

GYŐR-SZABADHEGYI
REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG
Húsvétkor is szünetelnek a templomi istentiszteletek

Kedves Testvérek!
Zsinatunk Elnökségi Tanácsa úgy határozott, hogy a járványhelyzet miatt Húsvétkor is szüneteljenek a személyes érintkezéssel járó istentiszteleti és gyülekezeti alkalmak.
Ez azt jelenti, hogy a tavalyihoz hasonlóan idén sem lesz Húsvét ünnepén templomi istentiszteleti közösség. A meghirdetett húsvéti istentiszteleteket élőben közvetítjük, és az élő közvetítésen keresztül lehet bekapcsolódni azokba.
Az úrvacsorába is otthoni úrvacsora keretében lehet bekapcsolódni a közvetítésen keresztül. Ennek módja és pontos menete megtalálható honlapunkon, vagy elérhető közvetlenül ide kattintva: https://www.refgyorszabadhegy.com/urvacsoraotthon
Gyülekezeti alkalmainkat ennek megfelelően közvetítésen, vagy Skype-on keresztül tartjuk meg. Ezekről is pontos tájékoztatással leszünk.
Az ünnepek után kivisszük az úrvacsorát azon testvéreinkhez, akiknek szoktuk, illetve mindazoknak, akik nem szeretnének az élő közvetítésen keresztül otthoni úrvacsorát tartani, és ezt jelzik is felénk. Ezért kérjük, hogy aki szeretné, hogy az úrvacsorát egy előre egyeztetett időpontban kivigyük hozzá, keressen minket egyeztetés céljából elérhetőségünk bármelyikén.
Hívjuk Testvéreinket arra, hogy a közvetítéseken keresztül is maradjunk közösségben egymással. Kapcsolódjunk be minél több on-line alkalomba és közben ne azt nézzük, hogy mit veszítünk a templomi istentiszteleti közösségek szüneteltetésével, hanem azt keressük, hova akar vezetni minket Urunk ezen a helyzeten keresztül.
„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál...” (Római levél 8, 28)
Isten áldása legyen mirajtunk!
Áldást, békességet és jó egészséget!
A Zsinati Elnökségi Tanács határozata elérhető egyházunk honlapján:
https://reformatus.hu/egyhazunk/hirek/imadsagos-felelfelelosseggelosseggel-tartozunk-egymasert/