Nagypéntek: Jézus kereszthalálának ünnepe. Ünnep. Tudom első hallásra megütközünk a szón. Sőt, van, hogy másodikra, harmadikra is… nehezen tudjuk elfogadni. Mi az ünnepélyes egy agyongyötört, megalázott, keresztre feszített ember haláltusájában? Mit lehet ünnepelni abban, ahogy Jézus, akiről tudjuk már, hogy kicsoda valójában, az emberi gonoszság és istentelenség kénye-kedvének kiszolgáltatva szörnyű kínok között meghal?

Pedig, ha így nézünk rá, még mindig nem értjük a lényeget.

Először is: Ő soha egyetlen pillanatig sem volt kiszolgáltatva az emberek kénye-kedvének, és soha, egyetlen pillanatig sem volt a bűn és a halál foglya. Ő ezt vállalta értünk. Önként vállalta, mert tudta, amit mi nem: a halált, és annak gyökerét, az ember istentelenségét másképp legyőzni nem lehet. És ő azt akarta, hogy mi a győztes oldalon álljunk, vele legyünk ismét. És mivel ő tudta egyedül megtenni a szeretetnek ezt a hatalmas tettét, ezért vállalta. Helyettünk és értünk.

Másrészt itt vannak Jézus szavai, amelyeket jeruzsálemi asszonyoknak mondott, amikor siratták őt keresztútján: "Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok, hanem magatokat és gyermekeiteket sirassátok… Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi történik a szárazzal?” (Lukács 23, 28. 31.). Jézus a keresztet cipelve azt mondja, hogy nem őt kell siratnunk. Ő nem siratásra méltó. Ő győzni jött. Azt győzi le éppen, ami minket embereket megfoszt az élettől, a reménytől, ami fájdalmat, keserűséget, haragot és gyűlöletet kelt az ember szívében, kilátástalan küzdelemmé téve egész életét addig, ami újra vissza nem tér a porba. Ő győztesként vívja a harcot: nem őt kell siratni. Isten mentsen attól, hogy Nagypénteken Jézust sirassuk. Azt mondja a győztes Úr, hogy magunkat sirassuk. Mert amit ott látunk a kereszten, a kilátástalan, emberek kénye-kedvének kiszolgáltatott szenvedés, az a mi életünk kudarca. A mi életünk zsákutcája. A száraz fának terméketlensége, amit most Ő, a zöldellő, életerős fa újjáteremt és új életet nyit mindenkinek, aki el meri hinni Isten ezen hatalmas Szeretetét.

Harmadrészt, ott van Pilátus kérdése. Kit eresszen szabadon: Jézust, vagy Barabást. Azt mondanánk mai fejjel, hogy Jézust. Ugye? Mert már tudjuk, hogy ki Ő. És kire kérnénk a keresztet? Barabásra. Na ez az. Kérnénk és kérjük a keresztet nem csak Barabásokra, hanem mindenkire, aki éppen nem egy követ fúj velünk. Aki éppen útban van, a „Nem szeretem” körbe tartozik. Vagy éppen közönnyel, legjobb esetben némi sajnálattal néznénk jól megérdemeltnek hitt vesztét. Pedig Jézus pont azért jött, hogy Barabásnak és Barabásainknak új esélyt adjon. És azért, hogy nekünk, akik Pilátus szájába adjuk a neveket, új esélyt adjon. Mert Isten nem akarja a bűnös ember vesztét, hanem hogy megtérjen útjáról és éljen. Jézus megmenteni jött minket, Barabásokat. A bennünk élő indulatok akkor is kimondatnánk velünk, hogy Jézus kerüljön a keresztre, amikor éppen mit sem sejtve egy embertársunkat átkozzuk, vagy haraggal fordulunk felé. Jézus magára vette a mi bosszúnkat, tehetetlen haragunkat, pusztító gyűlöletünket. Igen, mi adtuk Pilátus szájába a szót: „Keresztre Jézussal”. És Jézus ezt tudta, hagyta. Azért, hogy minket megmentsen.

A kereszt Isten szeretetének győzelme az emberi nyomorúság felett. Győzelem és nem gyász. Ha csak a gyásznál maradunk, még mindig az ádámi nyomorúságunk felől szemléljük Jézus keresztjét. Saját életünk kudarcát látjuk Jézus győzelme helyett. Jézust siratjuk, pedig bűneinket kellene, amelyek Őt a keresztre vitték.

Jézus keresztje Győzelem! A legnagyobb. Jézus kereszthalálának emlékezete Ünnep, és természetesen torkollik bele a feltámadás Ünnepébe.

Mert Jézus feltámadt. Jézus él. A kereszten aratott diadala a feltámadásban mutatkozott meg, és elénk állítja azt az életet, amit Isten nekünk megálmodott. Az életet, amelyen már nem fog a bűn, nem fog a halál. Az élet, amely már nem Istentelen, hanem Istennel közösségben már ki tudja bontakoztatni mindazt a csodát, amit Isten bele rejtett – ahogy a virág bimbója kinyílik, ahogy az elvetett mag szárba szökken. A Nagypéntek Húsvét vasárnappal együtt a legnagyobb ünnepünk. Mert nem csak egy egyszerű „emlékezés”, ami egy régmúlt dicső tett ájtatos felelevenítése. Emlékezet, amely vallja, hogy az a régmúlt dicső tett ma is itt van, érvényt szerez az élet győzelmének, és bennünk napról napra formálja azt az életet, amit Jézus a feltámadásban megmutatott.

Jézus Győzött. Élj ebben a győzelemben, hogy túl láss mindazon, amit Jézus keresztjében siratni valót láttál: a te nyomorúságod életet pusztító minden hatalmán – ezek legyőzettek, eltöröltettek, erejüket vesztették. Élj ebben a győzelemben, hogy meglásd a kereszten diadalt aratott Úr rád mosolygó arcát, amikor hív téged is. Élj ebben a Győzelemben, hogy meglásd a Feltámadás erejét ma is, a mindennapjaidban. Élj ebben a Győzelemben, hogy azt az életet élhesd, amit Isten neked megálmodott.