top of page

Szeptember 8-i vasárnap hirdetései

Elindult a hittanoktatás, Szakácsné Emőke is csatlakozott a hittanoktatók csapatához, Isten áldása legyen gyülekezetünk ezen kiemelkedő szolgálatán!

3 óvodában indítunk hittanokatást, a Tárogató úti, a Móra és a Lepke oviban, októbertől. Kérjük a szülőket vagy az érintetteket, hogy az óvoda vezetése és Kovács Mária hittanoktató felé jelezzék ilyen irányú igényüket.

Presbiteri bibliaórát tartottunk kedden, igeközösség után áttekintettük a szeptemberi tanévkezdéshez kapcsolódó alkalmakat és a következő időszak teendőit.

Indul az Út2 sorozat csütörtökönként 17 órakor.

A konfirmációi felkészítőt továbbra is kétéves ciklusban tartjuk, hétfőhöz egy hétre, 16-án lesz az első alkalom, 17 órakor várjuk a leendő konfirmandusokat. A konfirmandus szülőket hívjuk szeretettel szülőire 9.13 pénteken 18 órára.

Indul az ifi is, tegnap már Csetényben az egyházmegyei ifi imanap előkészítésén vettek részt, 9.15-én vasárnap pedig a szabadhegyi csapat is elstartol.

A tanévnyitó, egyben családi istentiszteletet két hét múlva, 22-én tartjuk, szeretetvendégséggel, amire süteményeket szeretettel fogadunk.

Szeptember utolsó hétvégéje is intenzív lesz, 28-án 14 órától estig Missziói napot szervez az egyházmegye színes programokkal kicsiknek és nagyoknak, ami vacsorával zárul. Autókkal tervezünk menni, kérjük Jakab Enikő nagytiszteletű asszonynál jelentkezzen, aki szándékozik jönni, ott lehet kiválasztani és befizetni a vacsorát is. Kérjük, aki tud jöjjön autóval! Az új úton csak fél óra a menetidő. Jelentkezéskor kérjük adják meg hány szabad hely van az autóban, ennek megfelelően osztanánk be az utazást. Indulás a templomtól várhatóan 13 órakor.

A kisgyermekes családok alkalmát október 6-ról egy héttel előre hoztuk szeptember 29-re. Istentisztelet után várjuk őket játszóterezésre, ebédre, beszélgetésre.

Már előre hirdetem, hogy a hittanos szülőket pedig október 2-án, szerdán várjuk 17:30-tól megbeszélésre.

bottom of page