

GYŐR-SZABADHEGYI
REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG
Szabó István Lajos
Szabó István Lajos vagyok 67 éves, már nyugdíjas, Győrben születtem.
Iskoláim: a 400-as-ban (Lukácsban), és a Jedlikben végeztem. Az ÉPFU-nál sofőrként, 1évig Guszjatyinba (Szovjetúnióban) az Orenburgi gázvezeték építésén dolgoztam.
A letöltött katonai szolgálatom után is ott folytattam a munkát, az igazgató személyi sofőrként. Közben másodállásban taxiztam, amit a későbbiekben főállásra váltottam. Az Ipartestületben több tanfolyamot is elvégeztem, így Közúti árufuvarozó tevékenységbe kezdtem amit a mai napig is nyugdíj mellett folytatok.
44 éve házasságban, 1 fiam és 1 lányom valamint 3 unokám van. A két nagy unokám májusban konfirmálkodik. Anyai ágon a nagyapám és a nagybátyám hosszú ideig presbiterek és gondnokok voltak a Tápi Református egyházközségben.
A közösségben rendszeres Istentiszteleten részt veszek. A tavalyi évben a fenyőfát a családom ajánlotta fel. Kisebb munkákban, a templom körüli javításokban vállaltam a feladatot. Szívesen beszélgetek a gyülekezetben a testvérekkel, hiszen mindenkit meg kell hallgatni. Mindig megadom a tiszteletet mindenkinek.
Minden lehetőséget megtenni a gyülekezet összetartására, aktív tevékenységek betöltésére. Minél többen válasszák a református vallást a lelki feltöltődés miatt. Legjobb jóakaratom szerint is a továbbiakban segíteni fogom a tiszteletes úr munkáját
Áldás, békesség!
