top of page

Tóth Dániel, Dr.

Presbiter

Dr. Tóth Dániel vagyok, 42 éves. 2020 óta Győr-Gyárvárosban praktizálok háziorvosként.


Feleségem szintén háziorvos, két gyermekünk van, 12 éves a lányunk, 8 éves a fiunk. Borsod vármegyéből származom, 15 éve élünk Győrben. Református családban nőttem fel, édesapám nyugdíjas református lelkész. Tizenéves koromban fogadtam el személyes megváltómnak Jézus Krisztust. Valószínűleg beszédhibámból adódóan zárkózott a természetem, sokszor Jónásként / Mózesként reagálok a szolgálatra való felkérésekre. Éppen ezért sokat imádkoztunk és gondolkoztunk a presbiteri jelölésről feleségemmel.


Jelenleg időm nagy részét a családom és a munkám tölti ki, de próbálok egyre több időt szentelni a gyülekezetnek is. Leginkább orvosként ismernek. Aki esetleg az idei balatonszárszói gyülekezeti táborban ott volt, én voltam a „Pál Tourist” című műsorunknak a bemondója, illetve feleségemmel „orvosi ügyeletet” tartottunk a rászorulóknak. A gyülekezet nagyon fontos hitünk ápolása és erősítése szempontjából.


Úgy érzem, a pandémia sokat gyengített a közösségünk összetartásában. Sajnos az elmúlt években mi is távolabb kerültünk emiatt a gyülekezetünktől, de talán jó úton vagyunk az újracsatlakozásban. Fontos lenne, hogy tudjuk egymás hite által erősíteni egymást, személyes bizonyságtételekkel, hitélményekkel. Szeretném ha az új gyülekezeti terem mielőbb elkészülne, így teret engedve további kis gyülekezeti csoportoknak, illetve segítendő a kisgyermekes családok vasárnapi istentiszteleti részvételét (kisded-óvodáskorú gyermekekkel).

Tóth Dániel, Dr.
bottom of page