Nagypénteken délelőtt megtelt a templomunk Győr-Szabadhegyen, gyülekezetünk tagjai előadták a Passiót, Jézus szenvedéstörténetét. A délutáni előadásra még többen eljöttek, szinte el sem fértünk. Egy gyülekezeti tagunk sokat imádkozott azért, hogy minél többen eljöjjenek, az emberek akarjanak találkozni Istennel. Isten dolgozott az emberi szívekben, a Szentlélek munkája egészen kézzelfoghatóvá vált.

"Megrendített, megítélt, felemelt" - mondta egy néző, "életem legcsodálatosabb Húsvétja" - így egy másik és özönlöttek az őszinte, mély  mondatok. "Nem színdarabot adtunk elő, hanem Jézus Krisztus üzent a nézőknek, vele találkoztak. Rájöttem, hogy Istennek szolgáltunk, Ő nem elégedettséget akart, hanem megnyíló szíveket" - írta egy szereplőnk.

Mária szerepében játszó gyülekezeti tagunk így nyilatkozott: "Tudatosodott bennem, az anyai féltés és aggodalom, a minden követ megmozgató Isteni szeretet belénk kódolt ösztöne milyen elképesztően mélyről fakad. Évezredek óta hány generáción át köti össze az édesanyákat a világon, határokat, nyelveket áthidalva. Mennyi kinccsel halmoz el, milyen végtelen a szeretete, hogy évről évre felnyitja a szememet: asszony figyelj, te is az én szeretett gyermekem vagy."

Ilyen és ehhez hasonló önfeltárásokat hozott elő a Passió történetének eljátszása, melyet gyülekezetünk három ifise hozott el Győrbe. Részt vettek egy Passió rendező képzésen, amit Meskó Zsolt rendező tartott. Megkapták az általa írt forgatókönyvet, a jelenetek pontos leírását, instrukciókat, az összes jelmezt, az előadás napján pedig hang és fénytechnika is a rendelkezésükre állt.

A fiatalok biztos kézzel osztották ki a szerepeket a felnőttek és egészen ifjú szereplők számára is. Az Ő választásuk alapján Jézus  hangját lelkészünk adta. Tőle hangzottak el az események Szentírásból ismert Igéi. E főszerep mellett a két kulcsszereplőt, a Kísértőt és a Vasárnapi Keresztyén fiatalembert (Fekete zakós) két olyan gyülekezeti testvérünk játszotta, akik élő hitének köszönhetően mi résztvevők, és a nézők, több százan együtt sodródtunk bele a nagypénteki jeruzsálemi eseményekbe. Az ő párbeszédükből bontakozott ki a történet: ahogy tusakodtak egymással az emberi gyarlóság és jóság, kegyelem és kegyetlenség, és ahogy mindezt legyőzte Isten mindent felülíró akarata.

Sokáig csupán olyan feladatnak éreztük ezt az előadást, amely amatőr színészekként tesz próbára minket, bár több kegyes célja is van: bemutatni a keresztutat azoknak, akik még nem ismerik, gyerekeknek és a nem hívőknek, és összehozni a gyülekezet több nemzedékét egy közös, nagy kihívásban, egyfajta csapatépítésként. Isten azonban valami mást, nagyobbat tervezett. Nem hagyta, hogy ilyen jó szándékú, mégis emberien banális célunk legyen a szenvedésével.

Minden várakozásunkat felülmúlta az előadás, a szereplők olyan átéléssel játszottak, hogy talán nem túlzás állítani, egy csoda részesei lettünk. Méltó módon sikerült bemutatnunk Jézus értünk viselt szenvedéseit, a jelenbe emeltük át a 2000 évvel ezelőtt történteket.

Végezetül álljon itt a Máriát játszó egyik testvérünk vallomása: "És aztán megtörténik. Ott térdelek a kereszt előtt, és próbálom eljátszani az élet legnagyobb fájdalmát, a fiam elvesztését. A zene magával ragad, Lóri a lelkembe hatolóan néz, aztán vége és az ölembe teszik. Mária ül ölében a halott Jézussal…..,a szemem csukva, Kálmán vállamra teszi a kezét, és elmondja az utolsó monológját, elcsuklik a hangja, és újra elerednek a könnyeim. Ennyi érzelmet nem lehet kibírni. És akkor megtörténik…. tudom és érzem, hogy bármi fájdalom és nehézség is jön ezután, ki fogom bírni. Ki fogom bírni, mert Jézus mindig ott lesz, és megfogja a vállam, átölel és erőt ad."

Győrffy Eszter