Az úrvacsora liturgiájáról - közérthetően

Az Úrvacsora gyülekezeti életünk központi ünnepe. A Húsvét, a feltámadás ünnepe asztalközösségben azzal az Úrral, aki a halált legyőzte. A keresztség és az úrvacsora az a két istentiszteleti forma, amit Jézus elrendelt. Az apostoli időkben az Úr napján (vasárnap) az apostolok tanítása (igehirdetés) után megtörték a kenyeret (úrvacsora). Minden vasárnapi istentisztelet az úrvacsorából nőtte ki magát. Mivel maga az Úr rendelte el, és ígéretén alapul, ezért a vele való találkozás minden istentiszteleten, kiváltképp az úrvacsorában garantált.

Az úrvacsora az Úrral való közösség ünnepe. Ünnep, melyben a mi győztes királyunk hív minket, hogy asztalközösségben lehessünk vele, és az ő megdicsőült testének tagjai lehessünk egyre mélyebben belegyökerezve, egyre szorosabb kapcsolatban. Helye van benne a bűnbánatnak, de az úrvacsora nem a bűneink siratása, nem kesergés. Ünnep, a minket megszabadító úrral való közösség ünnepe. Az Úrtól rendelt alkalom, ahol a vele való misztikus kapcsolat az úrvacsorát ünneplő közösségben kiábrázolódik. Misztikus kapcsolat (vagy, ahogy Kálvin írta: misztikus egyesülés). A misztikus nem ködösítést jelent. Misztikus, amiért a misztérium él és ragad meg minket: ez a misztérium az, hogy Jézus közöttünk van és testével és vérével táplál minket. Nem valamilyen átváltoztatott eledellel, hanem a jelen lévő Szentlélek ereje folytán. Ez a misztérium él és a Krisztus által rendelt látható asztalközösségben kiábrázolódik.

A Jézus által rendelt két sákramentum: keresztség és úrvacsora

Az úrvacsora a bibliai időktől fogva ugyanúgy épül fel: az igehirdetést (az apostoli tanítást) követően törték meg a kenyeret. Formájában persze sokat változott és ahogy terjedt az Örömhír, a különböző kultúrákban megszülető közösségekben is már a kezdet kezdetén voltak eltérések, különbségek. Az is elkerülhetetlen volt (és napjainkban is az), hogy az emberi törekvés vagy meg nem értés sok olyan oda nem illő elemmel "gazdagította" a liturgiát (istentiszteleti rendet), amelyek száma egyre jobban megterhelte az Úrral való találkozás ünnepét. Így a liturgia is a bibliai alapelvek mentén újra és újra megtisztításra, megújításra szorult. Reformáció előtt, reformáció korában, vagy a mi időnkben is minden ilyen megújító törekvés célja az, hogy az úrvacsora az lehessen, aminek Jézus szánta.

A mi úrvacsorai liturgiánk az 1985-ös Ágenda (istentiszteleti példatár) rendjét követi. Ezt az ágendát hosszas kutató munka előzte meg: kidolgozói azt a munkát folytatták, amit még a háború előtt Ravasz Lászlóék elkezdtek. Újra hangsúlyt kap benne az úrvacsora hálaadó jellege, ünnepi jellege.

Az alábbi sorokban ennek a rendnek a menetét mutatjuk be azzal a reménnyel, hogy minden testvér még tudatosabban tud részt venni az Úr gyönyörű ajándékaként ránk hagyott úrvacsorában. Nem térünk ki a teljes istentiszteleti rendre, hanem csak a kenyértörés, az úrvacsora rendjét mutatjuk be.

1 - A Szentlélek hívása

Lp:

Istennek Szentlelke, szállj le mireánk, tégy minket szent Igéd és sákramentumod által az Úr Jézus Krisztus által szerzett Új Élet részeseivé!

Az úrvacsora sákramentu­mában mindvégig a Szentlé­lek a „főszereplő”. A Szent­lélek által van jelen Jézus az úrvacsorában, és teszi való­ságossá a közösséget köz­tünk és az Úr között. Méltó, hogy az úrvacsora a Szentlé­lek hívásával kezdődjön: nem, mintha e nélkül nem lenne jelen a hitben egybegyült gyülekezetekben. Nekünk van szükségünk erre, hogy az úrvacsora alatt "ott legyünk": testben, lélekben és szívben is.

2- Szereztetési igék

Lp:

Hallgassátok meg, Testvéreim, hogy mi módon szerezte a mi Urunk Jézus Krisztus az úrvacsora sákramentumát! Pál apostol ír erről a legbővebben a korintusiakhoz írt első levelében, a következőképpen:

A szereztetési ige úrvacsorai liturgiánk lényeges eleme. Az úrvacsorát azonban nem a szereztetési ige szenteli meg, hatására nem történik sem­mi „átváltozás”. A szerezte­tési ige meghirdetése azt je­lenti ki, hogy az az úrvacso­ra, amit Krisztus keresztjébe és feltámadásába vetett hittel ünnepelnek, a Szentlélek ere­jéből Isten Országának asz­talközösségévé válik. Azaz a Szentlélek erejéből részesi vagyunk annak a történetnek, aminek központi eseménye Jézus kereszthalála és feltámadása. Más szóval: minden úrvacsorá­ban Jézus Krisztus a házi­gazda, és az úrvacsora elejé­től az végéig az Ő asztalkö­zössége. Kijelenti: Isten Or­szágának az a hatalma, ami Jézus feltámadásában meg­mutatkozott, most itt van, je­len van.

Itt érdemes megjegyezni, hogy az apostoli korban és az ókeresztények között nem is hangzott el a szereztetési ige. Vannak mindmáig olyan rítusok, amelyekben szintén nem szerepel (pld. a szír liturgia).

Lp:

A lelkipásztor kezébe veszi a megtörendő kenyeret.

Én az Úrtól vettem, amit át is adtam nektek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, és hálát adva megtörte és ezt mondta:

„Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!”

A lelkipásztor megtöri a kenyeret. Ezután kézbe veszi a borral megtöltött kelyhet és áldásra emeli.

Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak és ezt mondta:

„E pohár az új szövetség az én vérem által. Ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre!”

A lelkipásztor felveszi a megtört kenyeret vagy annak egy részét, és ugyanúgy felemeli, mint a poharat.

Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön.

A lelkipásztor leteszi a kenyeret és a poharat.

Előttünk vannak a látható jegyek. Az Úr halálát hirdeti, annak jótéteményét kínálja nekünk, hogy felkészítsen minket az Ő visszajövetelére.

A liturgia egyik legerősebb mondata. Kijelentése és bizonyságtétele annak, hogy Isten Szentlelkének erejéből ugyanannak a történetnek részei vagyunk, amelynek forrása és csúcsa Jézus megváltó kereszthalála és feltámadása.

1.) Az Úr halálát hirdeti: az egyetlen tökéletes, mindent megváltoztató keresztáldozatot, ami kétezer évvel ezelőtt egyszer és mindenkorra megtörtént...

2.) amelynek erejéből erejéből mi is bűnbocsánatot és örök életet kapunk és új életben járhatunk itt és most (...annak jótéteményét kínálja nekünk)...

3.) elénk adva az egyetlen biztos jövőt: Jézus visszajövetelét, az Élet győzelmének teljes kibontakozását (...hogy felkészít minket az Ő visszajövetelére).

3 - Emlékezés és bűnbánat

Lp:

Próbáljuk azért meg magunkat, és adjunk hálát Istennek megtartó szeretetéért, és valljuk meg bűneinket imádságban!

Mennyei édesatyánk, Mindenható Istenünk! Hozzád emeljük szívünket, téged áldunk és magasztalunk! Mert megteremtetted az embert a magad képére és hasonlatosságára, szereteteddel és hatalmaddal mindent fenntartasz. Ránk bíztad a teremtett világot, hogy azt őrizzük és műveljük.

Ám mi elfordultunk tőled, áldás helyet átkot, élet helyett halált hozva magunkra és az egész világra.

De te nem fordultál el tőlünk. Elküldted a te Fiadat, a mi Urunk Jézus Krisztust, és elvégezted általa a teremtett világ megváltását. Megszabadítottál minket a bűn és a halál rabságából.

Ő kereszthalálra adta magát miértünk, halálával legyőzte halálunkat, feltámadásával újjáteremtette az életet, amit az ember bűne lerombolt.

Hisszük, hogy ebben az új életben részesíted mindazokat, akik hitben hozzád fordulnak!

Ezért a Húsvét öröme ma kiárad mindannyiunkra és dicsérünk, áldunk és magasztalunk Téged, az Élet Urát!

Az úrvacsora húsvéti asztal­közösség. Lényeges eleme az aszta­li áldás. Ez a tulajdonképpeni megemlékezés mindarról, amit az Úr értünk tett a teremtéstől egészen az Új Teremtésig, Ez a hálaadó imádság az úrva­csora szerves része volt oly­annyira, hogy az ókeresz­tyénség korában az úrvacso­rát „eucharisztiának” azaz hálaadásnak nevezték. Ez a megemlékezés azt jelenti ki, és arra emlékeztet, hogy mindaz, amiről megemléke­zünk, annak részesei va­gyunk.

Jusztinosz Kr.u. 155. körül írta Apológiájában (LXV. 3.): Ezek után a testvérek elöljárójához kenyeret és kelyhet visznek vízzel vegyített borral, aki kezébe veszi, dicséretet és dicsőítést mond a mindenség Atyjának a Fiú és a Szentlélek neve által, hálát ad neki és áldást mond hosszasan azokért, amiket nekünk adott, hogy ő bennünket ezekre méltatott. Imái és hálaadásának befejezéseképpen az egész nép ráfeleli az „Áment”.

Lp:

Megvalljuk előtted, Urunk, hogy nem voltunk méltóak erre az ajándékra, vétkeztünk ellened. De megvalljuk a te kegyelmedbe vetett hitünket is, és Jézusért kérünk, irgalmazz nekünk!

A hálaadásban megemlékez­tünk arról, amit az Úr értünk tett. Méltó megemlékezni sa­ját méltatlanságunkról is, il­letve arról, hogy Isten Jézus Krisztus áldozatáért megem­ékezik rólunk, és arra méltat, hogy közösségre lép­jünk vele.

Gy:

Ámen

4 -Hitvallás

Lp:

Gy:

Valljuk meg a mi hitünket az apostoli hitvallás szavaival!

Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában,mennynek és földnek teremtőjében. ...

Az úrvacsoravétel előtti hit­vallás fejezi ki, hogy abban a hitben járulunk az úrasztalá­hoz, amit Isten Jézus Krisz­tus által értünk véghezvitt művébe vetünk: „Amit tehát elménk meg nem foghat, ra­gadja meg hitünk, hogy tud­niillik a Lélek valóban egye­síti azokat a dolgokat, ame­lyek helyüknél fogva el van­nak választva egymástól” (Kálvin Institúció, 4. 17. 10.)

Lp:

Gy:

Lp:

Gy:

Lp:

Gy:

Kedves Testvéreim! Válaszoljatok a következő kérdésekre hitetek szerint:

Hiszitek-e, hogy ebben a sákramentumban adja nekünk az Úr Jézus Krisztus a Szentlélek által, bűneink bocsánatára és lelkünk örök üdvösségére az ő szent testét és vérét?

Ha így van, feleljétek: hiszem és vallom!

Hiszem és vallom

Hiszitek-e, hogy e szent vacsora Krisztussal és az ő szent egyházával való közösségnek és a megszentelt életnek jele és pecsétje?

Hiszem és vallom.

Ígéritek-e, hogy hálából odaszánjátok magatokat élő, szent és Istennek kedves áldozatul?

Ígérem és fogadom.

A kérdések fejezi ki, hogy az a kegyelem, amit ne­künk a keresztségben Isten kijelentett és megpecsételt, töretlenül, változatlanul je­len van, és az úrvacsorában megragadható – ahogy az oázist tápláló búvópatak for­rásként feltör és láthatóvá teszi magát.

Amikor megvalljuk, hogy eb­ben a sákramentumban adja nekünk az úr az ő testét és vérét, nem szabad a „sákra­mentumra” úgy gondolnunk, mintha az maga a kenyér és maga a bor lenne. A sákra­mentum maga az úrvacsorai asztalközösség, az egész ese­mény elejétől a végéig. A sákramentum maga az ün­nep, amelyben Isten Jézus Krisztusban értünk véghez­vitt művére emlékezve mon­dunk áldást a kenyér és a bor fölött, és vesszük ma­gunkhoz azokat abban a hit­ben, hogy Jézus Krisztus ér­tünk keresztre feszített teste, és értünk ontott vére, amely már az Atya dicsőségében van omolhatatlanul, valósá­gos erőforrásként táplál és erősít minket a földi vándor­lásunk során.

Egyszerűbben: a jel maga az ünneplő közösség.

A jelhez hozzátartozik a kenyér és a bor is, mint látható jegyek, azok megtörése, ,de hozzátartozik a hálaadás, a hitvallás és legfőképpen a kenyér és a bor vétele is.

5 - A bűnbocsánat meghirdetése

Lp:

Gy:

Mindezeket veletek együtt hiszem és vallom, ígérem és fogadom.

Áldásra emelt kézzel mondja:

Most azért én, mint mi Urunk Jézus Krisztusnak arra méltatlan, de elhívott szolgája hirdetem nektek a bűnök bocsánatát és az örök életet, mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Ámen

A bűnbocsánat meghirdetése jelenti ki, hogy mindenki, aki konfirmált és hitben vesz részt az úrvacsorán, Isten kegyelméből méltóvá lesz arra, hogy a legbensőségesebb közösségre lépjen az Úrral, és abban megmaradjon.

Nem azért, mert arra méltó, hanem azért, mert Isten arra méltatja.

Az úrvacsora nem az egészségesek találkozója, hanem a gyógyulásra vágyók találkozása a Gyógyítóval.

6 - Úrvacsoravétel

Lp:

Íme, testvéreim, minden kész! Járuljunk az Úr asztalához a Lélek egységében!

A testvérek a kenyér és a bor vételéhez járulnak a szokásos módon.

Az Úrvacsoravétel a személyes találkozás a minket megszabadító és minket tápláló Úrral. Ahogy Kálvin írta: "unio mystica cum Christo" azaz titokzatos egyesülés Krisztussal: a hívő és a megdicsőült Jézus Krisztus közötti szoros, Szentlélek által létrejött életközösség. Nem fúzió, hanem a kegyelem által megvalósuló reális kapcsolat, amelyben a hívő Krisztus testének részévé válik. Isten hatalmas ajándéka, hogy ennek a titoknak részesei lehetünk.

7 - Buzdítás és hálaadás

Lp:

Kedves Testvéreim! Így szerezte a mi Urunk az úrvacsora sákramentumát. Így éltek vele az apostolok, az egyházatyák, a reformátorok, hitvalló őseink, és Isten kegyelméből így élhettünk vele mi is. Reményeink szerint utódaink is így fognak vele élni amíg Jézus vissza nem jön.

Intés és buzdítás a Jézustól kapott új élet kibontakoztatására:

Kérünk titeket, hogy Isten kegyelmét hiábavalóvá ne tegyétek magatokban! Ne uralkodjék többé tibennetek a bűn: sőt, viseljétek magatokat a ti keresztyén rendeltetésetekhez méltóan, hogy semmi titeket meg ne foszthasson Istennek ama szeretetétől, amelyet kijelentett és hozzátok megbizonyított a Jézus Krisztusban. Legyetek mint az Ő szentjei és szerettei könyörületesek; öltözzétek fel a jóságot, alázatosságot, szelídséget, béketűrést. Szenvedjétek el egymást szeretetben, és ha egymás ellen valami panaszotok volna, bocsássatok meg egymásnak, amiképpen Krisztus megbocsátott tinéktek. Az Istennek békessége uralkodjék a ti szívetekben, amelyre hívattatok is egy testben.

Most azért adjunk hálát Istennek a velünk közölt imádságban! (vagy: a 167. dicséret szavaival!)

Hálaadó imádság vagy ének, melyben az úrvacsorában kapott kegyelemért ad hálát a gyülekezet.