

GYŐR-SZABADHEGYI
REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG
Gyarmathy László, Dr.
Dr. Gyarmathy László vagyok. 1944. Augusztusában születtem Budapesten, Gyarmathy László református lelkész és Kertész Klára háztartásbeli gyermekeként.
Általános iskoláimat édesapám szolgálati helyének megfelelően Szabadszálláson és Lajosmizsén végeztem. Középiskolába Kecskeméten, a Katona József Gimnáziumba jártam 3959.től 63-ig, ahol ezen a héten lesz a hatvan éves érettségi találkozónk.
Az egyetemi éveimet a Szegedi Orvostudományi egyetemen abszolváltam 1963 és 1969 között, amikor megkaptam orvosdoktori diplomámat.
Két alkalommal nősültem, először még egyetemi éveim alatt. amely házasságomból két fiam született. Sajnos ez a házasságunk megromlott és 1974-ben elváltunk. 1977-ben ismertem meg, majd vettem feleségül jelenlegi feleségemet, akivel az óta is harmonikus házasságban élünk. Két lányunk született. Orsolya a Győri Önkormányzat nemzetközi referense, Dorottya pedig Budapesten a MTA. nyelvész-doktora. Feleségem és lányaim eredetileg római katolikus vallásúak, rendszeres templomba járók. Feleségem azonban, aki kb. 20 évvel ezelőtt egy alkalommal velem tartott egy istentiszteletre, azóta is rendszeresen jön velem, és így már ő is szabadhegyi gyülekezeti tagnak számítható.
Rendszerint a karzat középső padsor első sor balszélén szoktunk megjelenni, az utóbbi időben családi okok, valamint Budapest Honvédkórházi munkahelyem kötelezettségei miatt a vasárnap esti istentiszteleten. (A győri Honvédkórházi munkahelyem kényszerű bezárása miatt került sor erre, mivel a honvédséget is az orvosi hivatáshoz hasonlónak tekintve vállaltam a Pestre járást.)
Azonban tekintettel arra, hogy a hosszú idő, a rendszeres autós közlekedés, nem utolsó sorban korom miatt a következő, 2024-es év elejétől megválok ettől a munkahelytől, és teljes „jogú” nyugdíjas leszek itthon Győrben. Igy – ha megválasztanak – presbiteri tisztség ellátásdára is több időm jut majd.
Ezen munkában a missziói feladatokat a képzettségemnek megfelelő területen tudom elsősorban elképzelni.
Áldás Békesség!
