szentlelke benned él, akkor alakít is. Ennek konkrét jelei vannak. Valami arra sarkall, hogy így cselekedj... mert jó így cselekedni: szeretetben, örömben, türelemmel, szívesen és jóságosan, hűségesen és szelíden, önmegtartóztatással. Ez az alap.


Az ilyenek ellen nincs törvény: Senki nem hozott még törvényt, hogy a víznek folynia kell, a napnak világítani kell, a levegőt be kell tudni lélegezned. Egyszerűen így történik, mert Isten így akarta. Ha te is úgy cselekszel, ahogy Isten akarja, felesleges bármi törvényt hozni neked / ellened. Így cselekszel, mert Isten szeretete erre indít. Ennyi.

Igeszakasz

A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény. (Galatákhoz írt levél 5, 22-23)

Imádság

Mennyei Édesatyánk!


Taníts meg, kérlek, a Szentlélek gyümölcse szerint élnem. Taníts meg szeretettel cselekedni és örömben élni. Vezess el a békességre, hogy békét hozhassak én is. Tégy türelmessé és add, hogy szívesen tegyem a jót. Tégy engem hűségessé és szelíddé, és kérlek, tégy engem önmegtartóztatóvá, hogy uralkodni tudjak indulataimon.


Ámen.

72

Hány részből áll az igazi bűnbánat, vagyis az ember megtérése?

Kettőből: az óember megöldökléséből és az új ember megelevenítéséből. Azaz szakítok istent nélküli életemmel, és feléled bennem a tőle jövő új élet. 

Más szóval:

🗑️ Régi élet → DELETE
🔄 Új élet → START


Vagyis a bűnbánat nem csupán annyi, hogy:


❌ „Hagyjam abba a rosszat!”


Hanem:


✅ „Forduljak el a rossztól, és forduljak Krisztus felé!” ✝️❤️


💀 Óember megöldöklése = nemet mondok a bűnre.
🌱 Új ember megelevenítése = igent mondok Istennek.


👉 Bűnbánat = ❌ a régi élet elengedése + ❤️ az új élet elkezdése.a


Az új ember él bennem

72

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Ahhoz, hogy megértsd, olvasd el feltétlenül a következő két kérdés feleletet... úgy értem, hogy most.


Olvasd el a Kolossé beliekhez írt levélnek 3. fejezetét: ide kattintva tudod megnyitni.



Igeszakasz

Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megsemmisüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek. (...) Ezért tehát ti is azt tartsátok magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a Krisztus Jézusban. (Római levél 6, 6. 11.)

Imádság

Uram, Jézus Krisztus!


Köszönöm, hogy már benned élhetek, köszönöm, hogy már veled élhetek.


Taníts meg nemet mondani mindarra, ami tőled eltávolít, és igent mondani mindarra, amiben a te szereteted mutatkozik meg.


Ámen

73

Mit jelent az óemberrel való szakítás (az óember megöldöklése)?

Azt jelenti, hogy felismerem és elutasítom a bűnt, és nem akarok tovább Isten nélkül, bűnben élni.

Más szóval:

Azt jelenti, hogy felismerem és elutasítom a bűnt, és nem akarok tovább úgy élni, ahogy eddig. ❌😈
👉 „Ez nem jó, ebből ki akarok lépni!”


💀 Óember megöldöklése = nemet mondok a bűnre.

Az óember: offold!

73

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Ha rossz, ne tedd! Ha megtetted: ne félj: az Úr veled van, megbocsát. De kelj fel és többé ne vétkezzél!

Igeszakasz

Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megsemmisüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek. (Római levél 6, 6)

Imádság

Uram, Jézus Krisztus!


Tudom, hogy nem hétszer, hanem hetvenszer hétszer kell nekem megbocsánatod. Kérlek, adj erőt, hogy ne tegyem meg azt, ami neked rossz.


Ámen.

74

Mi az új ember megelevenítése azaz az újjászületés?

Szeretetből és hálából teszem Isten akaratát, és ez örömmel tölt el.

Más szóval:

Nem elég csak azt mondani, hogy „ezt nem akarom”. 😕


Isten segítségével elkezdek új módon élni, Krisztust követve. ❤️✝️


👉 „Azt akarom, hogy Isten szerint éljek!”


🌱 Új ember megelevenítése = igent mondok Istennek.

Az új ember: hatalmas "like"!

74

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Ez a lényeg: szeretetből teszem Isten akaratát, és ez örömmel tölt el.

Igeszakasz

Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem. (Galata levél 2, 20)

Imádság

Mennyei Édesatyánk!


Köszönöm, hogy képessé teszel engem arra, hogy veled együtt hatalmas dolgokat tehessek.


Kérlek, segíts, hogy megtegyem a te akaratodat, és segíts, hogy öröm töltsön el mindig, amikor a te szerreteted szerint cselekszem.


Ámen

75

Melyek a jó cselekedetek?

Csak azok, amelyek igaz hitből fakadnak, Isten törvényének megfelelnek és az ő dicsőségére történnek; nem pedig azok, amiket mi tartunk jónak, vagy amelyek emberi meghagyáson alapulnak.

Más szóval:


Nem minden az, amit mi jónak gondolunk, automatikusan jó Isten szemében.

Az a jó cselekedet, ami:


❤️ igazi hitből fakad – nem csak azért teszem, hogy mások lássák vagy megdicsérjenek;

📖 összhangban van Isten igéjével – Isten mutatja meg, mi a jó, nem egyszerűen mi döntjük el;

🙏 Isten dicsőségére történik – nem én akarok vele menőnek látszani, hanem Istent akarom vele szolgálni.


👉 Tehát:
Jó cselekedet = hitből + Isten akarata szerint + Isten dicsőségére.


És mégegyszer: a jó cselekedetek nem azért kellenek, hogy megvegyük velük az üdvösséget. Jézus kegyelméből vagyunk megmentve. A jó cselekedetek ennek a gyümölcsei. 🌱✝️

A hitből fakadó jó cselekedetek

75

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Ugye, milyen ismerős ez a hozzáállás: "Majd én megmondom, mi lesz"? "Én majd tudom, mi nekem a jó" - gondolja az ember, és ha már azt gondolja, teszi is.


Fontos: Isten a tervező is és az alkotó is - ő a Teremtő. Tehát, hidd el, hogy az a jó, amit Isten mond jónak. 


Az a jó, amit ő mond, és nem más.

Igeszakasz

Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat. (Máté evangéliuma 5, 16)

Imádság

Mennyei Édesatyánk!


Köszönöm Neked, hogy te, aki az élet teremtője vagy, megmondod, hogy mi a jó az életnek.


Kérlek, segíts, hogy mindeig felismerjem, mi a jó, mi az, ami tőled való.


Ámen

76

Mi az aranyszabály (a keresztyén ember cselekedeteinek vezérfonala)?

"Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták.” (Máté 7, 12)

Más szóval:

👉 Úgy bánj másokkal, ahogyan szeretnéd, hogy ők bánjanak veled. ❤️


Erre fut ki minden, amit Isten az írásokban kijelentett.

Az Aranyszabály

76

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Ne félj! Istennel sikerülni fog :)


Egyetlen magyarázat ehhez. Jézus ezt mondja: "mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták". Értsd: minden, amit Isten az Ószövetségben kijelentett, minden ezen az egy aranyszabályon alapul, erre mutat, ez a célja. Ez az, ami Jézus életében megmutatkozott - egyszóval a Szeretet.

Igeszakasz

Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták. (Máté evangéliuma 7, 12)

Imádság

Mennyei Édesatyánk!


Kérlek, segíts nekem, hogy életem minden tettét ez a tanítás alapozza meg. Nélküled nagyon nehéz - nélküled elkerülhetetlenül önző módon gondolkodok... "csak én, csak én, csak én..." Bocsáss meg nekem ezért, kérlek, és segíts úgy gondolkodnom, ahogy Jézus gondolkodott. Segíts azt tennem másokkal, ami nekem is jó. Segíts azt tennem másokkal, amit Jézusban tettél értem.


Ámen

77

Miért szükséges a keresztyéneknek imádkozniuk?

Azért, mert ez annak a hálaadásnak legfőbb része, amellyel tartozunk Istennek.


De azért is, mert Isten csak azoknak adja kegyelmét és Szentlelkét, akik őt erre őszinte szívvel szüntelenül kérik, s ezért hálát adnak neki.

Más szóval:

1.  Azért, mert ha ráébredünk, mekkora hálával tartozunk Istennek 🙌🎁, szóba akarunk állni vele 🗣️🙏, minimum azért, hogy megköszönjünk neki mindent. ❤️😊


2. Azért is, mert ha már ennyi mindent adott nekünk ❤️🙌, bátran kérhetünk tőle mindent 🗣️🙏, ami a mi boldog életünkhöz, az ő terve szerint 📖✨ szükségünk van.

Az imádság

77

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

A dolog egyszerű: 


ha valaki egy olyan ajándékot küld neked, ami túlszárnyalja legmerészebb álmaidat is, csak kíváncsi vagy arra, aki téged így szeretett, nemde? Csak érdekel, hogy ki az, akinek ilyen sokat jelentesz. 


Szóba akarsz állni vele. Legalább anniyra, hogy megköszönd neki. Vagy jobb esetben, hogy megkérdezd: mivel hálálhatod meg? Vagy, hogy megkérd, segítsen még, ha tud, életed más területén is.


Aki szeret minket, azzal szóba állunk. Akit szeretünk, azzal szóba állunk. Istennel ez a szóbaállás az imádság.

Igeszakasz

Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra. (Thesszalonikai levél 5, 16-18)

Imádság

Mennyei Édesatyánk!


Köszönöm, hogy szóba állhatok veled. Köszönöm, hogy hozzád fordulhatok életem minden helyzetében.


Kérlek, taníts meg úgy imádkozni, hogy higgyem és tudjam, meghallgatsz mindig, figyelsz rám mindig, és kész vagy cselekedni értem mindig.


Ámen

78

Mit parancsolt Isten, hogy kérjünk tőle?

Mindent, amire testünknek-lelkünknek szüksége van, amit a mi Urunk, Jézus Krisztus belefoglalt abba az imádságba, amelyre ő maga tanított minket.

Más szóval:

Mindent, amire testünknek és lelkünknek szüksége van. ❤️🧠


Isten azt szeretné, hogy bátran kérjünk tőle mindent, amire valóban szükségünk van az élethez. 🙏

Jézus pedig meg is tanított minket arra, hogyan imádkozzunk: az Úri imádságban (Mi Atyánk) összefoglalta, mit kérjünk Istentől. 🙌📖


Az Úr imádsága (Mi Atyánk)

78

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Az Úr imádsága... az imádság, amit Jézus Krisztus tanított nekünk.

Igeszakasz

"Ti tehát így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól; mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen." (Máté evangéliuma 6, 9-13)

Imádság

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, 

jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; 

mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma, 

és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek;

és ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól; 

mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. 

Ámen.

79

Miért imádkozunk?

Mert Isten Szentlelke engem is átjár és Jézus Krisztussal egyesít. Ezért én is Isten elé állhatok, életem minden pillanatát az Ő szeretetének hatalmában élhetem vele közösségben úgy, hogy bármikor megszólíthatom, mint gyermek az édesatyját.

Más szóval:

Azért imádkozhatok Istenhez, mert a Szentlélek bennem él, és összeköt Jézussal. ❤️✝️


Ez azt jelenti, hogy nem vagyok egyedül: Isten velem van a hétköznapokban is – amikor minden szuper 😄, és akkor is, amikor éppen minden szétesik 😔.


Isten szeretetében élhetek vele kapcsolatban, és bármikor megszólíthatom őt, nem kell hozzá különleges hely, időpont vagy „jelszó”. 😄


Úgy beszélhetek Istennel, mint egy gyermek a szerető édesapjával. 👨‍👧‍👦❤️

Párbeszédben Istennel

79

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Megint a szőlőtő példázata: ahogy a szőlőtőben keringő éltető nedv átjárja a szőlővesszőt, úgy téged is Isten Szentlelke átjár, ha Krisztusban vagy (a keresztelésedben többek között ezt jelentette ki neked az Úr: beleoltattál, mint a szőlővessző a szőlőtőbe.) 


Ez azt jelenti, hogy bármikor, bárhol odaállhatsz Isten elé abban a biztos tudatban, hogy ha te nem is látod őt, minden szavad előtte van, eljut hozzá... és az ő szava eljut tehozzád.

Igeszakasz

Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: "Abbá, Atya!" (Római levél 8, 14-15.)

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus!


Taníts meg minket imádkozni.


Ámen

80

Mit tanít Jézus az imádságról?

Azt, hogy amikor imádkozunk, ne legyünk képmutatók sem bőbeszédűek, hanem úgy álljunk Isten elé teljes bizalommal, ahogy gyermek az édesatyja elé.

Más szóval:

Amikor imádkozunk, ne játsszuk meg magunkat Isten előtt. 🎭❌


Nem kell hosszú, fancy szövegeket mondanunk, és nem attól lesz jobb az imánk, hogy sokat beszélünk. 🗣️❌


Egyszerűen legyünk őszinték Istennel, és bízzunk benne teljes szívből. ❤️🙏


Úgy álljunk elé, mint egy gyermek a szerető édesapja elé. 👧🧒❤️👨‍👧


Nem kell félnünk tőle, és nem kell szerepet játszanunk. Mondhatunk neki mindent úgy, ahogy van. 🗣️🙏❤️

Az imádság Jézus tanítása szerint

80

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Nem kell semmiféle technikázás,

Nem kell semmiféle mantra,

Nem kell semmiféle bűvös szó,

Nem kell előírt testtartás.


Hidd, hogy előtte vagy...

Hidd, hogy meghallgat...

Hidd, hogy átölel...

Hidd, hogy szeret...


Ez a lényeg.

Igeszakasz

"Amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és az utcasarkokon megállva imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat. Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban; Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megfizet neked." "Amikor pedig imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg. Ne legyetek tehát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle." (Máté evangéliuma 6, 5-8.)

Imádság

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, 

jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; 

mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma, 

és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; 

és ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól; 

mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. 

Ámen.

81

Miért járunk istentiszteletre?

Azért, hogy hálát adjunk Istennek mindazért, amit tőle kaptunk. 🎁🙌

Dicsérjük őt, énekeljünk neki és imádkozzunk hozzá. 🎶
Meghallgassuk Isten üzenetét, és tanuljunk belőle. 📖
Erőt kapjunk ahhoz, hogy a hétköznapokban is Isten szerint éljünk. 💪 🌱✝️

Más szóval:


Az istentisztelet nem csupán olyan, mint egy „feltöltődés” Istennel 🔋🙏 Legfőképpen állíndó visszacsatlakozás az Ő "hálózatára" – dicsérünk, tanulunk, imádkozunk, és új erőt kapunk a következő „pályához”. 🎮💪

Az istentisztelet

81

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Az istentisztelet nem valami "extra" dolog... ez az elsődleges hely, ahol találkozunk a feltámadott Jézussal. Ezt ő rendezte így: ez az a nap, amit az Úr szerzett! Ez az a nap, amit az Úr rendelt. Örvendjünk, vígadjunk e napon!

Igeszakasz

És legyetek háládatosak. A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dícséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek. (Kolosséi levél 3, 15-16.)

Imádság

Mennyei Édesatyánk!


Segíts, kérlek, hogy megértsem az Úr feltámadásának napját... az ünnepet, amit már most minden vasárnap megtarthatunk... az ünnepet, amely az örök életben kiteljesedik... segíts megérteni és megélni a feltámadás ünnepét.


Ámen

82

Miért ünnepeljük a vasárnapot?

Az Úr Jézus vasárnap támadt fel a halálból. 


Az első időkben nem volt külön húsvéti ünnep, hanem minden vasárnap Krisztus feltámadására emlékeztek. Ezért hívja az Újszövetség a vasárnapot az Úr napjának.

Más szóval:

Mert Jézus vasárnap támadt fel a halálból. A vasárnap ezért a feltámadás és az öröm napja. ❤️✨

Miért pont vasárnap?

82

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

A válasz egyszerű:


Jézus vasárnap támadt fel a halálból. (Máté 28, 1)

A feltámadt Jézus rendre ezen a napon jelent meg az apostoloknak. (János 20, 19. 26.)

Az első gyülekezetek ezen a napon gyűltek össze a kenyértörésre (úrvacsorára) (ApCsel 20, 7)

Vasárnap az Új Szövetség Nyugalomnapja (Zsid 4, 4-7)


Igeszakasz

...és valahol így szól az Írás a hetedik napról: "És megnyugodott az Isten a hetedik napon minden alkotó munkája után." Itt viszont ezt mondja: "Nem mennek be az én nyugalmam helyére." Mivel tehát még várható, hogy némelyek bemennek abba, és akiknek előbb hirdették az evangéliumot, nem mentek be engedetlenségük miatt, egy napot ismét "mának" jelöl ki. (Zsidókhoz írt levél 4, 4-7)

Imádság

Mennyei Édesatyánk!


Hálát adok neked, amiért vasárnapról vasárnapra részem lehet a feltámadás örömében, a te győzelmed vezetésében, megerősítésedben.


Kérlek, erősítsen meg ez az öröm a mindennapokban, hogy megálljam a helyemet azzal az erővel, amit vasárnap megmutatsz: a feltámadás erejével.


Ámen

83

Miért olvassuk a Szentírást?

Az igaz hithez szükséges kijelentést a Szentírásba foglalták. Egyedül a Szentírásból ismerjük meg igazán Istent és az ő reánk vonatkozó akaratát. Ezért miközben Isten Szentlelke vezet engem döntéseimben és cselekedeteimben, a Szentírás mércét, bátorítást és biztos alapot ad.

Más szóval:

A Szentlélek vezet minket a döntéseinkben és abban, ahogyan élünk, de közben nem kell találgatnunk, hogy mi a jó út. 


📖 A Biblia iránytűként 🧭, mérceként 📏 és biztos alapként 🪨 segít:

  • 🧭 megmutatja, merre menjünk,

  • 📏 segít megvizsgálni, hogy jó úton járunk-e,

  • 💪 bátorít, amikor nehéz,

  • 🪨 és biztos alapot ad, amikor bizonytalanok vagyunk.

Miért kell Bibliát olvasni?

83

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Ha a Bibliát olvasod, Isten maga tanít meg téged arra, hogyan értelmezd életedet az Ő tervében. Magyarul: hol a helyed abban a sztoriban, amit ő írt bele a mi világunkba Jézus által, az örök élet sztorijában.

Igeszakasz

De te maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál, tudván, kiktől tanultad, mivel gyermekségedtől ismered a szent írásokat, amelyek bölccsé tehetnek téged az üdvösségre a Krisztus Jézusba vetett hit által. A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített. (Timóteushoz írt második levél 3, 14-17.)

Imádság

Mennyei Édesatyánk!


Kérlek, növeld bennem a vágyat arra, hogy nap mint nap olvassam a Szentírást. Taníts, és vezess, és ha valamit nem értek, kérlek, adj türelmet.


Ámen

84

Hány fő részből áll a Biblia?

Két fő részből: az Ó-és Újszövetségből. Az Ószövetség 39, az Újszövetség 27 könyvet tartalmaz, így összesen 66 könyv van a Bibliában. 


Az Ószövetség eredeti nyelve a héber, az Újszövetségé a görög. 


Magyar nyelvre először Károli Gáspár gönci református esperes fordította le a teljes Bibliát. Megjelent 1590-ben Vizsolyban.

Más szóval:

No comment :)

A Biblia két fő része

84

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Olvasd csak el az igeszakaszt Péter leveléből:


Ez az a szentírási igeszakasz, ami Pál apostol írásait (újszövetségi írásokat) az ószövetésgi írásokkal egy szinten említi. Jó, rendben: itt abban a tekintetben, hogy van bennünk néhány nehezen érthető és félremagyarázható szakasz. De számunkra az a lényeg, hogy az ószövetésggel ("más írások") egy szinten.

Igeszakasz

A mi Urunk hosszú tűrését pedig üdvösnek tartsátok, ahogyan szeretett testvérünk, Pál is megírta nektek - a neki adott bölcsesség szerint - szinte minden levélben, amikor ezekről szól. Ezekben van néhány nehezen érthető dolog, amelyeket a tanulatlanok és az állhatatlanok kiforgatnak, mint más írásokat is a maguk vesztére. (Péter második levele 3, 15-16.)

Imádság

Mennyei Édesatyánk!


Köszönjük neked, hogy úgy rendelted: a Szentírásban benne legyen minden, ami az üdvösségünkre nézve fontos.


Kérlek, növeld a kedvemet napról napra, hogy olvassam ezt a gyönyörű Művet.


Ámen

85

Mi a Biblia legfőbb üzenete és egyben hitünk alapja?

Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János 3, 16)

Más szóval:

Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. ❤️✝️🙏➡️♾️✨


(János 3,16) 

A legfőbb Üzenet

85

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

Magyarázat:

Ehhez nem kell magyarázat...


Ezt csak hidd... és akkor tudsz mindent.

Igeszakasz

Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János evangéliuma 3, 16)

Álljon itt a végén a görög eredetiben is :)

Οὕτως γὰρ ἠγάπησεν ὁ θεὸς τὸν κόσμον ὥστε τὸν υἱὸν τὸν μονογενῆ ἔδωκεν, ἵνα πᾶς ὁ πιστεύων εἰς αὐτὸν μὴ ἀπόληται ˹ἀλλὰ˺ ἔχῃ ζωὴν αἰώνιον.

Imádság

Mennyei Édesatyánk!


Kérlek, segíts megérteni és megérezni ezt a hatalmas szeretetet, amivel szeretsz engem és az egész világot. Segíts, hogy ennek a szeretetnek lehessek élő jele ebben a világban és az eljövendőben egyaránt.


Ámen

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

9028 - Győr, József Attila u. 31.

​

refszabadhegy@gmail.com

  • Pinterest
  • Grey Facebook Icon
  • Instagram
  • YouTube

© 2023 by HARMONY. Proudly created with Wix.com

bottom of page