A Halál végső, minden elsöpörni vágyó rohama kudarcot vallott.  Pedig összeszedte minden erejét. Ott volt az egyetlen tökéletes és igaz ember benned, Urunk, az értünk emberré lett Istenben, keresztre feszítve, megalázva, halálra szánva. Neked szegeztük az Istenét megtagadó ember haragját: „Miért ilyen a világ?” „Miért hagyod?” Neked szegeztük oldaladba döfő lándzsaként a kérdést. Pedig Te nem ilyen világot akartál. Mi tettük ilyenné. Nem hagytad az ember halálát, de mi mégis a halált választottuk. Amikor úgy gondoltuk, sikerülni fog Nélküled. Amikor megpróbáltuk a Te totális Szereteted helyébe a magunk igencsak véges, válogató kedvtelését állítani.

Elfordultunk tőled, befogtuk szemünket, amikor hálával kellett volna fogadni ajándékodat, az életet, és benne mindent, ami szép, ami jó. Jogos tulajdonunknak éreztük, ami felhatalmaz minket arra is, hogy ha kell, ölre menjünk egymás ellen a javakért. Csak akkor fordultunk feléd, amikor árvává vált életünk kudarca miatt felelősségre vontunk:: „Milyen Isten vagy?!”, és elfordulva tőled csak a bűnbakot láttuk benned. De a legnagyszerűbb az, hogy te vállaltad a bűnbak szerepét. Magadra vállaltad a halált, hogy mi is találkozhassunk ezzel a tökéletes, totális, isteni Szeretettel, ami életet ad, amiben az élet felragyog és diadalmaskodik. Amiben nincs a gyűlölet semmi árnyéka, és a „nem kellesz” halálos dárdadöfése. Elvitted helyettünk a balhét azért, hogy a világ újra olyan lehessen, amilyennek Te akartad. Ott, a keresztednél a halál összeszedte minden erejét, Neked, az egyetlen megmaradt igaznak támadva kísértett: "szállj le a keresztről, és akkor hinni fogunk neked". Mert abban a téveszmében élünk, hogy csak az hihető, amit látunk – és közben megannyi ellenőrizetlen hazugságnak bedőlve csak egyek vagyunk a felhergelt, halálodat követelő tömegben.

De Te nem szálltál le… maradtál, hogy elviseld gúnyolódásunkat, hitetlenségünket, haragunkat... hogy legyőzd mindennek az életet pusztító erejét. És visszajöttél győztesen széttörve a halál letörhetetlennek hitt láncát. A halál és az ember istentelenségének teljes ereje sem tudott legyőzni, és egy eldugott sírba bedugva örökre elhallgattatni Téged. Visszajöttél. És a legcsodálatosabb, hogy most minket hívsz újra és újra erre az Életre, ami már olyan, amilyennek te akarod. Hogy tudjuk, a múló földi élet minden életet romboló ereje sem képes elszakítani minket tőled. Hogy tudjuk, életünknek értelme és célja van, nem a mulandóságba bezárva, hanem a végtelen lehetőségek felé kitárva. Feltámadtál. Halálunk összeszedte minden erejét ott, a végső rohamnál, keresztednél, de kudarcot vallott. Az élet győzött, a Szeretet győzött. Győztél, Urunk!