top of page

Főgondnoki visszatekintés 2025-re.

Kohán Zoltán főgondnok írása és összefoglalása

Főgondnoki visszatekintés

A 6 éves presbiteri ciklus harmadán, a második év lezártával szeretném főgondnoki szempontból leírni gyülekezetünk aktuális helyzetét, kitekintéssel a reménység szerint következő szakaszra.


Fő törekvésünk, hogy Istenre mutató jellé legyünk Szabadhegyen, egymással békességben és szeretetben élve, ahogy a hirdetőlap elején is olvasható: „Arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (János 13,35)


Elsődleges feladat a közösségben megmutatkozó szeretet munkálása. Az alap, hogy egyformán, kegyelemre szoruló bűnösökként állunk ugyanazon szabadító Úr előtt. Más szemszögből: alapvetően nincs jogunk egyik testvért a másiknál különbnek tartani. Bár nyilvánvalóan vannak különbségek a közösség tagjai között, ezek nem alapvetőek, és leginkább arra szolgálnak, hogy egymást ki tudjuk egészíteni, és épülhessünk egymás által. Fel kell ismernünk: formál, változtat minket az Úr egymás és a helyzetünk által, sőt törekednünk kell aktívan részt is venni ebben a formálódásban. Ennek felismerése, támogatása önmagában sok feladatot rejt. 


Az egyik kulcs a feladat megoldásához a példamutatás. Igyekszünk az elnökségben is tudatosan így tenni, hiszen Enikő, Sándor, Norbert és én négyféle, nagyon különböző személyiség vagyunk, eltérő habitussal és múlttal, különböző sebeket és ajándékokat hordozva. Hetente a szabad kedd estéken az elnökségi körben, imádkozó közösségként ebben a lelkületben voltunk együtt. Itt beszéltük meg az új és a szokásos feladatokat, itt formálódtak ki a súlypontok, jutottunk egyetértésre nyílt beszélgetésben, többször egymást tiszteletben tartó, de éles vitában. Ide hívtunk vendégeket, hogy tágabb képünk legyen például az intézményfenntartás, a diakónia, a gyülekezeti terek vonatkozásában. Nagyon hálás vagyok ezért a körért, a békességért, testvériségért, ami itt megvalósulhatott. Ezen az úton járnunk kell továbbra is. Érik a szüksége annak is, hogy alkalmanként hosszabb időt töltsünk egymás társaságában, nagyobb mélységben beszéljünk át alapvető kérdéseket, jussunk közös látásra.


Kiterjesztve a kört a presbitériumra, hónapról hónapra presbiteri bibliaórán, tavasszal és ősszel pedig Pannonhalmára elvonulva építkeztünk együtt. Törekszünk itt is a példamutatásra, a vállalt megbízatáshoz és a Megbízóhoz való hűségben, az egymással való együttműködésben, a közösségért való feladatvállalásban és a gyülekezet közösségének képviseletében. Jelenleg rendszeres igeközösségben vagyunk együtt, ami azt jelenti, hogy a bibliaórákon egy-egy igerészre kérdések alapján személyesen reflektálunk, épülve egymás gondolataiból. Bízom benne, hogy rendszeressé válik imaközösségünk is – a 2026-os év egyházi vezérfonala: az Imádság éve, reménység szerint tovább vezet majd bennünket ebbe az irányba.


Egyre inkább aktivizálódik a presbitérium, bízom benne, hogy a presbiter testvérek is így látják. Küszöbön áll az építkezés, formálódik az alapítvánnyal való együttműködés. Sokrétű feladatban szükséges a részvétel és felelősségvállalás, néhányat kiemelve: névjegyzék és leltár pontosítása, diakóniai szolgálat támogatása, családlátogatások, események dokumentálása, közösségi események szervezése és lebonyolítása, az intézményfenntartóvá válás munkálása, épített környezetünk fenntartása és alakítása, anyagi támogatás. Mindez egyszerre teher és lehetőség alkotásra, Teremtőnk iránti hálánk kifejezésére. Azon vagyunk, hogy nyomasztó kötelesség helyett, a megfelelő nézőpontot megtalálva örömteli szolgálat lehessen presbiterként részt venni gyülekezetünk életében. Alkalmazzuk a felelős témagazda szerepkört, sőt, ha lehet, párokra bízzuk a feladatokat, hiszen Jézus is kettesével küldte ki tanítványait.


Sok további kör, valamilyen közös érdeklődés vagy szolgálat kapcsán szerveződő csoport van gyülekezetünkben, amelyekben szintén a közösségben megélt aktív szeretet, Isten országa jó illatának, vonzásának megjelenítése a vezérfonal. Főgondnokként kevéssé látok rá a Nőszövetség, az Ifi, a Hitoktatók, a HISZEK közösség, a Diakóniai Szolgálat, a Dicsőítő zenekar és az Énekkar, a különböző Női körök működésére, de az elnökség valamelyik tagja, vagy Emőke és Adrienn közvetlenül részt vesznek ezekben és rálátást adnak a történésekre, szükségekre. Így megfelelően tudjuk kísérni ezeket a csoportokat. Én közvetlenül a Szőlőmag házikör működésében veszek részt, nagy hálával. Igyekszünk ezt az örökséget a Kisgyermekes családoknak továbbadni, bíztató jelek vannak a folytatásra. Törekszünk arra, hogy mindenki megtalálja a helyét valamelyik kisebb közösségben, ideértve akár a tavaszi-őszi csendesnapot vagy a nyári táborokat is. 


Az Ifjúság szolgálatának éve lezárult, ifjúságunk ezt az időszakot látható módon lélekben és létszámban megerősödve, gyülekezetünk szolgálatában is aktív részt vállalva élhette meg. Anyagilag támogattuk őket a Csillagponton való részvételben, a Talk rendezvényekre való eljutásban, csendesnapban, ők pedig megörvendeztettek minket bálnyitó tánccal, a kávéházi beszélgetések lehetőségével, a Passióval, a nyárnyitó oldalkerti partival és legfőképpen a gyülekezet jövőjének reménységével. Bízunk benne, hogy a természetes személyi változások ellenére (az ifjak bizony gyorsabban „öregednek”, iskolát váltanak, aktív életük áthelyeződik) folyamatosan fejlődhetnek, újabb és újabb módjait felfedezve az Igéből való épülésnek és a hitvalló, gyümölcsöző, örömteli életnek gyülekezetünkben. Talán előre vetíthetek egy újabb „növénykét”: jövőre adventben várhatóan több helyen felbukkannak majd a kántálók… 


Nagyon örülnék, ha a pedagógusok, az aktív férfiak, az idősebb korosztály, a fiatal felnőttek és a gyülekezetünkhöz újonnan csatlakozók is megtalálnák a maguk önszervező kapcsolódási formáit – ehhez azonban az aktív, nem lelkészi munkatársi kör bővülésére van szükség, amin lehetőségeink szerint munkálkodunk is, de alapvetően az Úr akaratára vagyunk utalva, ő küldi munkásait az aratásba. Bíztató jel, hogy sok testvérünkben erősödik a szolgálatra való készség, önálló lépésekkel, ötletekkel, örömmel vesznek részt a gyülekezet életében. Nagy köszönet mindenkinek, aki most kezd, vagy már hosszabb ideje támogat, visz valamilyen szolgálatot!


Ide kapcsolódik a második lelkészi állás megalapítása, más szavakkal állandóvá tétele is az eddigi ideiglenes, kirendelt jelleg helyett, gyülekezetünk anyagi erejéhez illeszkedve. Nagy öröm és egyúttal könnyebbség, hogy Jakab Enikő lelkipásztor asszonyban meglátásunk szerint a feladatra megfelelő személy is jelen van. 2022 szeptembere óta közöttünk gyógyulva és gyógyítva, erősödve és erősítve, a kezdeti hittanoktatói feladatok után 2024 óta teljes értékű lelkészként szolgálja a gyülekezetet elsősorban a fiatalok és idősebbek között. Szívvel és érzékenységgel, az igei szolgálatok felének ellátása mellett sokféle adminisztratív feladatot is vállalva és teljesítve. Bízunk benne, hogy tovább erősödve testben és lélekben kiegészíti és gazdagítja az elnökség látását és gondolkodását, a gyülekezet épülését. 


A lelkészi közösség további, iskolalelkésszel való bővülését hozhatja a 2025. januárjában indult intenzív beszélgetés az iskolafenntartásról. Elsőként egy nyugdíjas győri pedagógus, majd a tavaszi presbiteri csendesnapon Hella Ferenc, a somogyi egyházmegye esperese döntő impulzusokat adott ebben a témában. Megismertük az országos helyzetet, helyi lehetőségeinket, a vonatkozó egyházi és világi törvényeket, a finanszírozási rendszert, beszélgettünk igazgatókkal, pedagógusokkal, nagy reményekkel készültünk, elfogadtuk az erre vonatkozó Szándéknyilatkozatot. Több formában egyeztettünk a Református Oktatási Szolgálat főigazgatójával, dr. Bruckner Lászlóval is, de a közelgő parlamenti választások miatt egyelőre le kellett tennünk a konkrét lépésekről. Bízunk benne, hogy áprilistól újra ráfordulhatunk erre a témára. 


Hadd emeljem ki a hittanoktatók közösségét, mint imatémát, ahol a jelenlegi egyensúlyi helyzet a 2026/27- es tanévben változni fog, a reményeink szerint a 2027/28-as tanévben megvalósuló intézményfenntartóvá válás pedig gyökeres átrendeződést hozhat. A hittanoktatásról, mint gyülekezetünk egyik oszlopáról beszélünk, hiszen intézményes kapcsolatunk, jelenlétünk, missziónk az egyházon kívüli világban javarészt ezáltal valósul meg. A hittanos gyerekek és szülők közötti munka a konfirmáció utáni beépülést is befolyásoló kérdés. Erre irányulnak a HISZEK közösségre fordított erőfeszítések és részben a nyári táborok jelentős anyagi támogatása is.


Második ilyen, de a gyülekezet számára kevésbé látható oszlop a hozzánk forduló keresztelős családok és házasulandók felkarolása – a rendszeres foglalkozásokon részt vevők közül többen tagjaivá válnak gyülekezetünknek. Számukra kapcsolódási pontok, támogatók, mentorok bevonását szeretnénk elérni. Törekszünk más módon is kilépni a falaink közül, ennek áldott eszköze a dicsőítő csoport, akik júniusban Szentivánon két alkalommal, augusztusban pedig a Szenes Iván parkban hirdették Isten evangéliumát énekkel és zenével.


Nagy örömömre szolgál, hogy rátaláltunk egy fontos képre, így a következőkben nem elsősorban épületekről, hanem az igével való kapcsolódásunk tereiről ejthetek néhány szót. Egészen más megközelítést ad ez a kép: tereket keresünk, ahol Istennel találkozhatunk. A tavasszal még konténerek felhasználásával a Gábor Áron utcai telken létrehozandó nagyobb terem gondolatától a valódi igények és lehetőségek módszeres felmérésével, imádságos útkereséssel eljutottunk oda, hogy ma már a meglevő gyülekezeti terem bővítéséről gondolkodunk: a parókia két szobájának, fürdőjének és konyhájának átvételéről, ezekben nagyobb gyülekezeti konyháról, a mellékhelyiségek bővítéséről, a templom és a gyülekezeti terem közvetlen összekapcsolásáról. Ennek feltétele, hogy a parókia megmaradó tereit korszerűsítsük, részben átalakítsuk, hogy a lelkészcsalád számára továbbra is a megfelelő tér álljon rendelkezésre. 


Nagy munka lesz ez, jelentős előkészítési, szervezési feladatokkal, komoly anyagi terhekkel, amit a harangtorony vakolatának költséges állványzatról történő, de szükséges javítása is növel. Bízunk benne, hogy a gyülekezet tagjainak szívében tovább erősödik a bőkezű adakozó indulat és külső forrás bevonása nélkül meg tudjuk valósítani a tervet. Eközben döntő kérdés a békesség megőrzése, amihez sok beszélgetést, egyeztetést kell folytatnunk a gyülekezet tagjainak bevonásával. 


Ezzel párhuzamosan a Gábor Áron utcai lelkészlakás épületének esetleges bővítéséről, a telek rendezéséről, hasznosításáról is gondolkodnunk kell. Itt is lehetőségünk van olyan terek létrehozására, amik áldott alkalmat adhatnak közösségek épülésére, az Igével való találkozásra. Fontos felismerés volt viszont, hogy megfelelő méretű, teljes értékű új gyülekezeti házat ezen a telken a jogszabályi előírások miatt nem tudunk megvalósítani.


A gyülekezet falain kívülre tekintve városunkban nagyobb hangsúlyt kell fordítanunk az önkormányzattal való kapcsolatra. Eddigi kéréseinket újra és újra meg kell fogalmaznunk, elsősorban a Szentivánon erősödő közösségünk tereinek megtalálására, a Vak Bottyán utcai parkolóhelyek rendezésére és a hittanoktatás logisztikai (parkolási) igényeinek megoldására. Emellett építenünk kell a kapcsolatainkat, felmutatva közösségünk törekvéseit, a város életének építésében, gazdagításában rejlő lehetőségeket, akár összefogva a győrújbarát-ménfőcsanaki és a Kossuth utcai református egyházközségekkel. Az örök élet tágasságának jó híre lakóhelyünk számára is létszükséglet!


A belvárosi gyülekezet elnökségével intenzíven keressük a kapcsolatot, reménység szerint januárban lehetőség nyílik a találkozásra Szabadhegyen és ismét közelebb kerülhet a korábban összetartozó két közösség, de immár új alapokon. A rendszeres dunántúli és egyházmegyei főgondnoki találkozóknak hála jó a kapcsolat a környező gyülekezetek főgondnokaival. Keressük a kapcsolódási lehetőséget a pázmándfalui, győrsági, tápi, tápszentmiklósi református gyülekezetekkel, de eddig az ünnepi meghívókon, néhány látogatáson kívül még nem találtunk olyan közös pontot, ahol a kapcsolat szárba szökhetett volna. Jövőre talán sikerül itt is előre lépni. Segítségül van ebben a pápai Missziós Nap is, amin már második éve vehetünk részt, és idén újra a REND, Veszprémben.


Kárpátaljai testvéreink kezét sem engedjük el. 3 év után idén sajnos nem sikerült eljutni Szalókára és Csetfalvára, csupán gyülekezetünk adományait juttattuk el. Egyrészt a nyári hittantáboruk étkezési költségeinek támogatására személyesen a debreceni Református Egység napján, és a gyermekek karácsonyi csomagjára utalással. Tartjuk a kapcsolatot állandó házigazdánkkal, Bátori Józseffel, az Ungi Egyházmegye főgondnokával, Soós István nagytiszteletű úrral, akinek hitoktató felesége idén gyermekáldás miatt nem tudott eljönni napközis táborunkba és Orbán Sándorral, csetfalvai lelkipásztorral és az azonos nevű főgondnok úrral. A közöttünk élő, Kárpátaljáról származó testvérekkel jó a kapcsolat. Nikolett rendszeres orgonaszolgálatáért hálásak vagyunk, Zsigmondnak és csapatának pedig a templom rejtett esővíz csatornájának szigetelését köszönjük meg! Több év óta van konfirmandusunk is Kárpátaljáról. Tavasszal tartottunk egy sütögetős, beszélgetős összejövetelt, amit idén is szeretnénk megismételni. Isten áldja meg őket és hozza el a békességét Kárpátalján!


Isten munkájában nehéz a távlatos tervezés, ezt meg kellett tanulnom. Töredékességünk miatt céljaink nem az Ő céljai, eszközeink nem az Ő eszközei. A sikert sem az Ő szemével mérjük. A szívekkel kapcsolatban csak homályosan látunk és érzünk, ezt el kell fogadnunk. Úgy kell jelen lennünk, hogy csak lépésről-lépésre látjuk meg a Mindenható akaratát, ami sokszor nem is egyezik a mi jószándékból fakadó vagy akár ösztönös akaratunkkal. Lehet gyülekezeti házat, iskolafenntartást, idősotthont, több csoportos ifit tervezni. Mindezek szívét: a belőle táplálkozó, hozzá kötőtő életeket, a kirendelt munkatársakat, a világos látást, az Ige jelenlétét mi nem tudjuk biztosítani. Még az anyagiakat sem, hiszen ezek is az adakozó testvérek szívén, napi döntésein múlnak. Haladunk, amerre együtt tudunk menni, megyünk olyan tempóval, amire lehetőségünk van, de közben folyamatosan figyelünk, korrigálunk, ha kell, és nem szűnhetünk meg keresni Urunk akaratát és hálát adni kegyelmének megtapasztalásáért, felkészülve arra is, hogy lesznek bukások, kudarcok, amiket el kell majd hordoznunk.


Végül jó szívvel ajánlom a testvéreknek Steinbach József püspök úr újévi köszöntőjét, és az ott említett gyűjteményt, ami reformátusságunk erejét mutatja fel: ezisreformatus


Zsolt 68,20: Áldott az Úr! Napról napra gondot visel rólunk szabadító Istenünk.

Kohán Zoltán


A 2025-ös év kiemelkedő történései a hirdető füzetek alapján:

01.17: Báli táncpróbák felnőtteknek és ifjaknak

01.18: Kürtőskalács sütés – immár hagyomány

01.20: Prsb. gyűlés – Zárszámadás, az első teljes év mérlege pozitív! Kongatási rend módosítása. 01.20-24: Ökumenikus imahét záró szeretetvendégségekkel, a Niceai hitvallás lelkiségében: Egy az úr, egy a hit, egy a keresztség

01.26: Elindult az Útravaló Református könyvtár Győrffy Eszter gondozásában

01.28: Szárnyalj-horgolj női kör folytatódik, beszélgetés iskolafenntartás témában

02.02: Elhunyt ifj. Bellai Zoltán gyülekezetünk egyik kántora

02.04: Prsb. gyűlés – 2025-ös Költségvetés, EFJ: 1%, havonta min. 1800 Ft

02.07: Református bál 220 fővel, jó hangulatban, testvéri közösségben.

02.09: Elindult a Kávéház, ami a karácsonyi ünnepi istentiszteletek kivételével minden vasárnap délelőtt lehetőséget biztosított az együtt maradásra, beszélgetésre. Köszönet az ifjúság szolgálatáért!!!

02.11: Egyeztetés iskolaátvételről elnökségi körben

02.12: Elkísértük utolsó útjára Szakács Sándor édesanyját, Zsuzsa nénit

02.13: A Missziói bizottság megbeszélése

02.25: Antal Judit előadása a HISZEK keretében, 40 fővel

03.01: A csetényi ifi látogatása

03.06: Indul a Baba-Mama kör Enikő és Emőke gondozásában

03.08: Hittanos kirándulás Tatabányára a Turulhoz és a Szelim barlanghoz 50 fővel

03.12: Női kör Bede-Fazekas Enikővel

03.14: Sütögetés a Kárpátaljáról érkezőkkel

03.16: Kisgyerekes családok összegyűjtése, Mészáros Sándor nyugalmazott lelkipásztor köszöntése 80. születésnapja és díszoklevele kapcsán

03.20, 27: Böjti hitmélyítő alkalmak Szakács Gergely és Bella Péter vendég szolgálatával

03.21-22: Presbiteri csendesnap Pannonhalmán, vendégünk volt Hella Ferenc, téma: iskolafenntartóvá válni.

3.25-26: Főgondnoki konferencia Balatonfüred, Siloám ház (dr. Bruckner László, dr. Czibere Károly)

03.29: Rokonlélek együttes koncertje

04.01: Presbiteri gyűlés, Szándéknyilatkozat elfogadása az intézményfenntartóvá válásról. A Szabadhegyi Reformátusok Alapítványával való együttműködés megújítása

04.05: Talk ifjúsági találkozó Pápán, 13 ifjú testvérünk részvételével, közreműködéssel a szervezésben

04.12: Húsvéti kézműveskedés, megújult templomi hangtechnika beszerelése, Templomkert csoport munkálkodása

04.18: Passió, két előadás

04.21: Húsvét hétfői istentisztelet Pula Tamás legátus szolgálatával

05.1-2: Gyülekezeti csendesnap Monoszlón

05.05: Konfis szülői értekezlet

05.09: Templomi riasztórendszer beszerelése

05.11: Kisgyerekes családok összegyűjtése, húsvéti dicsőítő alkalom a templomban

05.15: A nagy harang nyelve leszakadt, ideiglenesen a kicsi vette át a funkcióját

05.16: Egyházmegyei közgyűlés, Pápa: „vallásfelekezeti normavesztés”, misszió, ifjúság

05.17: Nőszövetségi konferencia Balatonfüreden

05.18: Szeretetvendégség az idősekkel az esti istentisztelet előtt és után

05.19: Kanonika vizitáció gyülekezetünkben, köreink bemutatkozása

05.24: Református Egység napja Debrecenben, támogatás átadása a Bátori József ungi főgondnok úrnak

05.29: Harangnyelv javítása

05.30: Diakóniai szolgálat munkatársainak találkozója

06.01: Húsvéti dicsőítés Győrszentivánon

06.07-09: Konfirmáció 26 ifjú testvérrel és Pünkösdi ünnepi istentiszteletek

06.17: Presbiteri gyűlés – az intézményfenntartáshoz kapcsolódó konkrét lépések elhalasztása a Református Oktatási Szolgálat főigazgatójának tanácsára

06.18: Generációs tábor előkészítő megbeszélés

06.20: Nyárnyitó kerti party 70 fővel a templomkertben az ifjúság szervezésében

06.22: Évzáró családi istentisztelet bográcsozással, perselypénz az Erdélyi Árvíz károsultjainak

06.23-27: Generációs tábor Balatonszárszón az SDG-ben, 220 fővel, 20 szolgáló testvérrel, áldott időben! Téma: találkozások Jézussal, győzelem a csüggedés, vakság, kétségek, az önmarcangolás és a tétlenség felett.

06.29: Dicsőítő zenekarunk fellépése a Győrszentiváni családi napon

07.05: Gyülekezeti munkanap, Szécsi Attila Krisztus képének felszerelése, lomtalanítás

07.07-11: Napközis tábor 40 fővel. Téma: Isten gondoskodása a Biblia vízhez kapcsolódó történeteiben

07.11: Harangtorony viharokban fellazult vakolatának sürgősségi eltávolítása

07.14-19: Csillagpont ifjúsági fesztivál Zánkán, gyülekezetünkből 18 résztvevő, jelentős támogatással. A DREK családos hete Balatonfenyvesen.

07.14-08.11: Lelkészeink 2-2 hét szabadsága

08.03: Murányi Ádám építési vállalkozó jelentkezése a toronyjavításra a hirdetés után

08.05: Presbiteri bibliaóra: döntés a Krisztus kép eltávolításáról

08.19: Prsb. gyűlés, a második lelkész állás megalapításának kezdeményezése, a Krisztus kép elhelyezése

08.24: Dicsőítő zenekarunk Nyári örömkoncertje a Szenes Iván parkban

08.25-27: Ifi csendesnap Gézaházán

08.29: Dr. Balogh Vilmos presbiter testvérünket kísértük el utolsó útjára

09.03-05: Ifi vezető képző Balatonfüreden, 3 testvérünk részvételével

09.06: Gyülekezeti munkanap, Gyülekezeti terem ablakainak festése, beállítása, szigetelés cseréje

09.19: Konfis szülői értekezlet

09.20: Missziós nap Pápán: „Vessetek magatoknak igazságot, akkor hűséget arathattok!”

09.21: Tanévnyitó istentisztelet bográcsozással

09.28: Prsb. gyűlés az istentisztelet után toronyfelújítással kapcsolatban

10.01: HISZEK szülői értekezlet

10.04: Hittanos kirándulás a Bakonyba, Miatyánk az Ördöglikban

10.05: Idősek megvendégelése a délelőtti istentisztelet után

10.12: Czigány József beszámolója egyiptomi útjáról a Kávéház keretében

10.19: Kisgyermekes családok összegyűjtése

10.22: Imaéjjel Pápán az ifjúságnak

10.23-24: Gyülekezeti csendesnap Monoszlón, 17 fővel

10.25: Dunántúli Nőszövetségi konferencia gyülekezetünkben, gazdag tartalom, méltó vendéglátás

10.31: Reformációi úrvacsorás istentisztelet

11.08: Gyülekezeti munkanap, gyülekezeti terem födémszigetelése. Presbiterképző alkalom Pápán

11.14: Egyházmegyei főgondnoki találkozó gyülekezetünkben

11.16: Vázlattervek bemutatása a gyülekezeti terek átalakításáról az istentisztelet után

11.21-22: Presbiteri csendesnap Pannonhalmán, igeközösség, dicsőítés, református erőforrásaink

11.23: Wycliffe bibliafordító társaság bemutatkozása a Kávéház keretében

11.29: Adventi kézműves

12.03: Ráhangolódás az ünnepre – alkotókör Bede-Fazekas Enikővel

12.07: Kárpát medencei imanap, Balogh Nagy Olivér koncertje

12.11, 18: Adventi előkészítő alkalmak Barta Zsolt és Roboz Péter vendég szolgálatával

12.14: Hittanosok adventi műsora, karácsonyi csomag a résztvevő és a jelen levő gyerekeknek. Adventi vásár, 100db csomag a rászorulóknak a Rába Rotary Klub gyűjtéséből

12.16: Alapítvány nyílt kuratóriumi ülése

12.20: Adventi dicsőítés

12.21: Ruppert István orgonakoncertje

12.24-25-26 Karácsonyi ünnepi istentiszteletek

12.31: Zárszámadás előkészítése, Évzáró istentisztelet – SDG!


Végül a népmozgalmi adatok 2025-ben:

20 gyermek és 2 felnőtt keresztelő, 26 konfirmandus és 2 felnőtt konfirmáció,

5 esküvő, 16 temetés, ebből 12 választói névjegyzéki tag


A visszatekintő pdf formátumban is letöltehtő:

Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség

9028 - Győr, József Attila u. 31.

refszabadhegy@gmail.com

  • Pinterest
  • Grey Facebook Icon
  • Instagram
  • YouTube

© 2023 by HARMONY. Proudly created with Wix.com

bottom of page